A farkasok és a vámpírok évek óta egymás ellenségei.
Mindkét félnek megvan a saját fegyvere, amit szükség esetén felhasználhatnak egymás ellen.
De mi történik akkor, hogyha az egyik fél belülről korántsem olyan kiegyensúlyozott, mint azt mutatja?
A...
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
*Author's POV*
Amikor AhReum megjelent a farkasok hadiszállásán, JongIn rögtön észrevette. A szagát a börtönét körülvevő gyógyfüvek teljesen elnyomták, ezért emberként tekintett a nőre, azonban fogva tartói a hallásával semmit nem tudtak tenni. Minden egyes alkalommal fültanúja volt LuHan és AhReum beszélgetésének, és egyre kíváncsibb lett, hogy a farkas miért tartja itt. Hiszen LuHan nem lehetett szerelmes, a szíve már foglalt volt.
És mi lett volna, hogyha LuHan mégis belé szeret? Itt senki sem kérheti számon még akkor sem, hogyha egy vámpírral van. Féltek idejönni, mindenki félt a gyilkostól, aki a pincében van. Azonban LuHan nem szeretett volna bele az ellenségbe, mivel egyike volt azon embereknek, akik teljesen tisztában voltak a következményekkel. Hiszen előtte volt az elő példa; Kim JongIn.
JongIn tudta mi ő, de fogalma sem volt róla hogyan lehetséges az, hogy ő a világon van. Azonban amikor AhReum megjelent a személyes poklában, úgy érezte most válaszokat kaphat. Az, hogy érezte másnak is fahéj illata van, megnyugtatta. De aztán rájött, hogy AhReum a lehető legrosszabb helyen kötött ki mellette. Ha kiderül, hogy mi ő, ugyan arra a sorsa jut, mint JongIn, aki nem bírta volna, ha miatta történik ez.
Próbált hidegen viselkedni a lánnyal, próbálta megfélemlíteni, ami az elején sikerült is... De AhReum túl makacs volt, és a szavai túlságosan megérintették a leláncolt fiút. Valamit elindított JongInban, amit a fiú nem tudott hová tenni. Jól estek neki a lány szavai, hogy törődött vele, de féltette is őt attól, ami neki is kijárt.
Miután a barna elcipelte a lányt, visszaült a szokásos, sötét sarkába, majd minden érzékével a fent veszekedő párosra koncentrált. Nem értette LuHan haragját AhReum felé. A fiúnak csak is magát kellett volna hibáztatnia azért, hogy a lány ilyen könnyen bejutott. Hiszen ő is különleges volt. Nem várhatta el tőle LuHan, hogy tétlenül üljön, és tűrje az ordítozást, ami a pincéből jött.
Kai gondolatai ezerfelé kezdtek cikázni, amint meghallotta, hogy AhReum kezéhez még senkinek a vére nem tapad. Rájött, hogy a lány miért nem tudja mi is ő és miért van fahéj illata. Azt várta volna a vámpíroktól, hogyha egy ilyen fegyver van a kezükben, akkor kihasználják, és már rég egy vérfarkas vadászt nevelnek belőle. Da így, hogy még nem ölt meg senkit, és hogy a vámpírok leláncolták, elképzelése sem volt mit akarnak kezdeni a lánnyal.
Viszont neki szüksége volt a lányra, és mint kiderült AhReumnek is rá. Mind a kettejüknek más kérdése volt, amire meg tudták adni egymásnak a választ. Egyformák voltak, valahogy mégis ellentétek. Kim JongIn, akitől mindenki irtózik, aki annyi farkast megölt már, amikor átváltozott, hogy most bezártak. Másrészről pedig ott volt Han AhReum, aki rettegett attól, hogy bárkit is bántson, aki maga volt a tisztaság. JongIn nem akarta, hogy a lány átváltozzon, hogy gyilkos legyen, mint ő maga.
LuHan léptei egyre hangosabban hallatszódtak a fiú fülében, majd nyitódott az ajtó. JongIn nem méltatta annyira sem, hogy felé nézzen. LuHan egy ideig csak állt felette, miután megelégelte a várakozást idegesen hozzá trappolt. Kezével felrántotta a földről, és a falhoz vágta JongInt. A koreai ajkait egy apró nyögés hagyta el, ahogy visszaesett a földre.
