Árnyvadászok között

10. fejezet

-Tényleg nem tudod mi történt? Nem emlékszel semmire?-kérdeztem Ricsit.

-Tényleg semmi nem jut eszembe-mondta.

-És arra emlékszel, hogy hol voltál a baleset előtt?-néztem rá kérdőn, mire elhúzta a száját.

-Sajnos igen-mondta, mire elárasztottak a rosszabbnál rosszabb gondolatok.

-Elmondod?-kérdeztem csukott szemmel.

-A haverokkal voltunk inni, amikor is öt srác jött felénk. Ahogy közelebb értek, láttam, hogy a te herceged is ott van köztük-mondta, de én félbeszakítottam.

-Micsoda?-kérdeztem kikerekedett szemekkel.

-Sajnos jól hallottad. Ahogy odaértek hozzánk, elkezdtek hergelni minket, köztük Jace is. A fiúknak kellett lefogniuk, hogy ne ugorjak neki. Nem kellett sokat várnom, ő ugrott nekem. Erre én védtem magam, ő pedig leterített a földre és tovább ütött-mondta.

-Nem hiszem el! Ő ilyet nem tenne! Tudja, hogy akármilyen is vagy, nekem akkor is fontos maradsz, és tuti biztos, hogy nem verne meg-mondtam szinte már sírva.

-Sajnálom hugi, de így történt. És még koránt sincs vége. Olyasmiket mondott nekem, hogy meg fog ölni, és hogy nem fogja érdekli senki és semmi. Olyanokat is mondott,-vett egy mély levegőt, majd folytatta- hogy soha nem is szeretett téged igazán, és hogy csak addig van veled, amíg el nem végzi a munkáját. Nem tudom, mit értett "munka" alatt, de szerintem semmi jót-mondta, én pedig befeküdtem mellé, és az oldalába fúrva a fejem sírtam. Sírtam, mert nem így ismertem meg Jace-t. Bíztam benne, de ami a legrosszabb, hogy hittem neki. Elhittem, hogy szeret, és hogy csak én kellek neki, senki más. Amikor Ricsi a "munkát" említette, tudtam, hogy amikor Jace ezt mondta, mire gondolt. Arra, hogy engem eljuttasson New York-ba, aztán lelépjen, vagy nem is tudom. 

-Történt még valami?-kérdeztem alig hallhatóan.

-Igen. Valaki kihívta a rendőröket, mert hallottam a rendőrautó szirénáját. Lelöktem magamról Jace-t, és amilyen gyorsan csak tudtam, elfutottam. Odafutottam Zoli kocsijához, feltéptem az ajtót, és kivettem a pótkulcsot. Beindítottam a kocsit, és elindultam. Amikor ki akartam volna menni a parkolóból valaki belém jött. És most itt vagyok-mondta maga elé nézve.

-Hogy jutott eszedbe mindez, mikor azt mondtad, nem emlékszel semmire?-néztem fel rá.

-Úgy, hogy hazudtam, amikor azt mondtam, hogy nem emlékszem semmire. Meg akartalak védeni az igazságtól, mert tudtam, hogy úgyse hinnéd el-mondta a szemembe nézve.

-Sajnálom hugi, hogy így kellett megtudnod, de hidd el én sem így akartam. Amikor Jace elkezdett verni, akkor csak védtem magam, nem ütöttem vissza neki, pedig legszívesebben azt tettem volna.

-És miért nem ütötted vissza?-kérdeztem.

-Mert mindvégig rád gondoltam, és tudtam, hogy ha megütöm, akkor örökre elveszítelek-mondta a szemembe nézve.

-Köszönöm-mondtam és megöleltem.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Anya délután bejött a kórházba és leváltott engem, így hívtam egy taxit, és hazamentem. Felérve a szobámba letettem a cuccaimat, és elmentem zuhanyozni. Amikor végeztem, bementem a szobámba és azon gondolkoztam, hogy felhívjam-e Jace-t. Végül úgy döntöttem, hogy egy próbát megér ezért tárcsázni kezdtem a számát. Amíg fel nem vette, addig átgondoltam, hogy nem mondom el neki, hogy tudok erről az egészről, csak annyit, hogy Ricsi kórházban van, és most voltam bent nála. Elmélkedésemből Jace köszönése rántott vissza, majd amikor rájöttem, hogy köszönnöm kéne, üdvözöltem.