Hűvös szél fújt, simogatva a sétálók arcát. A padon egy fiú ült egymagában. A távolba merengett, miközben a magány sós íze cuppogott szájában. Elegáns, már-már arisztokratikus megjelenése kirívó volt. Még is inkább a legemlítésre méltóbb látvány a csabzott, viharvert külseje. Hiába az elegancia, sokkal inkább hajazott már egy utca lakóra. Felállt és zsebében kezdett kotorászni.
Egy cigarettát emelt ajkához és úgy szívta azt meg, mintha ezen múlna az élete. Egy kicsit hagyta, hogy a füst gyalázza tüdejét majd lassan kiengedte. A füst elszállt és vele ment minden reménye is. Sosem érezte ilyen egyedül magát. Mintha hírtelen az egész világ ellene fordult volna. Nagy levegőt vett, majd felnézett a kék végtelenbe és motyogott valamit. Úgy hangzott, mint egy ima, de ő sosem imádkozott. Azóta nem. Nehéz léptekkel indult el. Hogy hova azt még maga sem tudta, hiszen sem otthona, sem családja nem volt már.
KAMU SEDANG MEMBACA
GOODBYE/Befejezett/
RomansaAz élet csak úgy élhető túl, ha tudjuk értékelni amink van, de mi van, ha nincs semminek? Mivan, ha az a valami, ami betölti az üres helyet végleg elhagy minket?
