Egy Rózsaszál Szebben Beszél

Vodka-Szóda

'Ennek a csajnak komolyan meg kéne halnia xddd nem csinál semmi hasznosat minek maradjon tovább? xdd'

'Öld meg magad!!!!!!!'

'nézd hogy picsog Bbeszaaarsz ssinálok belőle egy remixet híres leszek LoL🤣🤣🤣' - és ez csak néhány, a hozzájuk hasonló kommentek közül.

Nem tudom elfogadnia karrierem végének eljövetelét annak ellenére sem, hogy saját, elhatározott és jól megfontolt döntésként hoztam meg. A felháborodott rajongótáborom ellenséges, jobbik esetben semleges státuszba löktek át az istenítő címről. Ez pedig az egómnak nem esik jól. 

A kicsi autóban feszültség honol. Mindannyian a reggeli fáradtság okán némán, egymástól más-más szögbe szegezzük a tekintetünket az ablaknak. Gondolataim összekuszálva löknek az idegesség határára, amit útlevél híján lassan át is lépek. Több ágazatról veszem figyelembe jelenlegi, rosszállapotú helyzetemet. A kommentek, amelyek társaságában tértem nyugovóra; bátyám karrierjének drasztikusabb vége és a sikertelenül átvett tapétabot tőle; és nem utolsósorban a hírhedt Yakov Feltsman. 

Yakov Feltsman. Az orosz nemzetiségű edző, ex férje Lilia Baranovskaya-nak, aki szintén világot hódított balett táncosi képességeivel. A hetvenéves férfi egy az egyben, sikeresen juttatta ki a világbajnokságra Yuri Plisetsky-t és Victor Nikiforov-ot. Ők mindannyian történelmet írtak.

Telefonomhoz görcsösen ragaszkodik izzadt tenyerem. Felsőajkamba bele-belekaptam, néha nagyokat is sóhajtoztam. Szemeim még mindig az üvegre vannak tapadva, de a tájból mit sem látok. Az ablak tiszta, a levegő szintúgy... De a látásom nem, hiszen elhomályosít az idegességem. Mint a mentetlen játék közbeni Windows új frissítése, úgy zökkentett ki Yuri parancsoló hangja a bántó, ámbár eléggé jól elmentett képzeteimből.

- Andrea, itt vagyunk! – hangzott el az anyósülésről a parancsoló, és egyben mutáló fiúhang. 

Össze-vissza rántottam a fejemet, hogy teljesen a valóság hullámait lovagolhassam. Biztonságiövem kicsatolását követően, kiszálltam a már Nikolas által kinyitott kocsiajtón. Nyújtózkodtam egyet, és ekkor éreztem, ahogy lábaim elgyengülnek, és megrázkódnak. Végigsimítottam gyengéden térdeimen, s görnyedt állásból néztem fel az alacsony fiúra. Bőrdzsekije zsebeiben tanyáztak fagyott kezei, így toporgott, jelezve azt, hogy a felesleges időhúzásom nem segít a helyzetemen, és további feszültségeket fog szülni az általam okozott késedelem. 

Kedvtelenül feltápászkodtam, majd engedtem, hogy a fiú a kabátom ujjánál fogva vezessen. 

Kilencven fokba, felfelé fordítottam a fejemet, és akkor vettem csak észre a jégcsarnok óriási méretét. Orosz színekben pompázott, némi szimbólummal, akárcsak beljebb lépve az előcsarnok. Néhány ifjú, kezdőnek kinéző hölgy vagy serdülő fiúcska köszöntött bennünket. Kócos burámat ide-oda kapkodtam, és még így sem voltam képes körültekintően megfigyelni a kapkodva elhagyott helyiségeket. Akkor álltunk csak meg, amikor elérkeztünk a felsülésem színpadára. A nagy, majdnem légüres tér csupán a lelátóval és az elkerített jégmezővel, meg pár, már olimpikon versenyzővel üdvözölt. Yuri a többieket pedig egy hatalmas felkiáltással:

- Hé Yakov! Ha már ide rángatsz kora reggel, vess Andreára egy pillantást! – egy erős rántással maga elé kényszerített. Nevem sebes kimondásával nyelve összegabalyodott és egy igen mókás nyelvtörőként hagyta el a száját.

Bizonytalanul torpantam meg, miközben elnézegettem egy éppen gyakorló fiatal, vöröshajú nőt. Ámbár mostanra már megállt a koreója gyakorlásával. Társával nem aktívoskodtak, mindösszesen csak a palánkhoz csúsztak.