ÚTVESZTŐ

H A T O D I K F E J E Z E T

A Doboznál kezdték, amely az adott pillanatban éppen zárva volt. A dupla fémajtók a földből nyíltak. A fehér festék megfakult, fel-felpattogzott rajtuk. Már kivilágosodott, az árnyékok a tegnapihoz képest ellenkező irányba nyúltak. A nap még mindig nem látszott, de úgy tűnt, bármelyik pillanatban előbukkanhat a keleti fal mögül.
Alby az ajtókra mutatott.

- Ez itt a Doboz. Jobbesetben pontosan havonta hoz nekünk egy hozzátok hasonló újoncot, hetente pedig készleteket kapunk, ruhákat és ételt. Nem mintha nagy szükségünk lenne rá, eléggé önellátók vagyunk - Thomas bólintott, de Lucy csak várta, hogy mikor folytatja. Emésztette a kíváncsiság, alig tudta megállni, hogy ne tegyen fel kérdéseket.

- Semmit se tudunk a Dobozról, értitek? - folytatta Alby. - Nem tudjuk, honnan jön, hogyan jut ide, ki irányítja. A bököttek, akik ideküldtek, semmit se árultak el. Van áramunk, mi termeljük meg a legtöbb élelmünket, és ruhákat is szerzünk. Egyszer megpróbáltunk visszaküldeni egy fafejű Zöldfült, de ez a masina meg se mozdult, amíg ki nem rángattuk a kölyköt.

Lucy látta Thomason, hogy azon töprengett, amin ő maga is. Mi lehet az ajtók alatt, amikor nincs ott a doboz? Egyszerre volt kíváncsi, frusztrált és csodálkozó, emellett a Sirató látványa is kísértette. Alby rájuk se hederített, folytatta a mondókáját.

- A Tisztást négy részre osztottuk - Feltartotta négy ujját, ahogy sorolta őket. - Kert, Vérház, Tábor, Tuskók. Világos?

Látva az értetlenséget az arcukon Alby felhúzta a szemöldökét, és inkább folytatta. Nyilvánvaló volt, hogy ezer fontosabb dolga is lenne. Az északkeleti sarok felé mutatott, ahol a szántóföldek és a gyümölcsfák álltak.

- A Kert. Itt termesztjük a növényeket. A vizet a földben futó vezetékekből kapjuk. Mindig ott voltak, különben már rég éhen haltunk volna. Itt sose esik. Sose - Délkeleti irányba mutatott, a karámok és a pajta felé. - A Vérház. Itt neveljük és mészároljuk le az állatokat - Aztán a szánalmas viskó felé bökött. - A Tábor. Már kétszer akkora, mint amikor először idejöttünk, mert folyamatosan bővítjük, amikor küldenek fát meg egyéb plottyokat. Nem szép, de megfelel. Legtöbben úgyis odakinn alszunk.

Lucy feje zsongani kezdett a rengeteg új információtól és teljesen úgy érezte, hogy mindezzel nem mennek sokra. Megmasszírozta a halántékát, így próbálta csökkenteni a fájdalmat, de Alby idegesítő feje nem sokat segített a helyzeten. Thomasra nézve sem érezte magát jobban, mert ugyanolyan értetlen képet vágott, mint ő maga. Végül Alby a délnyugati sarokra mutatott, ahol a korhadó fák és padok álltak.

- A Tuskók. A temető is ott van a sarokban, a sűrűben. Nincs ott semmi más. Ha van kedvetek, járhattok oda pihenni vagy üldögélni, engem nem érdekel - Megköszörülte a torkát, láthatólag nem akarta tovább feszegetni a témát. - A következő két hétben mindennap más Elöljárónál fogtok dolgozni, amíg rá nem jövünk, miben vagytok a legjobbak. Lögybölő, Téglázó, Zsákoló vagy Ekések lesztek, valamilyen munkát mindenképp rátok osztunk. Most gyertek.

Alby a Tuskók és a Vérház között lévő Déli Kapu felé indult. Lucy és Thomas követte, közben megcsapta az orrát a karámokból jövő ürülékszag.
Temető? - gondolta. Minek temető egy olyan helyre, ahol csak tizenévesek laknak? A gondolat jobban nyugtalanította, mint az újabb ismeretlen szavak, mint a téglázó vagy a zsákoló. Egyik se hangzott túl jól. Már majdnem félbeszakította Albyt, de türtőztette magát. Zavarában inkább a Vérház mellett álló karámokat vette szemügyre. Pár tehén rágcsálta a zöldes szénaboglyákat. Malacok dagonyáztak a napon, néha megmozdítva a farkincájukat, mintha jelezni akarták volna, hogy még életben vannak. Egy másik karámban juhok legeltek, de voltak csirkék és pulykák is. Dolgozók tüsténkedtek körülöttük. Mind úgy néztek ki, mintha egész életüket egy farmon töltötték volna. Alby a sarokban álló nagy, fakó, vöröses színű pajtára mutatott.