A Haláleset (7 rész)

20 3 0
                                    

Mikor megláttam, hogy Lucita ott feküdt a padlón és az arca le volt égve, mintha olajba nyomták volna, teljesen lesokkoltam.

- Uram Isten... Én ezt nem így akartam ez csak egy ráijesztés, akart lenni az új tagokra és az olaj hideg kellet volna tenni. Ki kapcsolata be? Most mit tegyünk mi lesz, így a karrieremel.

Nagyon ki akadt, ahogy láttom, de megnézhette volna a az olajat, hogy forr-e vagy sem, mert így ez lett belőle. Akkor ez azt jelenti, hogy mi is bűn részesek vagyunk.

Egy óra és jön a BTS tagok, hogy három napra be költözzenek. Mindjárt itt van Tereza is és ha meg láttja, hogy a barátnője, meghalt, akkor az igazgatóhoz megy és biztos be zárják a Kappa házat. Aztán mehetünk a börtönbe, az nem lesz jó

- Találjunk ki valamit.- mondom ki hangosan.

- Mit?- kérdi Chanel.

- Tegyük be a fagyasztónkba, úgy se megy oda senki, mert Tereza nem szereti a fagyos húst, inkább bevásárol a piacon.

- Igaz is, hisz mindig üres az a hely.

- Vigyük oda, aztán majd valahogy el tüntetjük.

- Ahogy mondja. Na gyerünk, vigyük el a hullát.

Felcsavarták a szőnyegbe és az éjben el tűnve elvitték a fagyasztóba.

Mi addig itt maradtunk Rékával várni a másik cselédet, hogy mondjunk neki valamit, ami hihető és, hogy ne keresse.

- Írjunk egy levelet, amiben nagyon megsérti és, akkor nem fogja keresni, se hívni és el fogadja a dolgokat.- dobom fel az ötletet.

- Ricsi, ezzel egy baj van, hogy nem tudunk valami sokat, így ez nem fog valami gyorsan menni.- hajtja le fejét, sóhajtva egyet.

- De úgy írjuk meg, ami mindenkit megráz és egyben könyörtelenül

- Mi lehetne olyan kegyetlen?

- Fizetés, utazás, családban való halál, új állás.

- Ebből egy jó sztorit lehet írni.

- Ahogy mondod.

- Ricsi, csináld meg te a levelet én majd fel tartom jó?

- Oké, sok sikert.

- Meg lesz majd, nyugi.

"Tereza sajnálom, de el kell mennem, mert apám meghalt és szerintem ott maradok. Fiatal vagyok és nem kéne egy hatvanéves nővel dolgoznom, inkább el kéne mennem titkárnak, úgy is azt végeztem és apám akarta, hogy a legaljáról kezdjem az életem. Így, hogy meghalt és szép gömb alakom lett, el tudom csavarni bármilyen őzvegy férfi fejét akinek kell egy kis hancúr és egy új feleség, aki szép modelles alakkal rendelkezik. Sajnálom, de te már régóta szolgálsz ott, így fel se tűnik majd neked a hiányom, de így nagyobb lesz a fizetésed. Hiába keresel, mert a telefonom el vesztettem, így kell vegyek egy újat. Nem adom meg a számom, hogyha elolvasod a levelet ne tudj hívni.

Viszlát vén ribanc, pussz neked."

Hallom már, hogy haladnak és Réka beszél vele a vegetárianos élet módról, amire érdekes válaszokat kap. Nqgyon jó. Le kell mennem és oda kell adnom a levelet. Rosszul érzem magam, de ezt Chanel úgyis vissza kapja még, amikor nem várja.

- Jónapot Tereza néni nagyon örülök, hogy itt van.- mosolygok rá.

- Én is nektek, mert ti vagytok a legnormálisabbak itt.

- Köszönjük!

- Itt van még Lucita, hogy elköszönjek mi előtt elmegy haza?

- Már elment és ezt a levelet hagyta önre.- nyújtom oda neki.

- Had lássam, biztos valami kedves dolgot. Olyan aranyos az a lány, mint az unokahúgom, aki majd holnap jön ide, mert ő is ide fog tartozni.- veszi el a levelet.

- Hogy hívják az unokahúgát?- érdeklődöm visszafogottan

- Hester.

- Milyen szép név.

- Így hívták az anyámat is!

- Szép, hogy a nevek örömködnek.

- Ahogy mondod és van egy mostoha unokaöcsém is, Bunn.

- Nagy a család, ahogy hallom.

- Hát igen, csak mesze laknak, Floridában és így nem nagyon tudok elmenni hozzájuk, pedig nagyon szép helyen laknak.- mosolyog kissé szomorúan

- El is hiszem.

Pont hallom, hogy jön Chanel és az új tagok biztos el intézték a hullát.

- Mit csinál itt Tereza, nem a konyhába lennie?

- Igen, Miss Oberlin.

- Én is úgy gondoltam.

- Látta Lucitát?

- Nem, és nem is érdekel.

- Pedig hagyott egy levelet nekem.- néz a kezében tartott papírra

- Adja csak ide had olvassam fel módbelinek.

Elkezdte felolvasni hangosan és mindenki úgy figyelte a mesterművem. Az összes ember szomorú lett, mert ilyet senki se szeretne kapni senkitől.

- Ennyire utált volna?!- mondta Tereza eléggé kiakadva, könnyekkel küzdve.

- Úgy látszik igen.

- Pedig úgy tekintetem rá, mint a lányomra.

- Ki akar a maga lánya lenni.- néz rá megvetően Chanel.

- Bocsásson meg Miss Oberlin megyek és előkészítem a vacsorát.- mondta könnybe borult szemel.

- Menjen csak.

- Ricsi gyere csak velem.- jelentette ki Oberlin.

- Megyek.

- Szép munka, ha így fojtatod lehetsz az egyik minyonom és fényes jövőd lehet.

- De ezt nem csak én csináltam, hanem Réka is segített.

- És akkor mi van én csak téged akarlak minyonomnak, lehetnél a Chanel 5.

- Bocsásd meg ezt nekem, de nem szeretném.

- Te hogy merészeled ezt vissza utasítani?! Más egész évben erre törekszik. Hát tudd, nem lesz még egy ilyen lehetőséged.- mondja felemelve hangját

- Megértettem, elmehetek?

- Menj nyugodtan.

Nem akarok lenni a minyonja, mert akkor meg lesznek kötve a kezeim és akkor csak a baj lesz a fejemen, meg Rékát is vissza utasította volna. Mi nagyobbra vágyunk!


Mostantól csak Szerdán és Vasárnap adok ki részt vagy részeket, mert hosszabakat akarok írni. Köszönöm, hogy olvassátok.

Álomból valóság /Jin, Jungkook ff./Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang