A könyv borítója

Szokatlan helyzet

Roppantul idegesítő tud lenni, ha valaki késik a megbeszélt találkozóról, nem de? Ha megállapodnak egy időpontban, akkor ott, abban az időintervallumban meg kell jelennie, öltözékének kifogásolhatatlan állapotban szükségeltetett lenni Perselusnak pedig érzékeny pontja volt a pontosság, a makulátlan külső, bármit is mondott kifogásképpen. Harry azonban sose volt az a pontos ember, aki még hamarabb is odaért, mint a megbeszélt, ő, Perselus tapasztalatai szerint, úgy húsz perceket szokott késni és külseje mindig összekapott, éppen csak az elfogadható kategória. Piton pedig hiába próbálta rászoktatni Harryt az óra figyelésére, vagy éppenséggel a pontosságra, azzal a kedves gesztussal felé, hogy legalább megpróbálja, azonban ez nem látott sikert, a fiúhoz tartozott a késés és nem tudott ezen javítani. Ám most a harminchét perces késésével roppantul bosszantotta volt professzorát, és újfent nem szólt hollétéről, hogy Perselus ne aggódjon érte feleslegesen. Valamiért mindig elfelejti értesíteni őt késése okáért!

A férfi még egyszer öntött magának a már langyos zöldteából, kavart rajta párat a megszokás kedvéért, majd még egyszer elolvasta a tizenötödik oldalt az újságból, mivel ereje nem volt tovább lapozni. Hiába is mondják, ő bizony öregszik, kedve és energiája sincs már annyi, csak ha Harry is ott van vele, akkor összeszedi magát és nem engedi, hogy gyengének lássa. A fiúnak már magában olyan kisugárzása van, hogy nem is kell erőltetnie annyira azt az összeszedést, seperc alatt jól érzi magát, és elfeledteti Pitonnal a sok gondot, egy rövid időre egyfajta boldog gondtalanság szállja meg, és élvezi az együtt töltött időt Harryvel. Új érzés jelent meg benne, féltve őrzött szíve mintha megmoccant volna a jégpáncél alatt, hogy tudassa, még megvan és örül ennek az érzésnek, bármi is ez.
Mert ez olyan más volt. Annyira új. Ez, ha próbálja is magában elnyomni, feltör, kellemes érzésekkel tölti meg fáradt lelkét, de konkrétat nem tud mondani. Átkozott Potter, még a mellkasában is helyet foglalt, nem csak a fejében, ott is egyre több területet tudhat magának, csak úgy falja fel a centiket ne hagyva senki másnak, tán még Perselusnak, a tulajdonosnak sem. De ki ő, hogy ennek ellenálljon, és küzdjön minden erejével? Harry Potter ellen úgyse tudna, már rég feladta a harcot, elfogadta vereségét. De a pontosságra nevelni még megpróbálja, azt nem adja fel!

A kandalló jelző felerősített hangja törte meg a házban beállt csendet, hirtelen hasított a levegőbe, Perselus le is fagyott egy pillanatra, majd léptek zaja és ruha susogás ütötte meg fülét, készült hát a találkozásra, feloldódott váratlanul jött lefagyásából. Lapozott végre egyet és megköszörülte torkát, közben próbált a lehető legcsúnyább tekintetével nézni az első szavakra a lap tetején, hiába nem tehettek azok semmiről, egyszerűen rossz időben voltak rossz helyen, muszáj volt elszenvedniük a férfi szemeinek szúrását. Tekintetét arra a későn betoppanó fiatalemberre akarta használni, és ha az végre belép a konyhába, had érezze tettének súlyát.
A következő percben pedig Harry vigyorgó képe jelent meg az ajtóban, a csúnya tekintet, mely eddig az iskolában bevált, kudarcot vallott, Perselus néma fegyvere összeomlott.

- Perselus! - köszönt Harry ragyogó vigyorral, majd levágódott Piton elé.

- Potter - bólintott Perselus köszönésképpen, majd újra az újságnak szentelte figyelmét. Azonban morogva még oda mondta, hogy: - Késtél.

- Igazából levelet írtam, de felbukkant Hermione és az egészet újra íratta velem. Sajnálom.

- Ha ugyanúgy írsz még mindig, mint az iskolában, akkor nem csodálom - mosolyodott el Perselus.

Ölébe letéve az újságot, teájáért nyúlt, de figyelmét nem kerülte el, hogy Harry mennyire mocorog a székében, és mennyire lerí az arcáról, hogy mondana valamit, ám vár. Biztos arra, hogy Perselus kérdezzen, de arra várhat, aki késett az nem érdemli meg, hogy még érdeklődjenek is iránta.