Amikor a fal magasnak tűnik / Bucky Barnes ff. /

Chapter Two

Bucky szemszöge

A Quinjet egy közeli réten tett le, így hamar a háznál voltam egy ideig álltam az ajtóban, mert nem tudtam, hogy mit mondjak neki de ha már itt vagyok nem futamodhatok meg. Így történt, hogy bekopogtam talán egy kicsit erősebben, mint kellett volna egy szőkés hajú lány nyitott ajtót valahogy éreztem, hogy ő Mía.
-Na jó egy perced van hogy elmond miért vagy itt mert megyek vissza aludni.- mondta úgy, hogy még a szemét sem nyitotta ki nagyon aranyos volt muszáj volt nevetnem erre csak úgy kipattantak a szemei.
-Ő hello- üdvözölt a tarkóját vakarva.
- Szia Mía ugye? - kérdeztem és remélve hogy igazam van mert a lány sokkal szebb volt mint bárki akivel eddig valaha találkoztam.
-Igen én lennék az teljes valómban- huh most megnyugodtam. - bújj csak be - állt félre az ajtóból - Mi járatban itt? - tette fel az első kérdést amin erősen el kellett gondolkodnom mert nem tudtam hogy hogy mondjam meg neki hogy helló csak meg akartam ismerni az egyetlen embert aki még nem mondott le rólam teljesen.
- Kaptam egy levelet amiben te írtál Vasember helyett rólam írtál és hát szerettem volna megismerni az egyetlen embert aki nem tart szörnyetegnek azért amit tettem. - válaszoltam ő pedig rögtön válaszolt erre a feltevésre.
- Hogy lennél szörnyeteg hé figyelj rám nem te tetted te csak eszköz voltál egy olyan szervezetnek akik magukévá akarják a világot - simogatta meg a vállam ahogy hozzámért elöntött a forróság még sosem éreztem ilyet.
- Hogy lehet hogy ennyi idő alatt jobban megértesz mint én saját magam - kérdeztem nevetve.
-Nem tudom talán csak még nem békéltél meg magaddal mire bármihez hozzákezdesz előbb magadban kell mindent helyretenned.- mondta

- Mía szemszöge -

-Köszönöm, hogy te megértesz - mondta Bucky és közelebb lépett hozzám de én nem bántam. Letekintettem a szájára és nagyon nehezen tudtam levenni róla a szemem de nem mentem sokkal feljebb csak a szeméig. Gyönyörű kék szemei vannak és az a haj.

Észrevettem, hogy ő is a számat nézi egy kicsit közelebb léptem hozzá. Hozzám hajolt, mire hallottunk valami hangot az emeletről erre be húztam a szobámba.
- Bocsi de szerintem a nevelőszüleim felkeltek... - kezdtem magyarázkodni.
- Hé semmi baj nem kell magyarázkodnod - mondta átkarolva a vállam.
- Én alszok a kanapén te pedig az ágyamban jó? - kérdeztem tőle és úgy nézett rám mint aki minimum azt mondta hogy igazából egy kentaur aki Narniából jött.
- Nem - nem én jöttem csak úgy nekem kell a kanapén aludni - mondta miközben közelebb sétált mindaddig míg már csak egy 20 centi volt köztünk.
Ezt kihasználva még közelebb mentem hozzá lábujjhegyre álltam és a fülébe suttogtam:
- Akkor is én alszok a kanapén - erre elnevette magát.
Kicsit távolabb mentem volna de átölelte a derekam így nem tudtam. Belenéztem jeges kék szemeibe és elvesztem ő is hasonlóan érezhetett majd szeme le vándorolt ajkaimra. Szemeim ajkai és szemei között ingáztak amit ő is észrevett és lágyan elmosolyodott. Karjaimmal átöleltem a nyakát és...

To be continued...