Once upon a time

Csillagrém legendája

Egyszer volt, hol nem volt...

A csillagok örök fényességek a világegyetemben, és ha este feltekintünk az égre, látthatjuk a többmillió apró pöttyöt melyek világítanak, mint megannyi apró mécses egész éjjel. Úgy tartják egyszer egy csillag szétrobbant, és ekkor született meg Daesyn.

A neve, az õsi nyelven annyit tett "szeretet".

Éjsötét bundája volt, akárcsak az éjjel csillagok és hold nélkül. A szõrében minták keresztezték egymást, különbözõ csillagképek motívumai. A feje búbján egy holdsarló volt látható melynek csúcsai a két koromfekete szarvai felé néztek. A szemei lilán világítottak a sötétben. A Daesyn a Földre érkezett, remélte befogadják.

Sehol sem akarták õt befogadni. Szörnyek titulálták minden egyes faluban, ahova ment. Egy hatalmas erdõ mélyére menekült, messze az emberektõl. A napjai nagy részében messzirõl figyelte a legközelebbi falut, és vágyakozott a társaság után.

Az emberek különféle rém történeteket találtak ki a gyermekeik számára, hogy miért ne menjenek az erõdbe, vagy ha éppen rosszat tesznek, akkor az éj sötét leple alatt a csillagrém elviszi õket és felfalja az összes rossz gyermeket, aki nem fogad szót a szüleinek. Az erdõt mindenki elkerülte, a csillagrém miatt, aki az árnyékból figyelte az embereket.

Egy nap csillagrém a folyó hûsítõ vizébõl oltotta szomját mikor apró talpak lépkedését hallotta a fûben. Tovább hegyezte a fülét, és a nesz egyre közelebbrõl hallatszott. Felkapta a fejét, és körbe nézett. A fák között egy apró alak közeledett. Csillagrém figyelte az embernek tûnõ közeledõ személyt. Félt, hogy bántani fogja, hiszen egy ember.

Az kicsiny termet kilépett a fák takarásából, a folyó másik oldalán állt, szemben csillagrémmel. Egy kislány volt. Szõke, rövid haja a vállára omlott, kék ruhácskáját már összepiszkolta valahol, ahogy az ugyanolyan színû cipõcskéjét is, zöld szemei csillagrémen állapodtak meg. Csillagrém miután meglátta az ember lányt megijedt, az emberek mindig is bántották õt, ez lányka sem lehet náluk különb.

Csillagrém azonnal a hatalmas szikla mögé futott, amin a folyó zubogva lefolyt. Remélte az ember hamar tovább áll, és nem zaklatja majd õt. A szikla másik odalán egy árnyék tûnt fel, majd utána a leányka is megjelent. Csillagrém kék szemeibe bámult, aki nem értette miért követi õt ez a parányi ember. Talán megakarja õt ölni? De hiszen semmit sem tett! Békén hagyta az összes falusit! Az árnyékból való leselkedés ekkora baj lenne, hogy elvegyék érte az életét?

Szorosan behunyta a szemeit, és felkészült a legrosszabbra, várta a halált. De ahelyett, hogy fejét vették volna az orrát két parányi kéz érintette meg. Kinyitotta a szemét csillagrém. A kisleány rámosolygott, szemei csillogtak az örömtõl. Csillagrém úgy vélte, ez a csöppség biztos nem akarja õt bántani. Megnyalta az arcát, mire felkacagott csengõ hangon a kislány. Csillagrém bensõjében boldogság áradt szét, talán még sem minden ember akarja õt eltaszítani.

Csillagrém a fejét a talajhoz nyomta, és a leányka felmászott a nyakába. Felemelte a fejét és egy tisztás felé vette az irányt csillagrém, megakarta mutatni a kedvenc helyet a kisleánynak. Mikor a tisztásra értek, amely virágokkal volt tele terítve, csillagrém a talajhoz nyomta a fejét ismét, hogy leszállhasson a kicsi lány.

A kék ruhás lányka a virágok között eltûnt. Csillagrém leheveredett a fûbe és figyelte, ahogy virágokat gyûjt a parányi emberke. A leányka egy óriási virágcsokorral leült csillagrém mellé. Füzért kezdett fonni, egy jókora virágfüzért font, majd egy kisebbet is. Az egyiket maga nyakába akasztotta, a másikat csillagrém nyakába, aki meglepve fogadta az ajándékot, és köszönet képen megnyalta ismét a kislány arcát.