A mardekár királynője ( Befejezett )

2. fejezet

Korán keltem, hogy ne kelljen annyira sietnünk a vásárlással. Csentem magamnak egy almát a konyhából aztán elindultam felkelteni Tomot. Nem tartott sokáig megtalálni a szobáját. Csendben nyitottam be és becsuktam magam után az ajtót. Tom még javában aludt, olyan nyugodt volt az arca, mintha nem lenne semmi gondja. Ezzel szemben én órákig csak fetrengek az ágyban aztán mikor sikerül elaludnom rémálmaim vannak. Csendben közelebb léptem az ágyához, éppen hajoltam volna közelebb, hogy felkeltsem amikor egy kéz megragadta a karomat. 

– Azt hittem, hogy mélyen alszol. - mondtam a fekvő fiút nézve. 

– Sosem alszok annyira mélyen, hogy ne vegyem észre ha valaki közelít felém. - felelte majd elengedte a kezem és felült az ágyban. - Nem rémlik, hogy megengedtem,hogy be gyere a szobámba. Miért jöttél? 

– Engedély kell ahhoz, hogy beléphessek a szobádba?- vontam fel egyik szemöldököm. - Amúgy csak szólni akartam, hogy induljunk az Abszol útra. 

– Ilyen korán? 

– Igen, gondoltam így nem kell majd sietnünk és ha van kedved meghívhatlak egy fagyira is. 

– Menj ki! - utasított engem. 

– Miért? 

– Talán mert szeretnék felöltözni?!

– Jó,jó nyugi. A szobád előtt várlak majd. 

Tom csak forgatta a szemét én pedig szépen kisétáltam a szobájából. 

***

Még sosem jártam egyedül a Gringottsban, sőt eddig még csak egyszer voltam bent. Máskor apám ment be egyedül amíg én és anyukám kint vártunk rá. Ominózus egy hely, és az ember aprónak érzi magát amikor belép. Tom mellettem sétált és egyáltalán nem látszott rajta, hogy feszéjezné a nagy tér, sőt olyan volt mintha minden nap ide járna. 

– Segíthetek valamiben? - hajolt felém az egyik kobold. 

– A White család széfjéből szeretnék kivenni pénzt. - mondtam olyan határozottan ahogyan csak tudtam. 

– Láthatnám a kulcsot ifjú hölgy? - nézett rám fenyegetően izzó szemekkel. 

Úgy selytem ez a hely sem fog a kedvenceim közé tartozni. 

– Itt van. - nyújtottam át a kis arany kulcsot a koboldnak. 

Kétkedve vette át a kis tárgyat majd miután alaposan megvizsgálta újra megszólított. 

– Úgy látom minden rendben van. Kövessenek. 

***

M

ondanom sem kell, hogy nem éppen éreztem magam mesésen a Gringottsban töltött idő után. Szédültem és hányingerem volt amit persze leplezni szerettem volna, hiszen nem akartam elrontani Tom napját. Azonban a szemfüles fiú válószínűleg átlátott rajtam mert szóvá is tette, hogy nem nézek ki valami fényesen. 

– Rosszul vagy? Nem szeretnél leülni esetleg? 

– Nem, nem. Semmi bajom, jól vagyok. - erőltettem magamra mosolyt. 

– Fehérebb vagy mint a téli hó. Inkább üljünk le egy kicsit. - ragadta meg csuklómat. 

Egészen egy kis fagyizóig húzott majd ott leültetett egy székre. 

– Egy pillanat és jövök. - mondta majd bement a fagyizóba. 

Igaza volt, tényleg jól esett, hogy végre le tudtam ülni és a hányingerem is kezdett múlni amikor Tom visszatért. Jobb kezében egy teáscsésze volt, bal kezében pedig fagyit tartott.