Cristal története

A randevú és a titkok

Már végzett a hajmosással és miután megszárította haját, elkezdett a megfelelő ruha után kutakodni. Végül egy spagetti pántos ruhát vett elő, aminek gyönyörű vér piros színe volt. Amikor magára öltötte a selyem tapintású anyagot, az a testéhez simulva megmutatta, gyönyörű homokóra alakját, illetve kikörvonalazódott a ruhán, csipkés melltartóját, ami nagyon is kiemelte nagy kebleit. Sminkje élénk piros szemhéjpúder, egy tűz piros rúzs és egy kis alapozó volt, hogy ne lehessen látni aprócska anyajegyeit az arcán. Elővett egy szép piros magassarkút, mely éppen illet a ruhájához. Azután, hogy befűzte a cipellő pántját, telefonját, tárcáját és rúzsát egy picike retikülbe tette, végül elindult a randira. Elköszönt Amilitől és el is indult ki a bejárati ajtón keresztül.

-Szia szépfiú!- köszönt oda a srácnak, aki egy fekete szettben várt a leányzóra.

-Szia szépségem! Lélegzet elállítóan festesz ma este! Nem mintha eddig nem lettél volna gyönyörű, de most...Huuu! - jegyezte meg miközben fekete haját igazgatta.

- Köszönöm Alex! Te, pedig nagyon elegáns vagy ebben az öltözékben.- mondta Cristal.

Miközben elindultak az étterem felé, a vöröskének egyéb gondolatai támadtak.
,,Basszus. Annyira jól néz ki. Ez a fekete szerelés kiemeli a királykék színű szemeit. Nem kéne ennyire bámulnom, mert még a végén észreveszi, hogy elpirultam. Jaaaj! Nagyon félek! És nem akarom, hogy megtudja azt, amit titkolok még Lexi előtt! Mégpedig azt, hogy én egy vámpír vagyok!''

Eközben Alex gondolatai:
,, Uram isten! De jó, hogy megkérdeztem a randit tőle. Nem hittem volna, hogy igent mond. Főleg nem az osztálya előtt. Kicsit aggódok, az miatt, hogy balul fog elsülni a dolog. Annyira gyönyörű. Legszívesebben itt helyben felfalnám. Valahogy a démoni természetem nem akar lankadni. Nem akarom, hogy megtudja azt, hogy egy démon vagyok."

Mivel mind ketten félvérek voltak, ezért nem hatott rájuk semmilyen dolog, amiket a könyvekben vagy az interneten írtak, de úgy belegondolva érdekesen hangzik egy negyed részben démon, negyed részben vámpír és negyed részben emberi gyermek gondolata. Vagy tévedek? De térjünk vissza a történethez. Már félúton jártak, amikor a kínos csendet Cristal megtörte.

- Mesélj kicsit magadról! Kíváncsivá tettél, hiszen semmit se tudok rólad.

- Hát... Hol is kezdjem! Az édesanyám már a születésemet követően meghalt. Csak apámra és a cselédekre számíthattam, de a férfi, akiről én azt hittem, hogy a példaképem lehetne, inkább halna meg. Talán az akire felnézek, az a mostani barátnője apámnak, mert amikor ide kellett költöznünk, akkor ő tartotta bennem a lelket, miszerint most már sokkal jobb lesz minden. - kicsit látszott a fiú arcán a szomorúság.

- Oh. Részvétem anyukád miatt. - lábadt könnybe az érzékeny lány szeme. - Én édes apámmal vagyok így. Egy autó balesetben vesztette életét még akkor, amikor kislány voltam. Nekem anya volt az, aki az élete árán is mellettem maradt még a nehéz időkben is.- Ekkor Cristal, majdnem sírva fakadt. De tartotta magát, mert nem szeretett mások előtt sírni.

- Részvétem Tökmag! Nézd csak! Ide is értünk!- Egy négy csillagos étterembe tértek be, ahol mindenki nagyon elegánsan és csinosan festett. Amikor leültek a pincér már a rendelést vette fel.

Cristal, csak salátát kért, mert az idegesség miatt nem teljesen volt étvágya, míg Alex egy kis adag lassagne-t, mert ő se nagyon tudott enni jelen helyzetében.

- Folytatom a mesélést, ha szeretnéd!- mondta a fiú kicsit elpirulva.

-Igen, szeretetném, de te is kérdezhetsz, ha úgy van.

-Rendben. Na, akkor...hol is kezdjem. Szeretek énekelni, rajzolni, írni olvasni. Néha bulizgatni is eljárkálok, ha úgy alakul...Öhm... Tudok gitározni, a kedvenc időtöltésem a város nézés és nem fogod elhinni, de tudok parkourozni is.

