Emlékszem a jövőre

1. Fejezet

Miután a szokásos emlékálom teljesen befejeződött, felkeltem az ágyamból és az éjjeli szekrényemen lévő naplóba leírtam a mostani emléket. Ezt azóta csinálom amióta megtanultam írni. Mikelaval mindig megpróbálunk valami összeköttetést találni köztük, de mindig arra jutunk hogy nincs köztük semmi kapcsolat.

Az írás befejezése után, elvégeztem a reggeli rutinomat vagyis lezuhanyoztam és felöltöztem. A hajamat szoros copfba kötöttem, a fejem tetejére. Feltettem azt a minimális sminket amit minden nap szoktam. Bepakoltam a táskámba a szükséges tanszereimet és levonszoltam magam a lépcsőn. Nem értem azokat az embereket akik reggellente fitten ébrednek. Nekem arra alig van energiám, hogy kinyissam a szemem.

Bementem a konyhába és csináltam magamnak piritóst kávéval. Mikor ezzel kész lettem, kiültem a teraszra és élveztem a felkelő nap lágy sugarait amint szép lassan felkuszik a lábamtól az arcomig és jóleső melegséggel tölti el minden eggyes porcikámat. Néztem ahogy bevilágitja a kis utcát házról házra. Hallgattam ahogy az eddig szüntelenül ciripelő sáskak elhalkulnak. A madarak fészkükben dallal köszöntik az új napot. Miközben gyönyörködtem a környezetem szépségében, kiürült a bögrém és a tányérom.

Feláltam apu kedvenc székéből, amit még a nagyapával csináltak gyerekkorában. Nagyon szeret barkácsolni csak sajnos mostanában elég kevés ideje jutott rá a munkája miatt.

Amikor kinyitottam a mosogató gép ajtaját elcsodálkoztam, hogy 1 nap alatt hogyan tudtam megtelíteni a mosogatógépet. Amióta anyuék elmentek naponta kell beinditanom. Lehet él velem még valaki, csak még nem futottam össze vele.

Amint ezen gondolkodtam rájöttem, hogy Mikela nemsokára itt lesz én meg csak szöszmötölök.

Kimentem az előszobába, majd felkaptam a cipőmet és az oda készített táskámat, utána kiléptem a házból újra. De ekkor már más látvány fogadott. Egy ideig elnéztem Richmond nyüzsgő életét amikor egy duda szó megszakította ezt a folyamatot.

Egy fekete matt BMW-ből jött aminek a
kormánya mögött ott ült Mikela. Gyorsan átvágtam a ház elött elterülő nyirkos pázsiton és szinte beugrottam a kocsiba Mikela mellé.

-Jó reggelt, álolmszuszék!- célzott arra, hogy mindig későn kelek.
-Neked is, Miss. Tökéletes!- vágtam vissza utalva mindig tökéletes megjelenésére, fénylő hosszú mogyoróbarna hajára és a hibátlan alakjára.

Ezen a "párbeszéden" mindketten elnevettük magunkat és elkezdtünk csacsogni nem foglalkozva azzal, hogy már rég el kellett volna indulnunk, ha be akarunk érni a suliba.

-Szüleid még mindig üzleti úton vannak?-kérdezte a feljáróra nézve ahol ott díszelgett a szüleim méregdrága kocsija. Beálhattak volna a garázsba is ha az én kocsim nem foglalná el az egészet.
-Igen két nap múlva jönnek haza.-pillantottam oda én is.
-Akkor ma ott aludhatok, ugye?-kérdezte egy hatalmas vigyoral az arcán.
-Ez nem is volt kérdés.-nevettem el magam.

Nehezen rávettük magunkat, hogy elinduljunk mert nem szeretnénk fél óra késéssel beérni az iskolába.

Amikor sikeresen leparkoltunk a suli mellé hátra nyúltam a táskámért. Az ajtót kinyitva szélsebességgel futottam az iskola épületébe oldalamon Mikelával.

Szinte berobbantunk az épületbe, amit a portás csak egy morgással díjjazott.

Miután kikutattam az órarendemet a táskámból akkor szembesültünk a ténnyel, hogy Mr. Davidsonnal lesz matekunk a másodikon.

Hármasával szeltem a lépcsőfokokat, hogy minnél hamarabb beérjek a terembe.

Gyorsan kopogtam eggyet várva arra, hogy bemehessünk.