Hazbin Hotel ff: Josef pokoli története

Josef - Másnap reggel

Új nap virradt Pentagon City mocskos utcáira,
Mármint ha gondolhatunk a Pokolban reggelre s éjszakára.
Éppen kijöttem szobám ajtaján,
Mikor meghallottam egy ismerős hangot a folyosó túloldalán.

Hangos spanyol káromkodásoktól visszhangzott az emelet,
S egy rekettes mély nevetés is hallatszott emellett.
Rögtön tudtam, Vaggie és Alastor váltanak éppen szót,
Bár ez beszélgetés helyett inkább szócsatának hangzott.

Amint odaértem hozzájuk Alastor azonnal észrevett,
- Szervusz drága barátom! - mondta - Jó reggelt! -
Szinte levegőnek nézte a lányt aki eddig vele ordított,
S aki most a szürke pillangó démon helyett, a méregtől egy paradicsomra hasonlított.

-Jóreggelt Alastor! Neked is Vaggie! - viszonoztam a köszöntést,
Ám Vaggie olyan ideges volt hogy meg sem hallotta a köszönést.
-Ne is foglalkozz a kis hisztérikával, csak magát veszi észre,
Ha nincs itt a kis barátnője magas ívben szarik a vendégekre. -

Erre a kijelentésre észhez kapott a lány is, és persze kiakadt,
Ám mikor végre feltűnt neki jelenlétem, az Alastort célzó pofon abbamaradt.
-Ne haragudj, ez a vigyorgó szarházi állandóan kihoz a sodromból,
S olyankor olyan ideges leszek hogy nem észlelek semmit a külvilágból.

A nevem Vaggie, üdvözöllek a hotelben,
Sajnos nincs már szabad szobánk az emeleten. -
Erre a mondatra értetlen fejet vágtam, melyet nem értett,
S ezen Alastor jó hangosan, gúnyosan felnevetett.

-Drága Vagatha, ez a kedves vendég tegnap érkezett ide,
Még te is szembe találkoztál a vitánk után vele.
Csupán a szokásos szidkozódás miatt nem vetted észre,
Így nekem kellett szobát adnom, bár te vagy a hotel személyzete. -

A gúnyos kijelentéstől nagyon ideges lett a nőnemű, és előhúzta dárdáját,
Majd Alastor nyakához tartotta mintha el akarná vágni a torkát.
-Idefigyelj te öntelt, kétszínű, nagypofájú, epres strici,
Mégegy ilyen megjegyzés és kinyírlak, nem érdekel mit mondott Charlie!-

-Nade kedvesem, mire megmozdítanád a dárdádat,
Kinyírnálak, és a saját karmaiddal vágnám szét a torkodat.
Óvatosan dobálózz ilyen kijelentésekkel,
Nehogy a végén megfojtsalak a saját beleiddel. -

Mondta Alastor mindezt, kisérteties aurával,
És lélekfagyasztó, rekedt, démoni hanggal.
Vaggie azonnal visszavette dárdáját és leviharzott a lépcsőn spanyolul káromkodva,
Én viszont csak ott álltam szótlanul, a félelemtől szoborrá fagyva.

-Nos hát, kedves barátom! Ideje lenne asztalhoz ülni hogy reggelizzünk, nem gondolod?
Jaj, nem kell félned téged nem bántanálak, hiszen rokonlelkek vagyunk jól tudod. -
Ettől cseppet megnyugodtam, s elindultunk lassan az étkezőbe,
A lépcsőről leérve véletlen beleütköztünk a kis Nifftybe.

-Alastor, Charlie kisasszony küldött hogy megnézzem jól van e,
Már rég oda kellett volna érnie az étkező helyiségbe. -
-Ne aggódj Niffty, minden a legnagyobb rendben,
Csupán bevártam drága barátomat az emeleten. -

Ezután hárman tartottunk a reggeli irányába,
Bár félúton Niffty elsuhant takarítani a konyhába.
Mikor megérkeztünk, már mindenki az asztalnál ült,
-Csakhogy itt vagytok, a reggeli már majdnem kihült!-

Szólt ránk Charlie, kicsit mérges ám mégis megkönnyebbült arccal,
Elnézést kértünk, s helyet is foglaltunk azonnal.
Sok szék volt üres, mivel kevés vendég volt rajtam kívül az épületben,
De ez biztosan változni fog majd a jövőben.

Már kezdtünk volna reggelizni, mikor egy furcsa mód ismerős illat csapta meg orromat,
Mint egy nyári kertben, a rózsák, s azokon a harmat.
Olyan nosztalgikus érzés fogott el, mintha újra élnék,
S eszembe jutott néhány szívet melengető emlék.

Az illattól mozdítani se tudtam porcikáimat,
Majd mintha valaki hátulról megérintette volna vállamat.
Pár pillanattal később, megszólalt az illat tulajdonosa;
-Szép jó reggelt, szabad ez a hely, Miszter Asakura? -

megjegyzés: köszönöm a fanartot kedves barátomnak és példaképemnek, @Kiera-Leon  írónak és rajzolónak :3 :3