A farkasok és a vámpírok évek óta egymás ellenségei.
Mindkét félnek megvan a saját fegyvere, amit szükség esetén felhasználhatnak egymás ellen.
De mi történik akkor, hogyha az egyik fél belülről korántsem olyan kiegyensúlyozott, mint azt mutatja?
A...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
*AhReum POV*
Másnap reggel arra keltem, ahogy LuHan a vállamat rázogatja, és próbál felkelteni. Nem értettem, hogy mit akar tőlem korán reggel nálam, a szobámban, ráadásul a vámpírok székhelyén. Egyáltalán nem tartottam okos döntésnek, túlságosan veszélyes az, hogy ő itt legyen.
Aztán szépen lassan, de észrevettem, hogy nem LuHan, hanem én vagyok eltájolódva. A fenekem sajgott, ugyanis egész éjszaka a pincében maradtam. JongIn még mindig az ölemben volt, rögtön rájöttem; itt aludtam vele...
- Miért aludtál itt? – kérdezte feszülten, miután leguggolt hozzám.
- Kivételesen nem volt miért itt hagynom JongInt, és te se voltál itt, hogy felrángass – mosolyogtam rá, miközben megpaskoltam a fejét.
- Mit csináltatok, míg nem voltam itt? – szűkítette össze a szemeit. – Lemerem fogadni, hogy átkoztad a bilincset.
- Pontosan – raktam le óvatosan JongIn fejét a földre. – De azért ne szárnyaljon túl messzire a perverz gondolatod!
- Nem is tette – emelte fel durcásan az állát.
- Megyek suliba – jelentettem ki. – Oh, egyébként igazán adhatnál szegénykémnek egy párnát a feje alá, meg szerintem egy matrac se lenne túlzás – kacsintottam, majd eltűntem LuHan szeme elől.
Biztosra veszem, hogy utálta, amikor ezt csináltam. Lehetséges, hogy épp ezért csináltam előtte annyit. Habár nem csak előle, hanem mások elől is imádtam egyik pillanatról a másikra köddé válni. Ez az egyik legjobb dolog abban, hogy vámpír vagyok.
Először hazamentem, hogy le tudjak zuhanyozni, és át tudjak öltözni. Tegnap elmaradtak ezek a dolgok, ettől pedig felettébb kényelmetlenül éreztem magam. Ráadásul furcsa lett volna, hogyha ugyan abban a ruhában megyek be a suliba, mint tegnap...
Az emberek egész biztosan megbámultak volna, a farkasok pedig elkezdtek volna elméleteket gyártani. Nem az azonos ruha miatt, hanem azért, mert piszkos. A földön való alvás miatt nem voltam a legtisztább, ami elég érdekesen jönne ki.
Miután végeztem a szükséges dolgokkal, mint mindig a tükör elé álltam. Tekintetem a számra vándorolt, amit követtek az ujjaim. Elvarázsolva kezdtem végighúzni őket az ajkamon.
A tegnapi emlékek vízesésként hullottak az elmémbe. Ahogy fokozatosan lemostam JongInt, ahogy tekintetünk összekapcsolódót, ahogy szeme ajkamra vándorolt. És persze ahogy megízleltük egymást...
Annyira csodálatos volt az egész, JongIn, a gesztusai, a csókja... Ahogy a húsos szája felfedezte az enyémet. Már csak a történtek gondolatától is libabőrös lettem. Akartam. Jobban, mint eddig bármi mást. Vajon... a vámpírok ezt érezhetik, amikor vérre vágynak? Vagy az sokkal erősebb? Esetleg az én érzéseim erősebbek?
