Being famous

18. Fejezet

Rebeka szemszöge

Másnap délben ébredtem kiskutya hisztire. Felkeltem az ágyból, mikor nyugtáztam, hogy anya jelenleg nem tartózkodik a szobában, majd odamentem a picikhez. Hozzájuk tettem a kezem. Testük meleg volt, így lekapcsoltam az infralámpát, majd vissza feküdtem. Tom ugyan úgy feküdt. Még aludt, mivel egyenletesen szuszogott. Tegnap eléggé igyekezett kiengesztelni. Pl. Elmosogatott helyettem meg ilyenek, de lehet, hogy vagyok olyan szemét, hogy húzom egy kicsit. Csak azért, mert gyűlölök mosogatni. Hamar megbocsátok másoknak. Nem tudok sokáig haragudni igazán, de persze elő szokott olyan is fordulni néha. Szóval még szemét leszek egy kicsit. Csak a hecc kedvéért. Persze nem annyira, mint Liammel terveztem. Vissza fogja kapni, amit csinált. És nem a kellemes módon.
Lecsuktam a szemem, hogy pihenjek még egy kicsit. De ebből az lett, hogy elkezdtem Tom arcát nézni. Mostmár értem, hogy miért nyáladzanak a lányok annyira utána. Aranyos fickó. Igen tudom, mondtam hogy rajongó vagyok, de azt is, hogy annyira nem vagyok oda érte. Csak annyi, hogy elég jónak tartom a munkáját, meg helyes fickó de ennyi.
Pár perc után felkeltem és bementem a művésztermembe. Az ajtót nyitva hagytam, hogy halljam ha a kölykök megint hisztiznek. Nekiálltam rajzolni. A bátyámat rajzoltam le. Nem Brendont, hanem Alexet, aki már nincs velünk. Ezt az arcot már egy milliószor lerajzoltam. Azt a pillanatot, mikor szenvedett a kezemben. Küzdött a halál ellen, de nem sokkal az után, hogy a kórházba értünk meghalt.
Már meg rajzoltam az arcát, mikor hallottam, hogy Tom felébredt. Nem zavartattam magam. Rajzoltam tovább. Az ajtón kopogtak. Oda fordultam. Tom állt ott.
- Szeretnél valamit?
- Csak beszélgetni, ha nem baj.
- A szabályaim még fent állnak. De beszélhetünk.- ezzel visszafordultam a rajz felé.
- Szóval szeretnék még egyszer bocsánatot kérni a tegnapiért. Nem kellett volna túl közel mennem.- felé néztem. Kék boci szemek... száradjanak ki! Hogy lehetne így haragudni rá, most komolyan?!
- Semmi baj. Mondanom kellett volna, hogy rejtett rohamaim is vannak. Ilyenkor jobb ha 10 méter távolságban marad mindenki. Ez amolyan PTSD- nek mondható (poszttraumás stressz szindróma). A gyógyszereim miatt nem olyan erősen jön elő, de jobb vigyázni velem.- meglepetten bólintott, majd elment az ajtóból.
Kimentem a művészteremből, majd bekapcsoltam a hangszórót. Beállítottam a hangerőt, hogy ne zavarja Bellát a pihenésben annyira, majd elindítottam rajta a happy songs lejátszási listát. Legalább a zene ne legyen depis ha én valamennyire az vagyok most.
Persze, hogy elsőnek indította el a Láttam a fényt című film betét dalait. Rohadjon meg ez is, mivel Tom az ágyon ült, így már mindegy volt, szóval vissza vonultam a művészterembe. A zene halkan szólt, néha a kölykök hisztijére kimentem, de különösebb nem történt. Így telt el kb. 3 óra.
Majd bejött az egyik kedvenc zeném, amit Alex énekelt nagyon régen mindig, hogy ellopja a lányok szívét. Persze ezt csak Hajdúszoboszlón énekelte, mert ott nem ismerték. Alvaro Soler- től a Sofia című zene volt.
- Sueño cuando era pequeño
Sin preocupación en el corazón
Sigo viendo aquel momento
Se desvaneció, desapareció
Ya no te creo, ya no te deseo, eh oh
Solo te dejo, solo te deseo, eh oh
Mira Sofía
Sin tu mirada, sigo
Sin tu mirada, sigo
Dime Sofía
cómo te mira, dime
cómo te mira, dime
Sé que no, sé que no
Sé que solo, sé que ya no soy oy oy oy
Mira Sofía
Sin tu mirada, sigo
Sin tu mirada, Sofía- énekeltem együtt az énekessel. Annyira belefeledkeztem a zenébe, hogy elkezdtem táncolni rá, miközben énekeltem. Nem zavartattam magam, ami éppen eszembe jutott olyan mozdulatot vittem bele. Mikor végére ért a zene az ajtó irányába pördültem, mikor feltűnt, hogy egy alak áll ott. Igen. Végignézte a produkciómat. Yay!
Szóval ott álltam full vörösen a színész előtt pár méterrel.
- Táncoltál valahol?- kérdezte végül.
- Annak nem igazán nevezhetjük. Műkorcsolyás voltam, de abba hagytam.
- Hogy hogy? Tehetséges lehettél.
- Magán ügy. Nem beszélek róla.- zártam be az "ajtókat" magamban, majd visszaültem rajzolni. Nem baj... legalább majdnem sikerült felvidítanod magad... majdnem.- bíztattam saját magam a fejemben. Csak annyit láttam a szemem sarkából, hogy az alak eltűnik az ajtóból.

Tom szemszöge

Oké. Legalább kicsit megnyílt újra. De a múltját nem firtatja. Szóval nem faggatom róla többet. Majd egyszer talán elmondja, habár az is meglehet, hogy soha. Szeretek segíteni másokon, de zavar ha nem tudok rájönni hogyan. Tény, hogy egy hete és négy napja itt vagyok és alig ismerem őket, de Rebeka ha így jön a sajtó elé szétszedik apró hús darabokra. Szóval úgy döntöttem utána nézek a dolgoknak mivel tudnék segíteni. Habár a forgatás két nap múlva kezdődik, így kevesebb időm lesz mindenre.
Akkor lássuk. Most legyél ügyes Tom!- ezzel pedig bekapcsoltam a laptopot és elkezdtem nézni a közösségi oldalakat, pontosabban igyekeztem megkeresni Rebekát rajtuk. Elsőnek Instagram, egy profilt találtam ezen a néven, de az privát fiók volt. Oké, Twitter... ezen semmit nem találtam. Akkor Facebook... bingó. A legtöbb képe rajz volt. Viszont voltak családi fotók is. Megnéztem az egyiket. A másik bátyja tényleg hasonlított Paul Walkerre. Csak a haja sötétbarna volt, a vége pedig világosbarnába ment át. Viszont a képen volt egy idegen srác is. Fura volt az ábrázata. A keze Rebeka derekán volt. Valószínűleg az exe. Plusz még az apja is rajta volt a képen, meg az anyja és Brendon. Megnéztem, hogy kik voltak bejelölve rajta. Rámentem a bátyja, mint most kiderült Alex profiljára. 3,5 éve nem volt bejegyzés. Megnéztem az idegen srác profilját, akit Krisztafernek hívtak. Nála 2,5 éve nem volt új bejegyzés. Oké egyelőre kevés infó, de nézzük tovább. Visszamentem a profiljára és tovább nézelődtem. Volt pár korcsolyázós felvétel, amit hang nélkül néztem meg, de lenyűgözött azt meg kell hagyni. Tovább nézelődtem, majd egy poszton, amin nagyon sok szomorú arcos like-ot kapott lefordítattam angolra. A bejegyzéshez egy kutya képe volt hozzácsatolva, akit nem láttam még itt náluk, így sejtettem, hogy mi lehetett.

,,Összetört ma szívem.
Egy darabját elvitted tőlem,
Mikor elmentél két kezemben.
Soha többé nem feledlek,
Én drága kis hercegem!"

Szóval az egyik kutyája a karjában halt meg. Ismerős volt valahonnan. Majd leesett. Ez a kutya volt az idős szuka ikertestvére, akiről Rebeka mesélt az első napon.
Megnyitottam a jegyzeteket a laptopon, majd gyorsan kiírtam a lényeges dolgokat, amiket eddig megtudtam.
Rákerestem a neten Rebeka nevére. Nem találtam semmit szinte a könyvön kívül. Majd Alexre. Itt kiadott egy cikket.
,,Meghalt az a huszonéves fiatal, aki saját testével védte a húgát a támadótól"- fordítottam le a cikk címét. Megdörzsöltem az arcom. Megnéztem mikori cikk. 3 éves. Rebeka három éve majdnem a poklot élte meg. Gondolom a támadó nem pénzt akart.
Lefordítattam az egész cikket, majd rámentem egy másikra, ami ugyan azt a borítót tartalmazta.
De csalódnom kellett. Egy másik esetről volt szó. Mást pedig nem találtam. Nem baj, legalább el tudok indulni valamerre.
Elkezdtem keresni különböző oldalakat, amik tippeket adhatnak, hogy hogyan tudom ráébreszteni, hogy bízhat bennem. Mindegyik azt írta, hogy ez egy hosszú folyamat. De nem baj. Állok elébe.