🍁 Infinity 🍁Larry AU ff (Befejezett)

🌻 Harmadik fejezet 🌻

Harry:

Megöl az aggodalom. Még sosem féltem ennyire. Az agyam rémképeket vetít elém, ahogy vágtatok Sally hátán. Látom az én Boomat vérbe fagyva feküdni egy bokor tövében, látom kitekeredett nyakkal a tisztás közepén. „Istenem, kérlek, ne tedd ezt, add, hogy ne legyen baja" fohászkodom magamban. Észre sem vettem, mikor kezdtek el potyogni a könnyeim, egyszer csak ott vannak a semmiből. Férfiember ilyenkor azt hazudja, hogy csak a szél csípte ki a szemét, de egyrészt én még nem vagyok férfi, a szakállam is épp csak serken, másrészt legalább önmagamhoz legyek őszinte, nem? Ha már hozzá nem lehetek...

Hamarosan egy fehér folt tűnik fel a látómezőmben. Boo! Igen, kétséget kizáróan ő az, ahogy egyre közelebb érek hozzá, már ki tudomm venni a görnyedő alakját. Nem akarom megijeszteni, de nagyon félek, hogy komolyabb baja van, ezért csak nem messze tőle pattanok le Sally hátáról és rohanok egyenesen hozzá.

- Boo! Boo! Mi történt veled? Jól vagy? - kiáltom futtomban. Akkor felnéz rám, hitetlenkedve, mintha nem is hallott volna lóháton közeledni. Vörös az arca és dagadtak a szemei, könnyben úszik még az inge is, de ezt leszámítva sértetlen.

- Ha...Harry...Hazza... - hallom magas tónusú rekedt hangját.

- Itt vagyok, Boo - suttogom. Nem tudom, akarja-e, hogy közelebb menjek hozzá vagy megint eltaszít, de annyira szomorú, hogy nem bírom ki. Közvetlenül előtte állok meg, fürkészve a tengerek kékjét a szemeiben, aminél szebbet még soha nem láttam. Jobban szeretem, mikor az íriszei vidáman csillognak a Nap fényében, de így, kipirosodva és könnyesen is a legdrágább kincseim. Egy tétova mozdulattal megérintem a vállát, mire összerezzen, lenéz a kezemre, majd újra a szemeimbe. Aztán eltűnik a köztünk lévő távolság, mert Lou a karjaimba veti magát és úgy szorít, mintha ez lenne az utolsó ölelés, amit adhat.

- Annyira hiányzol, Hazz...olyan kegyetlenül...- szipogja és velem madarat lehetne fogatni, mert itt vana karjaimban és jól vanés még hiányoztam is neki ugyanolyan keservesen, ahogy engem evett a búbánat érte minden percben.

- Itt vagyok, Boo. Itt vagyok - szorítom meg a derekát én is. Arcomat belefúrom a makrancos tincsek közé, megbabonáz az illata, mintha a Nap fényét, a tó vizét, a réti virágok színpompás csokrait ölelném egyszerre. Évek óta nem voltunk egymáshoz ennyire közel. A szíve nem sokkal az enyém alatt zakatol, az izmai úgy illeszkednek az enyémek közé, mintha egy világhírű építész tervezte volna oda őket. Sokáig állunk így, végtelen nyugalomban, távol mindentől és mindenkitől, csak mi ketten. Egy idő után muszáj megtörnöm a csendet.

- Nagyon sajnálom, amit mondtam, Lou. Ugye elhiszed? Sohasem akarnálak bántani és egyetlen percig sem gondoltam rád úgy, mint egy...szóval, a barátom vagy, a legjobb barátom és én mindennél jobban szeretlek - Louis lassan felemeli a fejét, és rám néz. Végtelen szeretet csillog a kékjeiben és még valami... talán... vonzalom? Neeem, az nem lehet, biztosan félreértettem valamit. Talán csak annyira azt szeretném láni, hogy az elmém csúfot űz velem...De akkor miért közeledem az ajkai felé? Miért nem tudok elszakadni tőle? Mintha saját gravitációja lenne, úgy vonzza a szája az enyémet.

