A könyv borítója

Igazság a tea mellett

Perselus fura volt, állapította meg Harry a hétvégén, amikor a leveles felszólítás után elutazott a férfihoz, az pedig nem éppen a megszokott módon viselkedett. Úgy döntött, most már tényleg illő lenne meglátogatni a férfit, nem csak levélen keresztül érdeklődni állapotáról, ezért összeszedte magát, elnyomta magában azt a fura érzést, mely mostanában olyannyira zavarja, hogy inkább minden mást csinál, csak elterelje a figyelmét róla. Érdekes módon erre Luna vezette rá. Meglátogatta őt mielőtt elment volna a barátjához, Neville-hez, egy kicsit beszélgettek, ki mihez kezd így a háború után, kiderült, a lány visszament tanulni, és azt mondta utána utazni akar a világban. Most kimenőt kapott, elutazhatott az iskolából hétvégére Neville és édesapja miatt, éppen róla mesélt Harrynek, amikor egyszer saját magát félbeszakítva az új baglyát nézve megkérdezte, kivel levelezget. Harry reflexből rávágta, hogy Perselussal, aztán gyorsan kijavította magát, hogy Pitonnal, utána elmesélte a lánynak, ő felügyeli az egészségét, mióta kijött a kórházból. Luna ártatlanul pislogva nézett a szemébe és kérdezte meg, hogy ha felügyeli miért nincs nála, és miért csak leveleznek, mert ügye tudja, ott bárki hazudhat? Harry fülig pirult, szörnyen zavarba jött ettől, s dadogva próbált valamit válaszolni erre, de a lány arca olyan nyílt volt, hogy még jobban zavarba jött. Mintha tudta volna, mintha látta volna a gondolatait és tisztában lenne az érzéseivel. Majd távozáskor annyit mondott, hogy a szerelem az szerelem, és már el is hoppanált.

Harry ezek után tényleg összeszedte magát, és visszaküldött egy rövid levelet, miszerint hétfőn egy órakor meglátogatja, addigra végez az aurorképzőben és nem haza, hanem hozzá megy. Azonban a délelőttje kicsit húzósra sikeredett, így újfent húsz perces késéssel érkezett, holott nem is ő robbantotta fel a szertárt egy kóbor rontással, amivel gyanúsították, hanem az a kis gonosz Lockdown, aki mindig mást gyanúsított, ha csinált valamit és általában meg is úszta, emiatt Harry már úgy meg akarja ütni, nem csak egy egyszerű rontást vagy valami rosszat küldeni rá. Nem, ő olyan jó emberesen meg akarja ütni, ahogy illik mugliknál. Persze a tanáruk nem hitt neki, mert Harry lett koszos, így őt büntette, meg amúgy sem szívlelte a fiút, úgy gondolta, élvezi a hírnévvel járó befolyást, és így jutott be ide. Harryt emlékezteti valakire, ezért sose állt le veszekedni a férfival.
De végül sikeresen eljutott Perselushoz, és nem is kapott olyan nagy fejmosást, ami már magában gyanús volt, aztán a viselkedése még tetőzte ezt.

- ..és érted még engem küldött büntetőmunkára!

- Ez tipikus Potter, nem kellene meglepődnöd. Nem is te csinálod a problémát, de te kerülsz bajba miatta - dőlt hátra kényelmes foteljeben Perselus, nyugodtan, szinte lehelet finom gúnyossággal ejtve a szavakat.

- Haha..tényleg nagyon vicces Perselus..

Perselus tényleg furán viselkedett. Harry azt gondolta, most ő sem az igazi, valami megváltozott és nem is látta már egy vagy másfél hónapja, mert mindig csinált valamit, vagy csak egyszerűen nem akart ide eljönni, mert félt, hogy az az érzés megint felülkerekedik rajta, ezért vette a baglyot. Hedvig után nem nagyon akart magának egyet, de valahogy muszáj volt megoldani ezt a dolgot, megígérte, hogy felügyeli, akkor felügyeli is.

A férfi egyébként sem volt túl beszédes, talán még sosem látta felhőtlenül beszélni, igazi, nyílt arckifejezéssel, de most úgy látszott ilyen nem is létezik, a volt professzorából ez mind hiányzik. Perselus még zárkózottabb lett, arca olyan élettelen maszkot húzott maga elé, hogy kételkedett abban, él e még a férfi vagy egy élethű szoborral beszél ebben a szent pillanatban. Arra is gondolt, hogy valaki megátkozta, vagy a kígyóméreg megint felbukkant szervezetében és még nagyobb kárt tett, mint legutóbb. Gyönyörű, sötét szeme nem csillogott olyan élettel telve, fakó volt és hiába a fekete egy émelyítő színét képviselte, valahogy színtelennek és egyre szürkébbnek hatott, mintha lassan folydogált volna ki belőle az az erő, mely életben tartja mindannyiukat. Akárcsak a férfi. Annyira törte volna a fejet, hogy elfelejtett élni és most csak létezik, szürkén és egyhangúan? Mert ő elhanyagolta, egyedül hagyta, akkor amikor mindannyiuk egyedül maradt és igénylik a társaságot, valakit, akivel tud beszélgetni és elfelejteni azt a sok rosszat, ami történt ezekben a nyomasztó években. Harry úgy érezte hibázott, amiért önző volt és abban reménykedett, hogy el tudja nyomni ezt az érzést, ha nem találkozik a férfival.