A mardekár királynője ( Befejezett )

1. fejezet

Csendben meredtem magam elé amíg az öltönyös férfi, aki elhozott az árvaházba, magyarázott valamit a hely vezetőjének. Kedves hölgynek tűnik, és örülök neki, hogy nem akarja, hogy beszéljek. Mondjuk az igazat megvallva, ha izzó vasrúddal vernek se nagyon szólalnék meg most. De vajon melyik gyereknek lenne csevegni kedve amikor a szüleit és őt megtámadták? Az meg ugye csak tetézi a fantasztikusan “jó” kedvemet, hogy mindketten a szemem láttára haltak meg. Anyám boszorkány volt, apám pedig varázsló, mégsem tudták megakadályozni azt a balesetet. Habár egy fegyveres, őrült muglira senki nem tud szerintem felkészülni. 

– Gyere velem Susan! - szólt hozzám a kedves hölgy. 

Mikor maradtunk csak ketten a szobában? Na mindegy is. Lassan álltam fel a székből, majd követtem a középkorú nőt. Az ebédlőbe vitt, észre sem vettem, hogy már dél van. Rengeteg gyerek ült az egymás mellé sorakoztatott asztalok mellett és evés közben cseverészett, néhányan hangosan nevettek. Viszont volt egy nagyjából velem egy idős fiú aki teljesen egyedül ült és az ablakon nézett kifelé. 

– Gyerekek, ő itt Susan White. Mostantól ő is itt fog lakni. Legyetek vele kedvesek! - mondta majd már sarkon is fordult. 

Nem igazán voltam éhes így csak léptem egyet előre. Mindenki engem bámult, minden mozdulatomat figyelték. Én is körbe néztem és találkozott a tekintetem a magányos fiúéval. Fekete szemei szinte rabul ejtettek egy pillanatra. Aztán úgy éreztem mintha megfagyott volna a levegő. Egy kicsit megráztam a fejem, majd elfordultam tőle. Még mindig engem nézett mindenki, de most egy olyan hat év körüli kislány oda szólt nekem halkan. 

– Ne menj Tom közelébe! Veszélyes. Furcsa dolgokat tud csinálni és ha feldühíted a dolgok lebegni kezdenek körülötte. - alig hallottam, mit is mondott annyira halkan mondta. Ennyire félne ettől a Tomtól? 

– Miért olyan nagy baj, ha lebegnek körülötte a dolgok? - kérdeztem vissza. 

– Mert..mert az olyan fura, és ami fura az ijesztő. - felelte. 

– Szóval ha ezt csinálom az megijeszt titeket? - kérdeztem felvont szemöldökkel. 

Bátran mertem varázsolni elvégre valamiért nem tudták születésemkor rám helyezni a nyomjelet. Fogtam magam és minden egyes nyavalyás kis mugli köjköt a levegőbe emeltem. Amióta meghaltak a szüleim szinte zsigerből kezdtem gyűlölni a muglikat. Nem foglalkoztam azzal, hogy ott sikoltoznak, hogy szinte könyörögnek, hogy tegyem le őket. Egy ideig még eljátszottam velük, majd mindenkit szépen visszaengedtem a székére. A hátam mögé néztem. Tom egyenesen engem bámult és valami megmagyarázhatatlan dolog ragyogott a szemében. Intettem neki majd kimentem az étkezőből, levegőzni akartam egyet. 

***

Másnap elég későn keltem, kicsit ki is voltam merülve a tegnapi akcióm miatt. Egy ideje  már fetrengtem az ágyamban amikor kopogtattak. 

– Szabad! - szóltam ki. 

A kedves nő és egy szakállas férfi léptek be a szobámba. Elsőre nem ismertem fel a férfit de utána rájöttem, hogy most éppen Albus Dumbledore-ral állok szemben. 

– Mr. Dumbledore veled szeretne beszélni Susan. - mondta a hölgy. Meg kéne jegyeznem a nevét ha már itt fogok élni. 

Dumbledore csak mosolyogva biccentett felém egyet. A hölgy ezek után kiment a szobából. Én kicsit feltornáztam magam ülő helyzetbe, hogy Dumbledore is helyet tudjon foglalni. Nem is teketóriázott sokáig, leült az ágyam végébe. 

– Gondolom tudod miért vagyok itt Susan. - törte meg a csendet. 

– Igen. 