Louis:

Egy pillanatig tényleg azt hittem, hogy meg fog csókolni. Ahogyan a smaragdjaiban megcsillant a megbánás, a szeretet és még valami...talán...gyengédség? Isten lássa lelkemet, nem akartam, de a testem nem törődött azzal, hogy az agyam mit akar, úgy nyújtottam felé elnyílt ajkaim, mintha a legfinomabb édességgel kínált volna. Számomra talán az is volt. Vágyaim netovábbja. Aztán hirtelen megköszörüli a torkát és lassan elenged. De a vallomása ott visszhangzik a fülemben, mindennél jobban szeretlek. Tudom jól, hogy nem úgy értette, ahogy szeretném, de végül is mindegy, mert így legalább őszintén válaszolhatok.

- Én is szeretlek, Hazza.

¤¤¤¤

Csodálatos az erőtől duzzadó karjaiban lenni. Úgy érzem, végre otthon vagyok újra, hosszú bolyongás után. Fejem a vállára hajtom és csak lélegzem. Harryt lélegzem. Az orromon át befészkelődik a tüdőmbe és onnan minden sejtembe. Ő számomra az éltető oxigén.

Jó, hogy nem vette észre, mennyire vágyom az ajkai érintésére. Ezentúl még sokkal jobban kell vigyáznom, nehogy eláruljam magam. Neki most a partira kell koncentrálnia és arra, hogy ott találjon magának egy olyan lányt, akit majd feleségül vehet. Hogy velem mi lesz akkor? Nem tudom. Valószínűleg elporladok. Hamuvá leszek. De abban a percben csak őt akartam érezni, elhessegetem magamtól a negatív gondolatokat és csakis rá koncentrálok.

- Haz... hogy fogunk visszamenni? - kérdezem hosszú idő múlva. Spencer elkódorgott, mikor leugrottam róla, mert már nem láttam a könnyeimtől. És Sallyt sem látom sehol. Harry nem kötötte ki. Ez aztán a kutyaszorító... Félúton lehetünk a város felé, bármelyik irányba is induljunk el, legalább két-három órányi gyalogút. Attól nem félek, hogy a lovak elkallódnak, okos jószágok, hazatalálnak. Talán már otthon is vannak. Talán Stuart már be is fogta őket és éppen reggeliznek. Bár akkor biztosan aggódik a ház népe miattunk és hamarosan a keresésünkre indulnak.

- Azt hiszem, ezen nem kell aggódnunk - feleli Harry vidáman és megfordít, hogy lássam, amit ő lát. Spencer és Sally a legnagyobb lelki nyugalomban sétálnak felénk, fényes szőrük csak úgy ragyog. Úgy néznek ki, mint egy szerelmes pár, akik andalognak a jó időben a harpendeni lankákon. És erről nekem csak az jut eszembe: Ők is tudják...

- Akkor pattanjunk fel és postázzuk ki azokat az átkozott meghívókat! - mondja, elvéve a kezeit a vállamról. Ezzel egy időben csaknem a földre zuhanok és csak akkor veszem észre, hogy míg ő mögöttem állt, én önkéntelenül is hátra dőltem és nekitámasztottam a hátam a mellkasának. Zavarba jövök, de ő már nem figyel rám, Sallyék felé igyekszik, hogy lassan elindulhassunk.

Harry:

Muszáj volt elengednem és sürgősen más irányba mozdulni, mert olyan meghitten és természetesen dőlt nekem, mintha a választott párja lennék. Kerek feneke az ágyékomhoz ért és kezdtem megkeményedni. Mostanában gyakran előfordul és nagyon kellemes, kissé sürgető érzés, általában akkor jön elő, ha Lou a közelemben van. Attól a néhány alkalomtól eltekintve, amikor nincs a közelemben, de akkor meg éppen rá gondolok. Ezt váltja ki Lou a testemből és ennek nagyon nem örülök. Nem a leendő feleségemmel szemben kéne így éreznem? Egyáltalán létezik ilyen, hogy férfi létemre egy másik férfibe szeressek bele? Hát... úgy látszik, igen. Mert én már biztos vagyok benne, hogy örökre és visszavonhatatlanul beleszerettem a legjobb barátomba.

Csók, drágáim!
Hiányoltátok Larryt. Tessék 😄🥰
Szeretettel: Gotti kapitány ♥️
Xx