Jack társa

1. Ezért vagyok neked

- Bébi, ugye tudod, hogy mi lenne belőled itt bent? - hajolt közelebb az asztalon át az 204712-es.

Felvontam a szemöldökömet és összeszorítottam a számat, lenyelve néhány csípős megjegyzést. A maszk miatt szerencse, hogy nem látszottak az ajkaim.

Mert 204712 köpködős volt. Igen, jól értetted. Köpködött.

- Na, mi lenne velem itt? - kérdeztem nyugodtan.

Kezemben megállt a toll, majd az előttem lévő papírhalomra tettem. Tudtam, hogy azt tanulmányozza fél szemmel, mióta csak meglátta először. Nem mert rákérdezni, miért finnül jegyzetelek. Sötét hajamból egyértelmű, hogy nem északi vagyok. Erre még az előttem ülő elítélt is rájött, pedig nem a legélesebb kés volt a fiókban.

- Már az első nap rojtosra baszná valaki a kerek kis seggedet. Ha szerencséd lenne, hozzám kerülnél. Én szeretem a kis nyunyókákat - vigyorodott el undorítóan.

- Szerintem itt mindenki jól tudja, hogy mennyire szereti a fiatal fiúkat - jegyeztem meg eltűnődve.

Nem, 204712 nem volt a legélesebb kés a fiókban, de még a kanalak között is volt vetélytársa.

Nem tanácsos ilyesmit mondani egy igazságügyi pszichiáternek, aki éppen azt méri fel, visszaengedhető-e előbb a társadalomba.

- Várja odakint valaki? Egy helyes férfi, aki visszavezeti a jó útra? - tudakoltam keresztbe téve a lábaimat.

Ujjaim újra és újra végigsiklottak a karkötőm kicsi csattján. Annyira nagy volt a kezemre, hogy egészen áttudtam rajta dugni az ujjaimat, így már fényesre csiszrattam az egyébként matt fémfelületet. Évek óta ezt csináltam, ha valamilyen stresszes helyzetbe kerültem.

- Ugyan... Az olyanok számára, mint én, nem létezik jó út. Még a hozzád hasonló kis angyalok sem tudnak mit tenni.

Lepillantottam az iratokra.

A férfi feje teljesen le volt borotválva. A fejbőrét tetoválások borították. Értelmetlen firkák és ábrák sokasága, ami félelmet keltett volna bármelyik civilben. Sok mindent láttam már a munkám során, de ez még engem is meglep néha. Csak az arcán nem voltak minták. Talán a legelrettentőbb a nyakán található vonalak voltak. A börtönben 204712 a Black Area nevű bandának volt tagja. Minden áldozatukért egy-egy vonalat véstek a bőrükbe. Az előttem ülőn nyolc ilyen volt. Nyolc hozzám hasonló, fiatal srác élete és nyomora száradt a lelkén.

Annak idején akár én is lehettem volna közöttük, hiszen tökéletesen illettem a profilba. Alacsony, vékony, lányos alkat, kék szem. Mindig ilyeneket választott ki egyetemek és melegbárok környékén. Elkábította, majd a pincéjében megerőszakolta őket. Bestiális módon végzett velük és rendszerint erdőkben rejtette el a maradványokat. Nyolc életet vett el, akik közül a legfiatalabb nem volt tizennyolc sem.

Előttük állt az élet.

- Dr. Collar arról tájékoztatott, hogy szokott az áldozataival álmodni. Miket? - billentettem el jobbra a fejem, ahogyan neki is volt.

Az öregedő, elnagyolt vonások megmerevedtek. A barna szemében valamilyen vadállatias fény gyulladt ki. Rátapintottam az elevenére.

- Újra átélek mindent. Ahogy sírnak és könyörögnek... Látom a rettegést a szemükben, miközben megbaszom őket. Érzem a vérüket a számban... Istenem... Máris áll a farkam - nyögött fel, mintha újra átélné az élményt - Aztán elvágom a torkukat... Így fogsz járni te is, bébi. Csak győzd kivárni...

Ahogyan beszélt, egyre közelebb hajolt hozzám, az asztal közepéig.

Becsuktam a mappámat, benne az összes iratommal. Én is előre dőltem, miközben a szemeim tengerkékből éjfeketévé változtak. Akkor állt csak össze neki, mi vagyok valójában.