Szeretlek... De te nem szeretsz...(Bakugou x OC)

4.fejezet

Rettegve léptem oda az igazgatóhoz, valamint a többi tanulóhoz akiken nagyon is látszódott a félelem és az aggódás ötvözete. Együtt tudtam velük érezni. Csak azt akartam, hogy lássam Karmát!

-Gyerekek, kövessetek!-mondta komoran az igazgató

Mi persze követtük... Amíg meg nem álltunk egy szoba előtt.

-Nos gyerekek. Itt található a súlyosabban megsebesült Karma Temanari. Van hozzátartozó?

Félénken előreléptem.. Látni akartam mi történt vele...

-Akkor kisasszony mennyen be!-mosolygott rám biztatóan.

Én is megpróbáltam kedvesen mosolyogni, de az inkább vicsorgás volt... Nem igazán tudtam mosolyogni. Folyamatosan a szegény Karmán járt az eszem. Remélem nincs semmi olyan baja!

Amikor beléptem meglepetten vettem figyelembe, hogy Karma ül az ágyszélén. Nem gondoltam semmire csak arra, hogy mennyire sajnálom!!

-Úristen! Azt hittem elveszítelek- öleltem át sírva

-Shh. Nincs semmi baj jól vagyok!

Kisidő múlva sikerült lenyugodnom. De miután lenyugodtam, szegény Karmát mindenféle kérdéssel láttam el. Szegény alig győzött válaszolni nekem mindenre... Egyik témából a másikba léptem.. Én sajnos ilyen vagyok

-Szóltam anyáéknak, hogy kötelezővé tették a kolit. - mondta Karma

-Honnan tudod ezt?

-Mondták. Amíg nektek gyűlés volt bejött az osztályfőnökötök és elmondta nekem a dolgokat...

-Értem..

-Nem kell hazamenned bepakolni.

-Hogy hogy?

-Anyáék felhozták a dolgainkat. Elvileg mindenkinek felhozták a dolgaikat a szüleik. Túlságosan féltik őket-kuncogott gúnyosan

-Á értem.. És mikor jöhetsz ki?

-Azt mondták, ha jobban leszek holnapra akkor holnapután mehetek.

-Okés! Na én viszont megyek!! Holnap is jövök! Szió-léptem ki az ajtón

Futva mentem vissza a többiekhez, igaz fogalmam sincs, hogy mégis hol vannak, de megpróbálom őket keresni.. Nem igazán figyeltem oda futás közben. Valakinek neki mentem, emiatt hátra is estem.

-Ch, pont téged kereslek... Nem is te lennél, ha figyeltél volna-húzta undok mosolyra a száját..

-Neked is szia! - néztem rá bunkón

A szőkefiú nyújtotta a kezét, hogy felálljak. Elég meglepő módon viselkedik. Úgy tudtam, hogy mindenkivel bunkó...

-Mégis miért kerestél? - vontam fel kérdően a szemöldököm

-A többiek mondták, hogy keresselek meg mert menni kell a koliba elfoglalni a szobákat.

-Oh, szóval erről van szó.

Kettesben sétáltunk. Fura érzés kerített hatalmába. Annyira utálom ezt az érzést... Sajnos ez a szerelem. De mégis miért? Miért pont belé?
Amikor odaértünk, az osztályfőnök Aizawa-sensei mérgesen fogadott minket.

-Késtetek! Már mindenkit beosztottunk... Kettes szobák vannak... De mivel különszobák ezért titeket tudunk egyszobába rakni.

Meglepetten néztünk egymásra.

-Én vele biztos nem! - kiálltottunk fel kórusban mind ketten. Majd miután észbekaptunk egymásra nézve elpirultunk. Olyan aranyos!

Az igazat megvallva nem is annyira rossz, hogy vele vagyok egyszobában.