– Akkor nem kell túl sok dolgot elmondanom neked,a szüleid valószínűleg már elmondtak mindent a Roxfortról amit tudnod kell.

– Igen, elmondtak mindent. De professzor úr, miből fogok magamnak megvenni mindent ami az iskolába kell ha a szüleim nem hagytak rám egy széf kulcsot sem? 

– Nos, gyermekem e miatt nem kell aggódnod. Elhoztam a családi széfetek kulcsát. - mondta majd a zsebébe nyúlt és előhúzott egy aprócska arany kulcsot amit felém nyújtott. 

– Nagyon szépen köszönöm uram.

– Igazán semmiség. Susan, nagy fáradtságot okozna ha elkísérnél egy másik elsőévest is vásárolni?

– Szívesen megyek Tommal vásárolni. - mosolyogtam rá. 

– Honnan tudtad, hogy Tom az akit szeretném ha elkísérnél? 

– Más varázsló nincs itt az árvaházban.- vontam vállat. 

– Eszes leányzó vagy. Anyukádtól örökölted. Lehet, hogy te is a Hollóhátba fogsz kerülni. - mosolygott rám. 

– Lehet. - mondtam és elhúztam a szám szélét. 

– Viszont nekem most mennem kell. Az iskolában majd találkozunk. 

– Viszlát professzor! 

Miután a professzor kiment én szépen lassan elkészültem majd elhagytam a szobámat. Kimentem az árvaház udvarára ahol a többi gyerek is volt. Mindenki focizott, vagyis egy kivételével mindenki. Tom egy fa árnyékában ült és úgy nézett ki mint aki nagyon elmereng valamin. Nem akartam zavarni, meg persze ha csak tehetem inkább egyedül vagyok, így kerestem egy másik árnyékot magamnak és oda ültem le. Olyan boldognak tűnnek azok a mugli gyerekek. Valószínűleg ha most oda mennék hozzájuk, hogy had játszak én is sikítva futnának el. 

– Mikor mész bevásárolni? - szólított meg egy ismeretlen fiú hang. 

Oldalra fordítottam a fejem és tekintetem találkozott Toméval. Ő meg mégis mikor jött ide? 

– Mivel nagyjából másfél hét múlva iskola, ezért arra gondoltam, hogy holnap megyek. 

– Veled megyek. - jelentette ki. Az egy dolog, hogy a professzornak megígértem, hogy Tom velem jöhet de ezt ő nem tudja, mégis most csak úgy lazán kijelenti, hogy velem jön. 

– Ez nem úgy hangzott mintha kérdezted volna.- mondtam és belenéztem fekete szemeibe. 

– Nem is szántam kérdésnek. Veled megyek, ennyi. 

– Még jó, hogy amúgy is így beszéltem meg Dumbledore professzorral, mert egyébként az ilyen stílust nem tűröm amikor hozzám beszélnek. 

– Jobban szereted ha nyaliznak neked? - ült le mellém. Ki mondta, hogy nekem most beszélgetni van kedvem?!

– Én nem ezt mondtam. - sóhajtottam egyet- Tudod, azért elég nehéz hozzászokni, hogy már nem a szüleimmel élek a családi kúriánkban. Azt sem tudom, hogy a házi manókkal most mi van. De elvileg addig nem kapom meg a ház kulcsát amíg nem végzek az iskolában. Itt minden olyan más. Olyan sokan vagyunk itt gyerekek. És itt “normálisan” kell viselkedni mert a muglik még a végén meglátják ha varázsolsz és akkor a mágiaügyi miniszter kiakad. - ezt olyan gyorsan hadartam le, hogy abban sem voltam biztos, hogy Tom értett-e ebből bármit is. 

– Érdekes. - Most mi van, mi érdekes?!

– Ezt meg hogy érted? - néztem rá felvont szemöldökkel.

– Te. Érdekes vagy. - mondta ezt teljesen komoly arcot vágva. 

– Kifejtenéd, mert nem igazán értem. 

– Nem igazán ismerlek még hiszen csak tegnap érkeztél. De eddig azt hittem, hogy ha kérdeznek se mondasz többet öt szónál, erre most ledaráltál egy konkrét élettörténetet egy levegővel. 

– Oh. És ez olyan érdekes?- nem hiszem, hogy ez a teljes magyarázat de nem akarom faggatni. 

– Igen. 

– Értem. 

Egymás szemébe néztünk, majd én elfordultam és úgy döntöttem ennyi friss levegő elég is volt mára.