Gyengéd érzelmek

Távol tőled - Harmadik

Másnap reggel fülsüketítő zajra ébredtem, amely nem más volt, mint a csengő.

- Te jó ég! - ültem fel az ágyamban, majd az órára pillantottam.

Pontosan tizenkettő óra harminc perc volt.

Ezt nem hiszem el.

Mikor feküdtem le aludni, tegnap este?

Hogy kerültem fel egyáltalán a szobámba?

Biztos bealudtam a film közben és Kevin felvonszolt.

A gondolatmenetemet, pedig egy idő után a hangos, megszűnni nem kívánó dörömbölés szakította félbe.

- Jól van, megyek már! - üvöltöttem torkom szakadtából.

Kikászálódtam az ágyamból, majd úgy, ahogy voltam lementem ajtót nyitni.

Azonban, ami ott fogadott, arra egyáltalán nem voltam felkészülve, sem lelkileg, sem külsőleg.

Kenneth miután meglátott nem szólt semmit, csak nemes egyszerűséggel az arcomba nevetett.

- Te meg, hogy a francba nézel ki? - szólalt meg Kenneth, miután abbahagyta a nevetést.

Feltehetőleg a Malackás jelmezemre gondolt.

Ezután nyeltem egy hatalmasat, majd megszólaltam.

- Neked is szia, Kenneth.

- Szia, Paige. - mosolyodott el, azzal a gyönyörű, formás ajkaival.

- Nem szeretnék bunkó lenni vagy, ilyesmi, de te mit keresel itt? - kérdeztem végül.

- Gondoltam megleplek, ha már idén nem tudtam ajándékot venni neked. Szóval most be kell érned velem. - mondta csábos mosollyal.

- Hm, most az egyszer talán beérem veled is. - töprengtem. - De akkor neked is be kell érned velem.

- Most viccelsz? A lehető legjobb ajándék volt, hogy láthattalak téged, ilyen jelmezben. - nevette el magát ismét.

- Örülök, hogy jól szórakozol rajta. A bátyámnak köszönd, ugyanis az ő jóvoltából viselem jelenleg ezt a gyönyörűséget. - mutattam a jelmezre.

- A bátyádnak mindig is nagyszerű humora volt.

- Az nem kifejezés... - vizslattam a jelmezem.

- Mi a baj? - emelte fel óvatosan az államat, így egyenesen a szemébe nézhettem.

A gyönyörű, mogyoróbarna íriszeibe, melyek már számtalanszor rabul ejtettek.

- Még mindig nem igazán értem miért vagy itt... Nem Olaszországban lenne a helyed?

- De.

- Akkor? Csak álmodom?

- Ugyan... Egyszerű a megfejtés, csak ne gondold túl.

- Pedig én világbajnok túlgondoló vagyok.

- Azt tudom. Mindig is az voltál. És ez aranyos. - mosolyodott el.

Ekkor a pír elöntötte az arcom száz százalékát.

Ezt természetesen ő is észrevette és egy nevetéssel nyugtázta.

Hihetetlen, hogy ennyi idő után is képes zavarba hozni egyetlen egy bókkal.

- Szóval, elárulod végre mi járatban vagy itt? - kérdeztem.

- Persze, de előbb... bemehetnék? Kezd itt egy kicsit hűvös lenni.