Finn Wolfhard |BEFEJEZETT|

27.rész

-Szóval el fog felejteni minket? Végleg?-ismétli meg a kérdését.

-Ha nem teszünk semmit akkor igen.-válaszol Lilla.

-Vajon miről beszélnek Adriék?-kérdezi Liz.

-Majd elmeséli.-nyugtatom meg.

ADRI SZEMSZÖGE:

-Szóval. Azért hívtam be önöket, mert Adri nem emlékszik a barátaira és az utazásra. Nem rég felvettük a kapcsolatot egy orvossal, aki azt mondta, hogy kezelésbe tudná venni Adrit. -hadarja el a doki.

-Remek. És mikor kezdődik a kezelés? -vet egy pillantást rám anyukám.

-Holnap után indul a repülő Londonba. -Londonba? Te jó ég. Menjek Londonba azért, hogy visszajöjjöm az emlékezetem? Ezek az orvosok hülyék.

-Londonba? -pislog nagyokat anya.

-Sajnos igen. Van egy intézmény ahol tudják kezelni. -néz rám a doktor.

-Én nem megyek Londonba. A barátaim nélkül nem. -pánikolok be.

-Kicsim, szeretnél emlékezni rájuk? -von kérdőre anya, mire én csak bólintok és egy könnycsepp gurul le az arcomon.

-Akkor irány London. -mosolyog a doktor.

-De.. én..n-dadogok. Fogalmam sincs mit kéne mondanom. Nincs már több dolog ami miatt maradhatok, legalábbis a szüleim még nem tudják. Ugyanis tudom, hogy Karináék nem hagyják, hogy elvigyenek.

-Semmi de. Megyünk Londonba és kész. Erről nem nyitok vitát. Adri menj pakolni. -néz rám szigorúan apa. Én csak lehajtom a fejem és elmondok egy imát remélve, hogy Karináék nem engednek.

KARINA SZEMSZÖGE:

-Ez mi? -kérdezi Lilla rámutatva egy írásra.
-Nem tudom kiolvasni.

-Tükörírás. Liz, nálad van az a kicsi tükör amivel egyszer megvágtam magam? -kérdezem.

-Persze -kezd el kotorászni a táskájában.
-Tessék -nyújtja felém a tárgyat, majd odarkom az íráshoz.

- "Elvesztek mindent, és nem teszek ellene semmit. Lehet, hogy soha nem fogok rájuk emlékezni, de nem baj. Még örülnék is, ha Jaeden-t elfelejteném örökre. Talán így mindenkinek jobb lesz." -olvasom fel a szöveget, mire csend telepszik a szobára.

-Azta. Ez durva. -szólal meg valaki az ajtóból. Odanézünk és Jaeden áll ott, de amint észreveszi, hogy őt figyeljük elrohan. Én pedig utána.

-Jaeden -szólok utána.
-Jaeden állj már meg.-hiába mondom neki nem áll meg.

-Karina, hova futunk? -jön utánam Finn.

-Jaeden -kiáltom el magam mégegyszer és látom ahogy bemegy a lépcsőházba.
-Finn, majd később megbeszéljük. -Jaeden után megyek a lépcsőhöz és futok utána, Finn pedig még mindig követ minket.

Végre leértünk a lépcsőről és most kifelé rohanunk a kórházból. Hogy tud ez a fiú ennyit futni? De mostmár elegem van.

-Jaeden Lieberher. Most azonnal állj meg. -kiabálok utána még mindig futva. Hátra pillant és elkezd gyorsítani.
-MOST -kiáltom teljes erőmből. Tök vicces lehet azoknak akik kívülről figyelik az eseményeket.

-Karina -liheg Finn mellettem futva.
-A kocsijához megy. Gyere -ragadja meg a csuklóm és húz maga után. Nagyon elfáradtam. Hihetetlen. Hogy tudnak ezek a fiúk ennyire fittek lenni? Én a sétáláshoz is lusta vagyok, nem még, hogy a futáshoz.
Jaeden beül az autóba és ráhatja a fejét a kormányra. Én kapok a pillanaton és lassan odasétálok a kocsihoz.