🍁 Infinity 🍁Larry AU ff (Befejezett)

🥀Huszonnegyedik fejezet🥀

Harry hazajön...Istenem, talán csak két-három hét és újra láthatom...alig tudom elhinni... Véget ér végre a szenvedésem, véget ér a folyamatos fájdalom és hiány, ami kitölti az életem minden percét, mióta elment. Forró könnyeim áztatják az arcom, de ez most jó, ezek a remény könnyei, a rég várt boldogságé, ami most visszatérhet az életembe. Ha Harry megtudja, mit művelt velem Frank, mikre kényszerített... bele se merek gondolni, mi történik akkor. De el nem titkolhatom, hisz úgyis észrevenné rajtam.

Percekig hagyom, hogy átjárja a lelkem az édes várakozás, kizárom a józan eszem, ami azt súgja, ezt Frank nem fogja engedni. Hisz megmondta, Harry meg sem közelítheti a birtokot, ha ő nem akarja. Én pedig nem tudok elszökni, a kapuig se jutnék el, máris visszahurcolna.

- Nahát, nahát, csak nem sírdogál az én édesem? Mi történt, kicsi Louis-m? - kérdezi gyengéd hangon az ember, aki immár hetek óta keseríti meg az életem.

- Minden rendben, Frank, én csak... Harry hazajön. Baleset érte Franciaországból Anglia felé, ezért leszerelték. Kérlek, ugye megengeded, hogy... - esdeklőn nézek rá, nem látok más utat, mint kicsikarni belőle egy ígéretet, hogy nem esik bántódása az én smaragdomnak, ha átlépi e küszöböt. Gondolkodik egy darabig, mielőtt válaszol.

- Ez csak rajtad múlik, babám, hogy mennyire szépen kéred - néz rám ravaszul mosolyogva. Nem érdekel semmi, bármit megtennék, bármit, hogy biztonságban tudhassam őt.

- Könyörgöm, Frank...uram...ő nem ártott nekünk, nem is tudna, hisz a lába tört...

- Óhhohohó, mit hallok? Eltört a lába a kis háborús hősünknek? - kérdi gúnyosan. Felemel és a konyhaasztalra ültet, a térdeimet megragadva széttárja a lábaim és közéjük áll.

- Hát ezt meg kell ünnepelni - kurjant, abban a szekundumban már gombolja is ki az ingem, a nyakam falja, a vállamat harapdálja.

- Kérlek, ez... a konyha...bárki bejöhet - nyöszörgöm, sokat nem foglalkozik az aggályaimmal, már a nadrágomban jár a keze.

- Nem érdekel, ez az én házam. Ha valakinek kifogása van, annak fel is út, le is út. Nem fogok engedélyt kérni a személyzettől, hogy magamévá tehessem a kis hercegemet. Gyere, édes, ne kéresd magad - hörgi és a merevedését dörgöli hozzám. Nincs semmi, ami megállítaná, pár perc múlva már a tagjára nyársal és irdatlan tempót diktálva mozog bennem. - Nincs ennél jobb, ez maga a mennyország, ahh, édesem, annyira jó vagy... olyan szűk, olyan finom...

- Jézus Mária Szent József! - hallom Rozita sopánkodását az ajtóból - Ördög fattya! - mindig kedves arca most iszonyattól terhes, ahogy járatja köztünk a tekintetét. Próbálok kiszabadulni Frank karmai közül, de vasmarokkal tart, esélyem sincs.

- Kifelé innen, Rosa! És meg ne halljak még egy rossz szót, vagy repülsz! - ordít rá és mintha mi sem történt volna, dögönyöz tovább. Rozita felemlegeti az összes szenteket, miközben futva elhagyja a helyiséget, úgy tűnik, Frank libidójának ez nemcsak hogy nem ártott, de használt is, hamar kiadta magából a cseppjeit, én pedig még soha, de soha nem undorodtam ennyire magamtól.

Másnap reggel nem vár előkészítve a reggeli, ebéd sem készül, nem mintha egy kicsit is éhes lennék. Rozita még tegnap alig pár órával a történtek után elhagyta a birtokot, vissza se nézett. Csakúgy, mint Tobias, Joseph, Eleena és a háztartás összes többi alkalmazottja. Mind elmentek egytől egyig. Csak a külső munkások maradtak, akiknek nincs bejárásuk a házba. Frank nem esett kétségbe, fogta a hintót és bevitt Harpendenbe, a munkaerő közvetítőhöz. Minden állásra van náluk jelentkező, csak ki kell választani a megfelelőt a papírjaik alapján. Nem tudom, végül is kik lesznek az új személyzet, de félő, hogy ők sem maradnak majd sokáig, ha meglátják, mi folyik itt...