-hét

500 85 11
                                    

2018

Kevin remegő kezekkel támasztotta meg magát a csempén, s amilyen gyorsan csak tudott, felpattant. A még mindig földön fekvő, mosolygó fiú felé nyújtotta a kezét, hogy segítsen neki felkelni, amit el is fogadott.

- Mikor mondtam, hogy szívesen elkaplak, nem gondoltam, hogy üdvözlési módszert alakítasz belőle. - nevetett fel Jacob, Kevin pedig ösztönből vakarta meg kínosan tarkóját, s hiába igyekezett kerülni a szemkontaktust, a lépcsőn vidáman leszáguldó Chanhee még jobban elrontotta a pillanatot.

- Ezt szeretni fogja a YouTube! - vigyorgott rájuk, Kevin arcára újra kiültetve a pánikot.

- Nehogy feltöltsd! - hadarta kétségbeesetten.

- Már fent van... - mutatta a telefonját, ami szerint a videó már tényleg fent volt xddd címen. Eric lassan sétált melléjük, karba tett kezekkel és unott, "megmondtam, hogy bajod fog esni" arckifejezéssel.

- Örülj, hogy nem látta egyik tanár sem.

- Szerintem a kamera felvette. - emelte fel Jacob szórakozottan a karját, s a fordulóban elhelyezett kamerára mutatott, ami valószínűleg jól láthatóan rögzítette Kevin esését.

...

- Mióta éltek itt? - kérdezte Kevin. Együtt sétáltak haza Jacobbal, mert a többieknek hirtelen elhalaszthatatlanul fontos dolguk akadt, ők pedig lekésték a korábbi buszt.

- Nyolcadikos koromban költöztünk vissza. A szüleimnek hiányzott Korea. - karját kinyújtotta Kevin előtt, mielőtt az lelépett volna a zebrára, ki az érkező autó elé. A fiú arca elvörösödött figyelmetlensége miatt; elrebegett egy halk köszönömöt. - A te családod miért hagyta ott Kanadát?

- Apa munkát kapott, anya meg vele akart jönni. Nekem pedig nem volt választásom. Azt hittem nehezebb lesz beilleszkednem, de örülök, hogy megismertelek titeket. - mosolygott Jacobra hálásan.

- Én is. - értett egyet határozottan.

- Gyakran szoktál vissza utazni?

- Mhm. - bólintott. - Olyan két havonta biztosan. A nagyszüleim és a barátaim ott élnek.

Gyengéd szellő érkezett, megtáncoltatva az út mentén ültetett fák lombjait, s kicsit hűsebbé téve a levegőt. Kevin hátra hajtotta fejét, s egy hosszabb pislogás után jólesően sóhajtva megrázta.

- Szokatlan. - szólalt meg egy kis csend után.

- Micsoda?

- Itt az élet. Tudom, hogy majd megszokom, de olyan fura úgy felkelni reggelente, hogy nem érzem azt, hogy otthon vagyok. - fejtette ki Kevin. - Persze voltam már sokszor itt, de csak más így, hogy pár nap után nem a levegőből látom viszont az országot. - ujjai ismét tarkójára kerültek. - De biztos tudod milyen érzés ez, nem akarlak untatni. Haha.

- Add a telefonod!

- Miért? - lepődött meg, de keze már ki is vette farzsebéből telefonját, s Jacob felé nyújtotta.

- Beírom a számom. - belépett a kontaktokhoz, majd vissza is adta a készüléket. - Ha bármikor így érzel, hívj fel. Elfeledtetem veled a honvágyat.

Mert Jacob valamilyen furcsa oknál fogva elkönyvelte magában, hogy ő akarja Kevin otthonát jelenteni. Szimpatikus volt neki a fiú; oh de még mennyire, hogy az volt. Tetszett neki, hogy néha ügyetlen, aztán meg határozott. És több időt akart vele tölteni.

- Rendben.


;)

Kellemetlen - moonbaeWhere stories live. Discover now