A könyv borítója

Már megint ez a kölyök

Perselus nyugodtan fújta ki eddig bent tartott lélegzetét, amikor végre a meleg vízbe szállhatott és betemethette magát azzal a puha hab takaróval, mely a vizet is eltakarta a kíváncsi szemek elől. A kellemes meleg víz ellazította öreg ízületeit, őmaga szétfolyt a nagy fürdőkádban, gondolatai hasonlóképpen elvesztették szilárd halmazállapotúkat, lágyan bomlottak apró darabokra vénülő fejében. Jóleső borzongás futott végig az egész testén, hirtelen úgy érezte vagy öt évet fiatalodott a gyógyító víz miatt. Szemeit lehunyva dőlt hátra, fejét a kád szélén megtámasztva élvezte a csendet, mert végre csend volt körülötte. Eddig mindig zajolt valaki a közelében, az emberek jöttek-mentek a folyosón, Dr. Keats látogatta, vizsgálta, ilyenkor mindig beszélt a férfi, szinte már csacsogott, vagy az a nővér, aki mindig dadogott, holott csak az ételt, a bájitalokat és a tiszta ruhákat hozta, de kötelességének érezte, hogy beszéljen Perselusszal, aki vele ellentétben nem akart, ezért az első mondatával elhallgattatta, innentől pedig a fiatal nő csak hebegett-habogott, majd Potter. A fiú, mintha kötelessége lenne, mindig mesélt neki, zajolt valamivel. A szaunára emlékeztető fürdőszobában lassan szállt a gőz, mindent uralma alá vett és nagy pára felhővel akadályozta meg, hogy a kíváncsi tekintet, aki berontott a szobába megláthassa Perselust, s véget ért a békés tisztaság, a finom lazítás.

- Professzor?

- Azonnal menjen ki Potter! - szólt rá azonnal élesen, mire Harry hangosan becsapva az ajtót kimenekült.

Perselus titkon örült annak, hogy meg tudta tartani tekintélyét, és Harry még mindig úgy állt hozzá, mintha a professzora lenne, minden szavára hallgatott, ugyanolyan "tisztelettel" bánt vele, mint az iskolában. Harry megbocsájtott Perselusnak, és ez mindennél többet jelentett a férfinak, ezért ő is próbált tisztelet teljesen viselkedni vele. De volt, amikor a fiú túl gyerekesen viselkedett, így Piton nem mindig tudta tartani magát, mint régen gúnyos megjegyzéseket tett rá, volt amikor kibukott belőle, hogy húsz pont a grifgendéltől, de látszólag Harryt nem zavarta, sőt szerette, mert emlékeztette a régi időkre. A férfi is kedvelte, amikor úgy beszélgettek, mint az iskolában, volt egy nosztalgikus hangulata, de mivel megfogadta, hogy helyrehozza a dolgokat, próbált máshogy állni a fiúhoz, mint egyszerű diákja.
Perselus morogva tápászkodott fel, fejében szidta Pottert, amiért pont most zavarja meg, amikor így ellazul és jól érzi magát, de a sok habot nézve elgondolkozott. Miért rohanna ki azonnal a fiú után? Miért hagyná itt a meleg habfürdőjét?
Hát vigyorogva fejet rázott és visszaült a meleg vízzel teli kádba.

Varázspálcáját szórakozottan a kezébe vette és a hatalmas szappan buborékokból párat a levegőbe repített. Azok, mintha mindent tűrőek lennének szálltak, nem féltek semmitől és senkitől, ami vagy aki ki akarná pukkasztani, ők ugyanis nem fognak kipukkanni, míg Perselus játszik velük.
A férfi valóban halvány mosollyal az arcán játszott a buborékokkal, teljesen elfelejtve, hogy odakint Harry vár rá, talán valami fontos dolog miatt, vagy mert beszélni szeretnek, csak úgy, mert olyan jó. Olyan rég volt ilyen gondtalan, nem nyomta semmi sötét teher lelkét és fejét, hát kiélvezte a perc adta nyugalmat. Újra gyereknek érezte magát, hiszen akkoriban szeretett a buborékokkal játszani, olyan boldogan, gondtalanul, akkor még nem értette a világ gondjait, nem értette azt a szót, hogy rossz, gonosz.
Mágiája első jelei is ezzel kapcsolatban bukkantak elő. Emlékszik még rá, hisz anyja, amíg élt, annyiszor elmesélte, hogy szinte látta korai emlékei között.

Fürdött, habokkal teli, kis kádban, talán úgy négy-öt éves korában. Önfeledten játszott, gyerek lévén minden mozdulatával kifröcskölt egy kis vizet és nem zavarta. Mért zavarná? Ő játszik.
Anyja ekkor lépett be a fürdőszobába, de le is fagyott az ajtóban. A szobában szálltak a buborékok és mintha a kisfia irányítaná őket. Mutató ujjával az egyiket kiakarta pukkasztani, de az nem, hogy kipukkant, még nagyobb lett az érintéstől és arrébb szállt, tovább repült a nőtől, nehogy mégegyszer megpróbálja kipukkasztani. A kis Perselus boldogan nevetve csapott fel még vizet, újabb buborékok kerültek a levegőbe, színes gömbökként díszítették a pillanatot. A nő boldogan kapta fel fiát, örült, amiért benne is megjelent a mágia, hogy örökölte ezt a csodás képességét, hiszen a kis Pers méltó arra, hogy birtokolja ezt a nem mindennapi tehetséget. De aztán szomorúan visszatette a vízbe, őmaga pedig a szélére ült, csalódottan nézett fia kíváncsi szemeibe. Férje ennek nem fog úgy örülni, mint ő, sőt! Tombolni fog...és tényleg...ahányszor, a fiú mágiája kitört, a férfi őrjöngött...elpusztította azt a csodás világot Perselus körül.. A gyermek hamar megértette mi a rossz.. a gonosz.