Parázs a jég alatt

harmadik

Rye nem volt jó hangulatában. Nagyon nem. Kezdve a cég körüli zűrrel, a főnökével való veszekedésen át egészen Claryig, aki megint sírva jött haza az iskolából. És a kétségbeesett Scott persze pont rá kellett hogy bízza őt, hogy vigye el beíratni valami sportra, miután a feleségével, Estherrel már napok óta vitatták, mitévők legyenek... Pont erre volt még szüksége, mikor már így is ki akart volna rohanni a világból. De Claryért megtette. Az unokahúgáért mindenre hajlandó volt. Szerette volna már végre látni a mosolyt az arcán, mint rég, mert már hiányzott neki.

— Biztos jót tenne neki, ha elfoglalhatná magát valamivel — mondta a bátyja. — És a testmozgás még ezzel együtt egészséges is.

Az egyetlen vigasza a búskomor hangulatában az volt, hogy legalább láthatja a csinos edzőt, akivel ezelőtt pár nappal már találkozott, mikor először ment el érdeklődni, csak későn, mert akkor a nő már pont zárta be a stúdiót. Akkor azt mondta neki, jöjjön vissza másnap, mindig ő szokott lenni a pult mögött, és majd megtárgyalhatják a dolgot. Erre ma a nő helyett egy valóságos jégszoborral találta szembe magát, aki a jade-zöld szemeinek puszta tekintetével is képes lenne gyilkolni...
Ahhoz képest, hogy a húga volt, nem hasonlított a nővérére. Egyenes, gesztenyebarna haja, mely fényesen omlott a vállára, és éberen, mégis egyfajta fáradtsággal sugárzó zöld szemei is különböztek az előbbitől, nem beszélve a hűvös, tartózkodó modoráról.

A lánnyal való gúnyos szócsata közepette viszont egyszer csak azt vette észre, hogy eltűnt a sötét hangulata. Neheztelt magára, amiért egy idegen nőn vezette le a saját belső feszültségét, mégis mintha megkönnyebbült volna, ami kicsit elnyomta a lelkifurdalását. Nem volt helyes a viselkedése, konstatálta magában, de azért a lányt sem kellett félteni. Nem olyan embernek nézett ki, akiből bármiféle érzelmet is ki lehet csikarni... Habár végezetül mégiscsak sikerült zavarba hoznia. Szörnyű vagy, Rye, feddte meg mindig a bátyja, Scott. Ne azzal próbáld fitogtatni az értékeidet, hogy nőkkel flörtölsz, vagy másokkal gúnyolódsz. Lám, erre ezzel a lánnyal egyszerre mindkettőt csinálta. Bosszúsan felsóhajtott, mert tudta, a bátyjának igaza van. Persze, a tökéletes Scottnak mindig igaza van... Azonban Rye azt is tudta jól, hogy az emberek nem változnak. Felvesznek újabb és újabb kis személyiségmorzsákat, elhagynak egyes szokásokat vagy tulajdonságokat, de mélyen, a lelkükben mindig ugyanazok maradnak. A valódi énjük örökké beléjük vájódott már, mélyen, és soha nem kaparhatják ki a lelkükből azt az embert, akik ők valójában, még ha nem is akarnak azok lenni.

Rye tekintete a táncoló kisgyerekekre siklott, és Claryn állapodott meg. Az unokahúga arcát félénk, halvány mosoly lágyította el, mikor a tükörből a Kathy nevű táncoktató többször is barátságosan rámosolygott. A férfi érezte a nagy megkönnyebbülést a lelkében. Talán van remény Clary számára... Talán fel tud épülni azzá az életvidám kislánnyá, amilyenné a szülei akarják, hogy váljon.

Miután vége lett a táncórának, Rye látta, az egyik kislány odamegy Claryhez, és mond neki valamit, mire annak kis mosoly kúszik az arcára.
Aztán a pult mögött ücsörgő fiatal nő felé fordult.

— Köszönjük szépen a lehetőséget, Miss...?

— Campbell. Sophie Campbell — segítette ki gyorsan amaz. Közönyös tekintete, mikor Claryre pillantott, ellágyult kissé. — Hogy érezted magad? — tudakolta tőle.

— Fárasztó volt — felelte a kislány, de végre mosolygott. — Rye bácsi, ugye megkérjük apát, hogy jöhessek legközelebb is? — nézett fel a nagybátyjára, miközben megfogta a kezét.

— Hogyne — biccentett Rye halvány mosollyal, majd megkönnyebbülten kifújt egy adag levegőt. Határozottan rég látta Claryt ilyen... felélénkültnek. Egy ideje már csak az a hallgatag, fásult arcú kislány volt, akiért okkal aggódtak a szülei.