¿Bébiszitter?

.1.

(Palaye Royale: Lonely)

Hangos puffanás. És valami fájdalmas keménység.

- Áucsh.- nyöszörögtem a földön fekve. Megint leestem? Ne már.. A takaró úgy volt rajtam mint valami bebábozódott hernyón, én meg hassal a padlón feküdtem. Mi a szart művelek hogy mindig a földön végzem? Jó lenne tudni mit csinálok én éjszaka. Lehet hogy egy fekete öves karatést játszom. Megeshet.

- Adam!- nyitott be a szobámba anyám. Amikor meglátott, kérdőn nézett rám.- Megint a földön vagy?

- Amint látod.- motyogtam.

- Mindegy.- legyintett.- Kelj fel, és csinálj magadból ember féleséget. Nem sokára itt van Dylan.

- Dylan? Az ki a rák?- morogtam, miközben felkászálódtam az ágyamra.

- Esküszöm egy hangya jobban figyel mint te. A felügyelőd fog átjönni.

- Jaah. Már meg van!- bólogattam, majd bele fejeltem a párnába.

- Mikor mentél elaludni?

- Hajnali fél öt.- motyogtam már fél álomba.

- Remélem Dylan meg nevel!- sóhajtott, majd kiment a szobából. Nem kell engem meg nevelni. Jól vagyok én így. Még vagy 10 percet az ágyban vergődtem, amikor kivándoroltam a fürdőbe. Megmosakodtam, majd vissza mentem a szekrényemhez. Hamar felkaptam a ruhámat, és már ballagtam is a konyhába.

- Mikor fog jönni ez a híres Dylan?

- Kábé fel óra és itt lesz. Kérlek teríts meg addig.- nézett rám, mire csak bólintottam. Kivettem a szekrényből, és a fiókból a szükséges evő eszközöket, és már pakoltam is ki az asztalra. Remélem nem valami öreg hülye jön rám vigyázni, mert én falnak megyek. Jó, mondjuk anyám csak nem olyan hülye, hogy egy vén falloszt kér meg. Legalább is remélem. De tényleg! Még be sem mutatkoztam. Én buta. A nevem Adam Smith. 17 éves, barna hajú, barna szemű srác. Jelenleg nyári szünet van, de anyámnak attól még ugye dolgoznia kell. És mivel még mindig azt hiszi, hogy 5 éves vagyok, bébicsőszt fogadott mellém. Hát nem király? Szerintem sem.. Viszont mivel nekem ő az egyedüli család tagom, így mindenben szeretném segíteni, és támogatni. És tudom mennyire félt. Néha már túlságosan is félt. De tudom hogy szeret. A gondolataimat, az éles csengő zavarta meg.

- Megjött!- kiáltott fel anya boldogan, mire duplán össze rezzentem. Leültem az asztalhoz, amikor anyám kinyitotta az ajtót. Tyűh. Másra számítottam. Egy sötét szürke (gondolom festeti) hajú, zöld szemű fiú lépett be. Magassága kábé 10 centivel volt magasabb nálam.

- Szia, Dylan. Örülök hogy itt vagy. És köszönöm, hogy elfogadtad a munkát.

- Ugyan. Szeretek vigyázni gyerekekre.- mosolygott rá. Nem is vagyok gyerek!

- Egy 5 perc és kész lesz az ebéd, kérlek foglalj helyet.- vezette az asztalhoz, ahol én is ültem. Majd ott hagyott vele. Leült velem szembe, és ugyanúgy mosolygott.

- Őszintén. Amikor elfogadtam a munkát azt hittem valami gengszter kinézetű hülyére kell vigyáznom.- nevette el magát.- De rajtad már alapból látszik, hogy jó gyerek vagy.

- Nem vagyok gyerek..- motyogtam.

- Hány éves vagy Adam?

- 17. Miért te?- kérdeztem feszülten. Ha benyögi hogy harminc én hátast vetek.

- 22. Miért mennyinek nézek ki?- mosolyodott el féloldalasan.

- Kábé 19 max.

- Ezt bóknak veszem.- kacsintott rám, mire pont megjelent anyám a fazékkal a kezében. És kezdetét vette az ebéd...