- Waow... Ez meglepett. Majd megmutathatnád suli után valamikor. Viszont most én jövök. Én is szeretek írni, de inkább verseket szoktam. Az én ének tudásom az abban kimerült, hogy vokálozok, de a hangszerekkel kapcsolatban én teljesen kuka vagyok.- pirult el a vámpír leányzó.

A démon, csak ámult azon, hogy ez a lány, ilyen nagy egyéniség. Nem is érti azt, hogy miért nem áll ki magáért. Mondjuk, amikor Lucyéket letámadta, majdnem előtört a démon belőle. Amikor végeztek a vacsorával elindultak a város legszebb parkja felé, ahol már senki sem járkált. Alex már nem nagyon tudta visszafogni érzéseit és a titkot, mely a szívét nyomta. Cristalnak is úgyan azon az érzések futottak át fején. De zavarban voltak, mivel kettesben voltak egy félig sötét parkban. Csak néhol világított egy-egy lámpa a csillagos ég alatt. m pár másodperc elteltével egyszerre elkezdtek beszélni.

- Figyelj! Mond csak!- Nevedtek fel mind a ketten.

- Cristal, kezd te! Nekem még össze kell szednem a gondolataimat!

- Rendben. Hol is kezdjem?! Akkor, amikor kiálltál mellettem, láttam rajtad, hogy nem igazán voltál önmagad!- A srác gondolatai aggódásba mentek át! - De! Nekem is van egy titkom, amit még a legjobb barátnőmnek sem mertem elmondani. Alex... Én...

- Én egy démon vagyok Cristal! Nem bírom már magamban tartani.
 A lány megdöbbenve nézett a fiúra, aki könnyek közepette bújt a kis aranyos lányhoz.

- Én pedig egy vámpír vagyok! És ezt ezért osztom meg veled, mert megbízok benned. Már akkor sejtettem, hogy nem vagy emberi, amikor a szemeidet meglátva sárgán kezdtek el ragyogni a reggeli nap fényében, illetve a véred szagából is sejtettem, hogy az vagy.

 A lány örömkönnyekben tört ki, de próbált csendben sírni. Hagyta, hogy az erősnek tűnő fiatal kisírja magát, a vállain. Felemelte Cristal Alex fejét, letörölte könnyeit az arcáról, majd kézen fogva elindultak hazafelé a csillagokkal teli, sötét égbolt alatt.

- Köszönöm szépen a ma estét! És köszönöm, hogy nem ítélsz el az miatt, hogy egy vámpír az, akibe beleszerettél.

- Én köszönöm neked picur, hogy nem utasítottad el ennek a szörnyetegnek az ajánlatát. Boldoggá tettél, és legjobban az tetszett, hogy... kisírhattam magam neked.

- Bármi van Alex, kérlek írj! Viszont most mennem kell, mert holnap suli. Aludj jól! Jó éjt!

Adott egy puszit a fiú arcára, majd megindult a bejárat felé. De a következő pillanatban valami váratlan érte a lányt.

- Cristal! Várj! - Alex a lány keze után kapott.

-Alex?- a lány szeme felcsillant, ám ezek a szemek vörösen izzottak. 

Alex fejében, csak egy gondolat járt: ,, Azok a szemek. Szerelmes vagyok ebbe a vámpír lányba! Nem akarom elveszíteni!"
Eközben Cristal fejében ezek a mondatok cikáztak jobbra és balra: ,, Fel fogom falni! Azok a sárga szemek, egyszerűen varázslatosak! Jaj ne!!! A szemfogaim! Elő fog törni a vámpír! Szeretem, és nem akarom elveszítení őt!" Majd a következő minutumban, Alex megcsókolta Cristalt, és nem engedte el, ameddig meg nem ízlelhette a vad lány telt ajkait. Aztán, amikor vége lett a hosszú, szenvedélyes csóknak, csupán egy kérdést tett fel.

-Cristal! El jössz velem a bálba? - A lány elpirult, de végül igent mondott.

Újra megcsókolták egymást és amikor vége lett a megint szenvedélyes és forró csóknak, elváltak. Cristal csenben ment a szobájába, letörölte sminkjét és lefeküdt a varázslatos, de hosszú nap után. Alex, mivel egyedül lakott a házban, ezért kevette cuccait, majd a francia ágyába borulva mély álomba szenderült. A kimerültségtől mind a ketten átaludták az éjszakát.

Ui.: Vajon mi lesz a következő pár napban? Az majd a folytatásból kiderül. Ugyanis közeledik a bál. Addig is jó olvasást kívánok minden olvasómnak!