31.rész

176 11 0
                                    


Ebéd után még pakolásztunk egy kicsit, majd elkeztünk társasjátékokkal játszani. Estig játszottunk aztán elmentünk külön-külön tusolni. Mivel a lányok itt alszanak ezért szereznünk kellet még két matracot, mivel nekem francia ágyam van ezért elférünk rajta ketten.

-Hoztam egy matracot, anya mindjárt hozza a másikat. -lép be a szobámba Gréta.

-Kössz. -veszem át a cuccot, mire anya is belép és ledobja a földre a matracot. Ráhúztuk az ágyneműket, amíg Adri fürdött.

-Hánykor kelünk holnap? -kérdezi Liza.

-Reggel tízkor indul a gép. -válaszolok és bebújok az ágyba. Liza fekszik mellém, Lilla és Adri pedig a matracokon vannak. Éppen a kis lámpámat oltanám le amikor megszólal Lilla.

-Üvegezzüünk. -húzza el a szót.

-Oké. -ül fel Adri.

-Oké. Lemegyek és keresek egy üveget. -mondom, majd elindulok halkan mivel már nagyjából midenki alszik, pedig csak 21 óra körül lehet.
Leérve a konyhában kezdek kutakodni, és találok két üveg whiskey-t és két üveg vodkát. A baj csak annyi, hogy teli vannak az üvegek. Attól tartok, alkoholizálni fogunk. Gyors felrohanok a szobámba és becsukom az ajtót.

-Csak teli üvegeket találtam. -mondom, mire Liza kiveszi a kezemből az egyik vodkát, lecsavarja a kupakját, majd belekortyol.

-Erős.. -jelenti ki és összeszorítja szemeit.

-Adj nekem is. -nyúl érte Adri és ő is lehúz egy-két kortyot.
Lassan elfogy az alkohol és kezdhetjük a játékot.
Adri megpörgeti az üveget és felém mutatva áll meg.

-Hmm..-áll fel Lilla és a szekrényemhez sétál, közben én kortyolok egy kis alkoholt. Lilla kivesz egy nyakkendőt, ami még anno az egyenruhánkhoz tartozott, és nekem dobja. Majd egy szoknyát is.
-Ezt kösd a fejedre, ezt pedig vedd fel. Aztán menj át Gréta szobájába, kezdj el ugrálni az ágyán és kiabáld azt, hogy elrabollak Grétike. -meg fog ölni. Sosem szereti ha Grétikének hívják, szóval kicsit félek. Fejemre kötöm a nyakkendőt és felveszem a szoknyát a pizsama gatyámra.

-Úr isten, de hülyén nézel ki. -nevet fel Adri.

-Köszi. -válaszolok flegmán és halkan elindulok a húgom szobájába. Kinyitom az ajtót és felkapcsolom a villanyt, amire nem ébred fel Gréta. Ráállok az ágyára és kiabálni kezdek.

-Elrabollak Grétikee. -ugrok rá.

-Hagyj békén és menj ki a szobámból. Árad belőled az alkohol szag és a végén anya azt fogja hinni, hogy én ittam. -húzza fejére a takarót.

-Grétaaaa. Nem jössz át? Üvegezünk. -lép be dőlöngélve Lilla.

-Van még pia is. -tartja fel Adri a kezében lévő üveget, ami egyébként már a második üveg whiskey.

-14 éves vagyok nem alkoholista. -válaszolja, majd kimászik az ágyából, kómásan kinyitja az ablakát, felveszi a köntösét és átsétál a szobánkba.

-Akkor játszunk? -kérdezi Liz, mire mindenki bólint. Megpörgetem az üres üveget és Grétánál áll meg.

-Húzd le a fél üveget. -mutat Adri egy egész üveg vodkára, mi pedig elkerekedett szemekkel nézünk Grétára, aki a bontatlan üvegért nyúl. Megforgatja szemeit, majd belekortyol. Szemeit összeszorítva iszik tovább.

-Azta. -teszi le a húgom az üveget.

-Ennek meg lesz a hatása. -sziszegi Lilla.

*******

Játszottunk és ittunk még sokat és olyan hajnali fél kettő lehet. Már nem üvegezünk, de hoztunk még fel egy kis alkoholt. Van kb. négy üres üveg és még kettő teli. Gréta talán többet ivott a kelleténél, mert olyan hülyeségeket beszél, de nem csak ő.

