A mardekár királynője ( Befejezett )

10. fejezet

A karácsony után gyorsan teltek a napok és mire észbe kaptam már kezdetét is vették a vizsgák. Mindenkit lekötött a tanulás aminek vagy meglett a gyümölcse vagy nem. Tom persze mindenből K-t kapott. Nekem azonban meggyűlt a bajom a rúnaismerettel, de így is sikerült egy V-t szereznem. 

Ahogy eljött a nyár, és a vizsgáknak is vége lett egy diáknak sem volt kedve bent ülni a kastélyban. Sokat sétáltam a Wang nővérekkel és udvarlóikkal, és néha sikerült Tomot is rávennem, hogy tartson velünk. Élveztem minden pillanatát amíg meg nem történt az a borzasztó dolog. Egy hollóhátas mugliszületésű lány meghalt a második emeleti mosdóban, az iskolát pedig elemésztette a félelem.  fiatalabb diákok csoportosan mertek csak bárhová is menni, a második emeleti mosdót pedig messziről elkerülte mindenki. A tanárok minden erejükkel a tettest keresték, az idősebb diákok pedig próbálták nyugtatni a kisebbeket. 

Egyik nap, éppen a könyvtárban olvasgattam amikor Dumbledore professzor lépett mellém. 

– Jó napot, professzor! - köszöntem neki és becsuktam a kezemben lévő könyvet.   

– Magának is, White kisasszony. - köszönt vissza kedvesen. 

– Jutottak már valamire Myrtle ügyével kapcsolatban uram? 

– Nos, nem igazán. De ha már így felhozta ezt a témát, nem szeretne mondani valamit? 

– Nem hiszem, hogy én tudnék bármiben is segíteni magának professzor. A lény ami megölte szegény lányt még számomra is ismeretlen, pedig kívülről fújom Göthe Salmander könyveit. - Dumbledore úgy nézett rám mintha a lelkembe látna, volt egy olyan sejtésem, hogy legilimenciát akar alkalmazni, de szerencsér Tom mellett volt miért kitanulnom az okklumenciát.     

– Igaza lehet, nem is zavarom tovább. - azzal távozott is. 

Ezzel a viselkedéssel és a furcsa kérdésével elültetett egy bogarat a fülemben, hogy mugli kifejezéssel éljek. Tom-nak köze van a dologhoz, ha Dumbledore tőlem kérdezni nem-e akarok mondani valamit. Vagy csak...Várjunk csak, Myrtle állítólag minden látható külső sérülés nélkül halt meg. Csak úgy, a mosdóban, hirtelen, és Dumbledore engem kérdez. Ismertem a legendát Mardekár titkos kamrájáról és a benne rejlő szörnyetegről, de nem hittem volna, hogy van olyan őrült ember aki egy Baziliszkuszt tesz egy iskola alá, vagy, hogy van olyan aki ki engedi onnan. Dumbledore azért jött ide, hogy kiderítse nem-e én tettem, hiszen tudja, hogy párszaszájú vagyok. 

Olyan gyorsan pakoltam össze amennyire csak tudtam és már rohantam is a mardekár klubhelyiségébe. Tom megölt valakit, egy óriáskígyó segítségével, te jó Merlin. Meg kell találnom amíg nem késő…Úgy rontottam be a klubszobába, hogy mindenki aki bent volt összerezzent. Szemeimmel szinte szikrákat szórtam és Tomot kerestem, de nem láttam sehol. 

– Merre van Tom? - kérdeztem hangosan miközben ismét körbenéztem. 

– A...az úr egy órája ment el. - motyogta egy másodéves fiú - Azóta nem látta senki, asszonyom. 

Egy órája, vagyis már régen elkéstem. Vagy elkapta Dumbledore vagy már sikerült rákennie valakire. Idegesen trappoltam végig a helyiségen és magam után hangosan becsapva az ajtót távoztam a lányok hálói felé. Már nem tehetek semmit. 

***

“Önzetlenül az Iskoláért”. Tom sikeresen kihúzta magát a bajból, és ezt szegény griffendéles félóriás fiú bánta. Rubeus Hagrid, ha jól emlékszem a nevére. Mindig is különcnek látszott, de, hogy egy akromantulát tartson magánál azt nem néztem volna ki belőle. Dumbledore persze kijárta Dippet-nél, hogy a fiú vadőrként itt maradhasson. Dumbledore sejt valamit, ebben szinte teljesen biztos voltam. Vagy Tomot vagy engem gyanúsít, de látszik rajta, hogy biztos abban, hogy nem ez a Hagrid tette. Vagy túl okos, vagy valamelyikünk nem vigyázott eléggé.