¡Álmomban Már Láttalak! [°YOONSEOK°]

~második nap/2~

-Igen... azt hiszem nem nem is, hanem tudom, hogy szerelmes vagyok beléd. Amikor először megláttalak, már akkor tudtam, hogy lesz közös életünk. - szájára tapasztotta a kezét és bekömmyesedett világlátóival fürkészte az arcomat.

-Én is szerelmes vagyok beléd Hobi. - nyakamba borult és úgy szorított, mint a 40-es lápút a 30-as cipő. Mivel pakolászni kezdett körülöttünk mindenki, mi is követtük őket.

**

Ahogy mentünk egymás mellett, egyszer csak azt éreztem meg, hogy kezét kezembe helyezi. Kezét a tengerparti homokhoz tudnám hasonlítani. Sejmes és sejtelmes. Felfoghatatlan, hogy egy ilyen csodát tudhatok magam mellett. Hiába ez a második napja, hogy ismerem, nekem olyan, mintha évek óta egymáséi lennénk.

**

Beérve a szobánkba zuhanyzás után behuppanok az ágyba, míg ő még bennt van. Amíg várok Suga babára, addig nyomkodtam a telefont.

Hirtelen egy hangos köhögésre lettem figyelmes. Nem érdekelt, hogy mi van rgyből berontottal a fürdőbe hozzá. Egy szál törülköző volt rajta és a csapnak volt támaszkodva. Odamentem hozzá és szembe fordítottam magammal. Ami ott fogadott még a legnagyobb ellenségemnek és szerelmének sem kívánnám.

Suga arca még a fehérnél is fehérebb. A szeme alatt táskák, már-már bőröndök helyeszkednek el.

- Minden rendben van édes? - kérdezem félve. Persze, hogy félve, mivel nem akarok rossz híreket kapni.

-Persze! Köszönöm, hogy édesednek hívtál. - amint kinyitotta száraz, cserepes száját csak rekedtes hang szaladt ki rajta.

Istenem kérlek ne tedd ezt velem, velünk.

-Gyere baba feküdjünk le! Ne erőltesd meg magad! - vezettem ki a fürdőből, miután felöltötött. Addig persze elfordultam, mert a tisztelet az tisztelet.

Bebújtunk az ágyba és szembe fordultunk egymással. Csak néztem hófehér, de még is gyönyörű arcát. Még mindig nem tudom felfogni, hogy a szülei ezt tették vele. Undoríttó az ilyen viselkedés. Szerintem mindenkinek ez a véleménye! Neked is nem?

Bambulásomból szerelmem kicsiny csontos keze szakított ki.

-Ugye tudod, hogy...

-Nem nem tudom és nem i......

-Engedd, hogy befejezzem.. kérlek.. - inkább jobbnak láttam, ha elcsendesedem és minden figyelmemet neki szentelem. Mikor látta, hogy lakat van a számon folytatta.
-Ugye tudod, hogy ezek szeint nem hóbaojaim vannak vissza, hanem csak... napjaim. De azt tudnid kell, hogy ott akkor a parton már a puszta jelenléteddel elfeletetted velem a világ összes fájdalmát. Egyet szeretnék kérni, ha megoldható. - csak bólintottam, mert megszólalni nem volt energiám. Meg ha meg is tettem volna, annak csak sírás lett volna a vége

- Azt szeretném kérni, hogy holnap is menjünk el a partra és estig maragjunk is ott. Érzi a szervezetem, hogy ennyi volt. - kész ennyi volt. Ez az utolsó mondat kellett ahoz, hogy a sós könnyeim utattörjenek maguknak a felszínre. Felültem és csak zokogtam. Én ezt nem akarom. Hiszen ő az első ember, aki a szerelem rég elásott kincsét előásta a szívem mélyéről. Ez nem történhet meg.

-Ne sírj! A gyönyörű mosolyodra szeretnék emlékezni. Azt szeretném elraktározni. - ölel át oldalsól már amennyire sikerül neki. És is átölelem és eldőlök vele. Szorosan ölelem magamhoz.

Még mindig könnyes szemekkel, de lassan elragadott az álmok csodás világa, ahol a jó győz a rossz meg elnyeri méltó bűntetését.....