A könyv borítója

Érintsd meg, aztán engedd el

Perselus nyugodtan ült a puha kanapén, kellemes hangulat ölelte körbe őket, könnyed témák repkedtek a légben körülöttük, nem aggódott egyikük sem akkor, csak élvezték a pillanatot, azt, hogy együtt vannak a nappaliban. A férfi szájában a finom manó bor bársonyos beütése és Harry csókjainak édes lüktetése maradt meg, émelyítő együttesként bódították el okos fejét. Csak mosolyogni tudott emiatt, elszállt belőle minden rossz és negatív érzés, minden düh és szívet facsaró gondolat, csupán a kellemes, halovány boldogság terjengett mellkasában. Harry még félve csókolta őt, lányos zavarba van, ha olyan közel kerül hirtelen a férfihoz, de aztán összeszedi magát és megmutatja, miből raktak össze egy griffendéles, világ megmentő fiút, és fiatalos vággyal, energiával csókol vissza. Perselus is feltöltődik ettől, úgy érzi megfiatalodik Harry ízétől. Talán eddig három alkalommal jártak úgy, hogy búcsúzáskor egymás karjaiban kötöttek ki, két hét alatt pedig eljutottak odáig, már nem csak az utolsó percekben váltanak csókokat. Perselus mindig is tudta, hogy hamar rá lehet szokni a dologra, hiszen csak itt egy csók, hupsz ott is elcsattant egy, amott egy puszi, este az ágyban nézve a nap eseményeit jönnek rá, ezzel ment el a nap. A másik száját harapva, a nyelvével játszva, abban a világban elveszve, az újdonság élményét élvezve. És egyszerűen mindketten csak jól érzik magukat, kötöttségek nélkül.

De most zavarta, hogy így rákapott erre az ártatlan dologra, ez okot ad zsarolásra, amit a fiú használ is az előző alkalom óta, és vénülő fejében újabb és újabb képek jelennek meg, melyeket magányos évek árnyékolnak be, Harry mégis elpirulna, ha látná.

Tudta, Harryben van mardekáros ösztön, annó látta, megtapasztalta mennyire is, most azonban meglepődött, milyen kegyetlenül használja is ezt az énjét a kölyök. Hol pimaszul mosolygott, amikor nyerésre állt a vitában, hol mérgesen összevont szemöldökkel mérte végig őt, mert fordult a kocka, és félő volt, hogy veszít. Hétvége volt, egyikőjüknek sem volt semmi dolga, Harry pedig csinálni akart valamit, hogy ne mindig itt üljenek és beszélgessenek, mintha jó lenne elbújni a világ elől, ami egyébként jó is volt, egyikük sem vágyott nagyobb figyelemre, de megunta. Ki akart menni, hogy megmutassa az egész világnak, hogyan vannak Perselusszal. De Perselus mardekáros volt, nem adta magát olyan könnyen, hiába ígérte meg neki Harry, hogy most már nem csókolja és érinti, hanem tekintetbe veszi a kor különbséget és öregként fog vele bánni.

Perselus akkor sem engedett, keresztbe tett kezekkel ült kanapéján és ellenkezett Harryvel.

- Jaj ne csináld már ezt, Perselus!

- De csinálom.

- Perseluus.. - nyújtotta el az u betűt, és kezeivel combjára csapott, mint egy hisztis gyerek, aki nem tudja meggyőzni a szüleit valamiről.

- Nem vagyok hajlandó odamenni! Akkor sem, ha most elmész és nem jössz vissza!

- Azért ne ess túlzásokba, Perselus! Ilyet te sem mondhatsz! - kiáltott fel Harry, a következő percben pedig több nagy levegőt is vett, hogy lenyugodjon, amikor az utolsó nagyobb levegő vétel után úgy látszott tökéletesen megnyugodott, kinyitotta lehunyt szemeit és egyenesen Perselus szemébe nézett nyílt, erős tekintettel. Perselust ettől kirázta a hideg, túl sok volt neki ez. - De ha legalább tudnám, hogy miért nem akarsz velem jönni, akkor megérteném és hagynálak vele, tényleg.

- Ahj Potter! Kihozol a sodromból..vasárnap! Ez az én napom! - pattant fel és ment ki a konyhába, hogy lenyugodjon egy tea főzés közben. Tényleg kezd túlzásokba esni, de akkor sem hagyja el a házat, hogy más halottak házába menjen vakációzni!

- Még mindig nem mondtad meg, hogy miért nem akarsz hozzám eljönni.. - támaszkodott az ajtófélfának Harry keresztbe tett kezekkel. Hangja sértődött volt, megbántott, még se adta fel, hiszen ő nem olyan, tesz az ügyért csak azért is.