A mardekár királynője ( Befejezett )

4. fejezet

Hamar elrepült az idő és mire észbe kaptam már csak egy hét volt a karácsonyig. Mindenki izgatottan várta, hogy végre hazamehessen az én hangulatom pedig egyre csak rosszabb lett. Ez lesz az első karácsonyom a szüleim nélkül, az első karácsony amit egyedül fogok tölteni. Arra nem is gondoltam, hogy bárkitől ajándékot vagy bármit kapni fogok, elvégre nem is vártam el ilyesmit a barátaimtól. George megígérte, hogy az indulás előtti este még sétál velem egyet kint a parkban, elég hamar kiderült számunkra, hogy mind a ketten nagyon szeretünk sétálgatni, így a park lett a mi kis találkahelyünk. 

Vacsora után a klubhelyiségben beszélgettünk a lányokkal az egyik sarokban. Angelica arról beszélt, hogy ilyenkor mindig nagy családi vacsora van náluk, hogy a házimanók szinte olyan lakomát készítenek mint itt a Roxfortban. Liza ezt csodálattal hallgatta, hiszen nekik nem volt házimanójuk, mindent ő és az anyukája csináltak. Én csak néha figyeltem oda, nem igazán volt kedvem erről beszélgetni. Körbe tekintettem a teremben, alig néhány felsőbb éves volt csak egy-egy fotelban megbújva. A tűzhely előtt pedig négy elsőéves fiú ült. Abraxas Malfoy valamiről nagyon magyarázott, Dorian Nott pedig ebbe bele-bele szólt néha, Arnold Davis csak csendben figyelt és bólogatott. Mikor Tomra tévedt a tekintetem kicsit elpirultam, egyenesen engem nézett, vagyis mostmár egyenesen a szemembe nézett amitől zavarba jöttem. 

***

A Roxmortsi állomáson álltunk, Liza, Angelica, George és én. A lányok már beletörődtek, hogy a kis baráti körünkbe egy fiú is tartozik, persze ők csak köszönő viszonyban voltak a hugrabugos fiúval. Tudtam, hogy jobban szót tudnak érteni Abraxas-al vagy Doriannal, esetleg Arnoldal így nem is annyira erőltettem a dolgot. Gyorsan megöleltem őket egyesével, majd egy mosolyt magamra erőltetve kívántam nekik boldog karácsonyt. Amíg a vonat el nem hagyta az állomást ott álltam és integettem a nekem hevesen integető Lizának. 

Mikor visszatértem a kastélyba az szinte üresen csengett, minden egyes léptem hangzavarnak érződött. Így inkább gyorsítottam a lépteimen és szinte futva értem a mardekár klubhelyisége elé. Gyorsan kimondtam a jelszót és már bent is voltam. Rajtam kívül egyetlen ember volt a teremben. Tom egy elég vaskos könyvet bújva ült a kandalló előtt. Halkan vettem le a kabátomat azonban már kaptam is vissza magamra, csak ekkor tűnt fel, hogy a kandalló nincs begyújtva ami ilyen időben nem igazán a legjobb. Főleg nem itt lent a pincében, ahol amúgy is hideg van. Ránéztem Tomra aki engem észre sem vett, gondolom nagyon belemerült a könyvbe. A szája már szinte kék volt, nagyon régóta ülhetett itt ilyen vékony ruhában, ebben a hidegben. Gyorsan begyújtottam a kandallót, majd támadt egy ötletem. Anya még régen mesélte, hogy merre van a Roxfort konyhája így elszaladtam oda. A házimanók rögtön letámadtak azzal, hogy mit kérek és kicsit csalódottak voltak amikor csak két bögre jó meleg teát és egy kis tál süteményt kértem, de persze készséggel átadták nekem ezeket. Mosolyogva mentem vissza Tomhoz akin még mindig látszott, hogy fázik. Letettem a teát és a süteményt a kandalló előtti kis asztalra, majd elszaladtam a szobámba és két takaróval tértem vissza. Az egyiket Tomra terítettem a másikat pedig magam köré csavartam. Éreztem, hogy Tom engem figyel, de még mielőtt én is ránéztem volna elvettem a bögréket az asztalról és az egyiket felé nyújtottam. 

– Nagyon át lehetsz fagyva. Idd meg, finom meleg. - nyújtottam felé az egyik bögrét. 

Ő csak letette maga mellé a könyvét és átvette tőlem a bögrét. Néma csendben kortyolgattuk a finom meleg italt amikor egyszercsak ő törte meg a csendet. 

– Kíváncsi voltam hova mész miután begyújtottad a kandallót. - kortyolt még egyet - Nem is tudtam, hogy tudod merre van a konyha. 

– Még anyukám mesélt róla nekem, hogy ő egyszer megtalálta és utána mindig onnan szerzett kaját ha apával piknikeztek a parkban. - mondom magam elé nézve.