Reménytelen Pillanatok

Halotti kör

Halotti kör
(Változás, Fegyver, Bosszú, Könny, Emlékek)

Emlékszem még arra az eldugott házra,
Hol az öt barát változtatni vágytak,
Hol az elme szabadon szárnyalt
Megdönthetetlen határt nem találva.

Változás hozta meg a nehéz döntést,
Elég az elnyomás, szenvedés, a kétség.
Fájdalom, mit nyakunkba varrtak,
Szülőnktől kaptuk gyermekünkre hagyva.

Így menne tovább ez a végtelen kör,
Hacsak valaki erővel ki nem tör.
Mint üvegpohár falnak csapva
Úgy törne szét e több életnyi csapda.

Csak Fegyver állt mellé. Századmagával.
Szembenézve a halál oltárával.
Ha kell bérbe adják vérüket,
Hogy gyermekek élhessék életüket.

És eképp kezdődött el egy háború,
Hol emberlélek nem maradt józanul.
Megbolondult az egész világ
És ebből kiutat senki sem talált.

Mentségük legyen ők nem ezt akarták.
Nem egy vérben ázott országot csonkán.
Csak egy leheletnyi boldogság,
Mi már rég kijárt életük oldalán.

De elvesztettek mindent, minden csatát!
Győzelemhez nem elég az akarás.
Most a tér halottakkal tele,
Úgy feküdtek ott, mint az elhult legyek.

Bosszú baráton üvöltött fájdalmán,
S mi tudtuk: nem elég a halál.
Szeretteit meg kell torolni,
Gyilkosaikat pedig eltörölni.

Csattogtak a fegyverek száz éjen át,
S hollók keringtek ott napvilágnál.
És csak folytatódott a sírás,
De úgy, hogy neki véget senki sem talál.

Nem lehetett eldönteni ki győzött,
Kik voltak mostan az igazi hősök?
Összekeveredett jó és rossz,
A Bosszú kegyetlen döntéseket hoz.

Talán mondhatjuk: miénk volt az érdem,
De ahhoz képest túl keveset értek.
Sokat vesztettünk. Mi is, ők is.
Túl sokat tán, hogy valakit dicsőíts!

Már csak ketten maradtunk. Két jóbarát,
Kik átszenvedték az idő vasfogát.
De ez sem volt teljesen igaz.
A Könny valahol útközben leszakadt.

Magamhoz láncoltam, de nem volt velem.
Lelke eldugott sarkában szenvedett.
Nem fogadta el a sok halált,
Hogy maradt az ötből csak két jó barát?

Tudatlanul tán őt is elengedtem,
Mert éreztem: már túl gyenge a lelke.
Sokszor álomba sírta magát,
Másnap nem találva sehol a honát.

Tán ezért nem csodálkoztam reája,
Mikor megtaláltam csukláját felvágva.
Így végleg egyedül maradva,
Valahol én is a halált akartam.

De tudtam jól ily' döntésem nem lehet,
Mert az örök mártír én kell, hogy legyek.
Ha nem én, akkor ki mondja el,
Hogy tűnt el az öt barát a semmibe?

Az Emlékek őre nem tehet ilyet.

2019.09.04.