¡Álmomban Már Láttalak! [°YOONSEOK°]

~első nap/2~

-Ha szeretnél elmehetsz zuhanyozni. Megmutatom hol van. Ott bennt mindent megtalálsz. Tusfürdő, sampon, törülköző. Még új papucsom is van. Neked adom. - hadartam el mindent egyszuszra.

-A-az jól esne. - gyűrködte a felsője szélét. Gyors elvezettem a fürdőbe. Amíg bennt volt, elnyúltam az ágyon.

Fél órával később egy törülközővel a derekán lépett ki kezeivel felsőtestét takargatva.
Még így is láttam vékony de izmos hasát.

-Ömm tudnál adni v-alami ruhát? - nézte folyamatosan a padlót.

- Persze gyere ide. - mutattam magam mellé már a szekrénynél állva. - Szerintem egy alsó és egy felső elég is lesz. Meg ahigy elnézem a nagrágraim hatalmasak lennénnek neked. - csak bólintott egyet. A felsőből is a legkisebbet próbáltam kikaparni. Elfordultam, amíg felveszi őket. Mikor szólt, hogy végzett és megfordulhatok egy cuki kép fogadott. Még az a felső is nagyon lógott rajta. A combja közepéig ért. Megmosolyogtam aranyos kinézetét.

- Ömm az a helyzet, hogy nincs vendég szobám és a kanapém nem a legkényelmesebb alvás szempontjából. Ne félj elférünk ezen a hatalmas ágyon ketten is. Ha csak le nem rúgsz. - nevetten fel a végén és ha jól láttam, akkor ő is. Megintcsak bólintott.

Mivel nagyon meleg van nem takaróztunk be. Próbáltam aludni, de nem ment. Amikor megfordultam... na várj... "még a nevét sem tudom" - nak azt vettem észre, hogy fent ül.

-Nem tudsz aludni? - kérdezem már én is ülve szememet dörzsölve.

-Nem csak gondolkozom. - tényleg elég gondolkozó fejet vágott.

- Amúgy hogy is hívnak? Én Jung Ho Seok vagyok, de szólíts csak Hobinak.

- Az én nevem Min Yoon Gi. A szü.. leim..... régen Sugának hívtak. - hajtotta le a fejét ezek szerint Suga.

- A korod? Csak kívámcsiságból! Ne hogy férre értsd.

- 19 - adta az egyszerű választ.

- Sejtettem, hogy idősebb vagy. Én 18.- mosolyogtam rá.

Az éjjeli lámpának köszönhetően jól láttam az arcát.

-Ha bem vagyok tolakodó megszabad kérdeznem, hogy hát miért küldtek el a szüleid? Nem vagy köte... - nem tudtam befejezni, mert a szavamba vágott.

- De elmondom, de csak akkor, ha az egyik dolog miatt nem fogsz elíténi. - tette fel kisujját. Beleakasztottam sajátomat ígéretem jeléül.

- Még általánosban jöttem rá arra, hogy... öm én meleg vagyok. Amikor ezt ellmondatm a szüleimnek megundorodtak tőlem és még beszélni sem beszéltek velem. Most meg ami miatt elküldtek otthonról az az, hogy - nyelt egy hatalmasat. - Az hogy én súlyis beteg vagyok. Az orvosok is csak találgatni tudnak, de ilyennel még nem is találkoztak. Olyan hirtelen történt minden, hogy még időm sem volt összepakolni. Nem engették mondván, hogy egy ilyen beteg, gyenge, undoríttó, mocskos buzi be ne tegye mégegyszer oda a lábát hozzájuk. Így kötöttem ki a partnál. - mondandója után felnézett a szemembe.

Ez borzalmas! Ilyet, hogy lehet tenni? Az ilyen nem mondhatja magát szülőnek.!

Eltorzult ilyedt arcától én is megszeppentem.

- Te sírsz Hobi? - egyből arcomhoz nyúltam, ami bizony könnyektől volt áztatott. Észre sem vettem. Annál a résznél könnyezhettem be, amikor azt mondta, hogy súlyos beteg. Nagyon, de nagyon megsajnáltam.

- De erre a betegségre van gyógyszer nem?

- Nincs! Így is csak hónapjaim lehetnek vissza. - hajtotta le a fejét.

Egy vízcseppet láttam meg szürke felsőjén.

Sír? Ne ne ne ne és nee~!

Nem akarom, hogy sírjon. Hirtelen ötlettől vezérezve magamhoz húztam törékeny kis testét. Csak szorítottam és szorítottam. Nem akartam, hogy szomorú legyen. Minden egyes visszamaradt hónapját csodássá akarom tenni.

- Amúgy én is meleg vagyok! - suttogtam a levegőbe.

Erre csak egy válasza volt mégpedig az, hogy megéreztem derekam körül aprócska kezeit. Melegséggel öntött el, hogy viszonozta kedves gesztusomat. Percek töredéke alatt meghallottam egyenletes szuszogását. Lefektettem és én is elaludtam elég hamar.....