-Szerintetek az unikornisok lehetnek zöldek? -fekszik ki a földre Liza.

-Majd megnézem ha arra járok. -válaszol Adri.

-Ohm.. nem vagyok jól. -szólal meg Gréta, majd legurul az ágyamról ami elég magy hanggal jár.

-Jön valaki. -suttogom.
-Gréta feküdj az ágyba, Liza az ablakot, Adri, Lilla matracokat igazítsátok meg én meg elrakom az üvegeket. De hova rakjam?

-A szekrénybe. -mondja Liz én pedig egyesével elkezdem bepakolni a szekrényembe az üres üvegeket. Éppen, hogy becsuktam a szekrényajtót, sétálok, hogy lekapcsoljam a villanyt. A kapcsoló az ajtó mellett van, és amint lecsukom nyílik az ajtó. Mindenki fekszik csak én nem. Lassan elbotorkálok az ágyik, majd lefekszek a földre.

-Lányok, tudom, hogy nem alszotok. Nem is baj, de miért van ennyire erjedt szag? -kapcsolja fel a villanyt anya, és mindenki csak takargatja a szemét.

-Anyaaa. Csukd le. Már alszunk. -mondom.

-Anya. Szerinted az unikornisok lehetnek zöldek? -suttogja Gréta.

-Gréta? Te is itt vagy? Ugye nem ittál? -sétál anya az ágyamhoz.

-Áh, dehogy. -ül fel a húgom.

-Mondjak egy viccet? -kérdeti Adri röhögve.

-Na mondj. -fordul felé Lilla.

-Nemrég felfedeztek az űrben egy heringet.
Azóta is a föl körül hering. -nevet fel, mire mindenkiből kitör a röhögés.

-Lányok, mostmár aludjatok. Gréta te pedig velem jössz. -töri meg a nevetésünket anya.

-De én ki akarok menni medencézni. -kezd el nyafogni a húgom.

-Majd holnap medencézel. Gyere. -nyújtja a kezét .

-De én most fogok medencézni és kész. -szalad ki a szobából és már csak annyit észlelünk, hogy becsapódott a bejárati ajtó. Utána szaladunk és meglátjuk éppen bemászni a medencébe.

-Ééénn iss. -ugrik utána Lilla. Végül mi is összenézünk Adrival és Lizával, majd utánuk megyünk.

-Gyerekek. Ez nem vicces. Azonnal gyertek ki. -emeli fel a hangját anya, mire én csak lefröcskölöm.

-Anya miért jöttetek ki nélkülem medencézni? -dörzsöli meg a szemét az öcsém.

-Kicsim, menj szépen vissza aludni, oké? Mindjárt megyünk mi is.

-Anya.. kicsit hányni fogok. -nyögöm ki, majd kihajolva a medencéből kiürítem a gyomrom tartalmát.

-Istenemm. -sóhajt egy nagyot.
-Rendben. Most azonnal kijöttök a medencéből felmentek megtörölköztök és mindenki megy aludni. Világos? -üvölti le a fejünket anya, de mindenki csak nevet, mint az idióták. Kimászunk, és felbaktatunk a fürdőbe, majd megszárítkozunk.
Megyünk vissza a szobámba és Adri megszólal.

-Ugye még nem alszunk? -suttogja a lehető leghalkabban.

-Dehogy. -legyintek. Gréta sajnos a saját szobájába ment vissza, de mondta, hogy majd átjön.
Befekszünk a helyünkre és anya lekapcsolja a villanyt.

-Most várunk egy kicsit aztán valaki átmegy Grétáért, oks? -kérdezem felkapcsolva a kis lámpámat.

-Oké. -adnak választ egyszerre.

Kb. 10 perc telhetett el, Lillát átküldtük a húgomhoz, és mikor átjöttek még mehittuk a maradék két üveg alkoholt, majd halkan buliztunk, aztán minden elsötétült.

Sziasztook! Ez most talán egy pöpnyivel rövidebb rész lett, de nemsokára jön a folytatás. Ha tetszett kérlek Vote-old és kommentelj nyugodtan. Köszii.
Legyen szép estétek/napotok.
PUSSZ☺

Finn Wolfhard   |BEFEJEZETT|Donde viven las historias. Descúbrelo ahora