ÚTVESZTŐ

N E G Y E D I K F E J E Z E T

- Szedd a lábad! - sürgette James, már két méterrel előrébb járva. Egy órája rótták a keskeny folyosókat a kijáratot keresve, mindeddig sikertelenül. Haza kellett jutniuk, de nagyon úgy tűnt, hogy eltévedtek a hatalmas létesítményben.

- Várj már... - vizslatta tovább a térképet. - Az előbbi kereszteződésnél jobbra kellett volna fordulni, te szerencsétlen!

- Miért csak most mondod? - kapta hátra a fejét idegesen.

- Én mondtam! Te voltál az, aki megint csak ment a feje után! - csattant fel Lucy, a kelleténél hangosabban. - Ez annyira tipikus... most is rám akarod kenni!

- Hallgass... - próbálta leinteni a lányt, miközben egy sarkon kilesve fülelt.

- Ó nem! Kiskorunkban is folyton ezt csinál.... - nem hagyta végigmondani, inkább befogta a lány száját és behúzta a legközelebbi raktárba.
Abban a pillanatban, amint becsukódott az ajtó, Lucy meghallotta az előtte elhaladók halk duruzsolását.

- Egyszer elfognak kapni miattad! - ingatta a fejét James suttogva, majd levette Lucy szájáról a kezét.

- Nem kellek én ahhoz! - fintorgott és közben James izzadt tenyerének nyomát törölgette az arcáról. - És most? Hogyan tovább nagyokos?

James körülnézett. Egy elég üres raktárba sikerült bemenekülniük és így semmi használhatót nem talált először. Felpillantva a szellőzőnyílásra, magában elmosolyodott és szürke szemeit Lucyra emelte.

- Van egy ötletem.

Lucy, ahogy fordult egyet az ágyban, úgy villant be egy újabb álomképe.

- Áruld el! - kiabálta egy ocsmány férfi és újból behúzott Lucynak. Érezte, ahogy arcát eláztatja a vérével keveredett izzadság. Elég rendesen megdolgozták és ez élettelen testén is látszott, ami könnyedén lefordult volna a székről, ha nincs nekikötve.

- Hol van a központotok? Kivel dolgozol? Hol van a társad? - üvöltötte kérdéseit nem is tudva, Lucy számára ez mit is jelent...

Nem kapták el... - könnyebbült meg mindez hallatán.

Lucy újabb adag vért köpött, de ezután önkívületi állapotba kerülve tébolyultan felkacagott.
Fogvatartója felvont szemöldökkel bámulta a lány és megelégelve annak jókedvét, hajánál fogva rántotta fel a fejét.

- Őrült ribanc.. - motyogta.

A férfi nem habozott tovább. Eddig sem bánt kesztyűs kézzel a lánnyal, de most egyenest a nyakát ragadta meg. Fojtogatni kezdte és Lucyt szép lassan nyelte el a sötétség. Egyetlen mondatra emlékezett:

- A veszett jó.

Lucy izzadtan ült fel ágyában. A felkelő nap sugarai besütöttek az ablakon és ezzel csak még melegebbé tették a szoba hőmérsékletét. Lucy a fejét fogta, de hiába próbálkozott, sehogy nem jutott eszébe, amit az éjszaka álmodott.