A Múlt Lángjai

-Első Fejezet:2 Rész_Olivia-

Olivia. Olivia Jackson a nevem. Nekem végülis ezt mondták. A szüleim kiskoromban lemondtak rólam és a városközpontba egy árvaházba adtak be. Nem emlékszem a szüleimre, de nem bánom. Itt mindenki kedves volt és befogadó. A hely nevét nem tudtam az emlékezetembe fogadni, de itt mindenki  'Újrakezdés'-nek hívta. Így hát az Újrakezdés Árvaház nevet kapta tőlünk, a lakóktól. Itt éltem le életem legszebb éveit a családommal. A dadusunk, Judy igazán olyan volt, mint egy anyuka. Mindig figyelt ránk és nagyon szeretett minket. Ha kellett segített, akármekkora bajba is voltunk, Ő mindig mellettünk állt. Meseszépen tudott fonni, ezért nekem volt a leghosszabb hajam az egész árvaházban. Reggel korán feleltem, hogy mindig meg tudja csinálni a hajamat olyan csodálatosra amit még álmaimban sem álmodhattam volna. Ő volt a mi Anyukánk. Nagyon szerettem ott élni. Rengetegen laktunk ott, de mindenkinek jutott hely. Személy szerint két jó barátom volt:- Sarah és Emilie. Nagyon jól elvoltunk. Folyton játszottunk és nevettünk, de mindig együtt kaptuk a leszidást is. Maga volt a mennyország.

~Reggel~

Álmosan és kómásan keltem fel az emeletes ágy alsó ágyáról. Sarah-nak felettem kellett volna békésen aludnia, de ehelyett inkább már neki is kezdett teremteni a reggeli hangulatot. Az ajtóhoz állt és torkaszakadtából elkezdet kiabálni:
-Ébresztő álomszuszékok, hasatokra süt a nap! - mondta óriás mosollyal az arcán. Sarah éles hangjára mindenki felkelt, de senki nem mert neki visszaszólni mivel Ő volt a legidősebb. Neki álltunk  készülődni. A nagy hangzavarra már a dadusok is bejöttek. A kicsiknek kezdtek el segíteni felöltözni. Én viszonylag nagynak számítottam, a magam 12 évével, de Sarah így is 1 és fél évvel vitte a legidősebb címet. El is készültem és Sarah-val az oldalamon megrohamoztuk az ebédlőt. Nem sokat voltak ezért egyből el is foglaltuk a kedvenc helyünket. Ekkor Sarah így szólt:
-Te, Via, Emilie megint késik? - kérdezte mokásan.
-Ez már biztos, hiszen Emilie-ről van szó. - válaszoltam kissé nevetve.
-Csak nem rólam folyik a szó? - hirtelen valami megragadta a vállamat és egyből hátra fordultam. Sarah is így tett. Emilie fülig érő mosollyal állt mögöttünk és kezeit a vállainkra téve figyelte mit reagálunk erre.
-Szép volt Emilie, de még így is elkéstél. - viccelődött vele Sarah.
-Ez igaz, ám most előbb értem ide. - felelte Emilie kissé durcás hangon.
-Ejnye lányok, ne civakodjuk. Az a lényeg, hogy mind itt vagyunk és jól vagyunk. - szóltam közbe, mire mindketten rám tekintettek. - Szóval együnk!
-Igen! - felelték egyszerre.
Az élet jól ment itt a falakon belül.
Bárcsak mindig így maradt volna...