Gyengéd érzelmek

Távol tőled - Negyedik

Nos tegnap nem igazán ezt értettem elbúcsúzás alatt...

Tudom, hogy most felhőtlenül boldognak kellene lennem, hogy Kenivel, ennyi idő után újra egymásra találtunk, de... de valahogy nem megy.

Megpróbáltam kiakrobatázni az ágyból úgy, hogy ne ébresszem fel az alvó Kenit.

Ugyanis tegnap a búcsúzkodásból egészen más lett...

De inkább nem részletezném.

- Ne menj el. - motyogta Keni kómásan, félig csukott szemmel.

- Csak mosdóba megyek. - ígértem meg, majd így is tettem.

A tükör előtt álltam és magam elé meredtem.

Közben azon gondolkoztam, hogy mekkora hibát követtünk el tegnap este...

Ugyanis visszafordíthatatlanul kötődni kezdtem Kenneth Parkerhez.

Újra.

Egészen pontosan, ahhoz a Kenneth Parkerhez, aki hamarosan elhagyja a hazánkat és nem jön vissza egyhamar...

Szuper. - suttogtam fájdalmas arckifejezéssel, majd megengedtem a vizet és megmostam az arcom.

Ekkor azonban egy, azaz két kar érintését éreztem meg a hátamon.

- Jó reggelt. - puszilt a nyakamba Keni. - Hogy aludtál?

- Most komolyan ignoráljuk azt a tényt, hogy hamarosan visszamész Olaszországba és valószínűleg soha többé nem látjuk egymást?

- Mindenképpen elszeretnéd rontani ezt a csodás reggelt?

- Nem, de ez sem normális, amit művelünk.

- Nem élvezted?

- Mit?

- A szeretkezésünket.

- Dehogyisnem, nem, arról van szó...

- Akkor miről?

- Hogy mi lesz velünk ezután...? Várj tudom már, elmész és többé nem foglak látni... - tört magának utat egy könnycseppem.

- Ne gondolj most, erre. Csak élvezd ki azt az időt, amit még együtt tölthetünk.

Kenneth megfogta kezem, majd szorosan magához ölelt.

- Csak nem szeretném, hogy elmenj. Örökre. - szipogtam a vállába.

- Én sem szeretném. - mondta, miközben a hajam simogatta.

- Akkor mit szeretnél?

- Veled szeretnék lenni.

- Akkor legyél velem.

- De hiszen épp azt teszem.

- Még...

- Igen, még elég sokáig. Csak ne aggódj a jövő miatt. Minden rendben lesz, ígérem. - nézett Kenneth hosszan a szemembe, majd megfogta az arcom és... és, ekkor benyitott a bátyám egy szál fecskében.

- Ne már, miért fogad kora reggel, ez a látvány... - fordult el Kenneth, majd én és Kevin hatalmas nevetésben törtünk ki.

- Igen? Nevetgélünk, nevetgélünk? - kérdezte tőlem Kenneth vigyorogva, miközben csiklandozott.

- Neheee. - nevettem, erre még jobban csiklandozni kezdett.

Cserébe lefröcsköltem egy kis vízzel.

- Imádlak te kis bolond. - húzta magához az állam hirtelen, majd megcsókolt.

De akármennyire is szerettem volna nem tudtam elvonatkoztatni a ténytől, hogy nem sokára újra elveszítem.