A farkasok és a vámpírok évek óta egymás ellenségei.
Mindkét félnek megvan a saját fegyvere, amit szükség esetén felhasználhatnak egymás ellen.
De mi történik akkor, hogyha az egyik fél belülről korántsem olyan kiegyensúlyozott, mint azt mutatja?
A...
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
*AhReum POV*
Mint egy mániákus téptem a hajam, és fogdostam egymás után a tincseimet. Kék... Fehér... Kék és fehér. Te jóságos Isten, kék és fehér lett a hajam! Oké, Han AhReum, ez csak haj, csak a hajad és egy kis szín, majd lenő, mint egy hajfesték... Vagy nem?
Aish! – vertem az öklömmel a tükörbe, ami szétrepedt, darabokra hullott, és hangos csörömpöléssel ért a földre. Összerogytam, az egyik tükördarabot a kezembe vettem, majd szorítani kezdtem. Valahogy ki kellett adnom a bennem tomboló érzéseket.
Az eldeformálódott arcomat néztem a törött tükördarabokban; láttam amint a fogaim összeszorítom, ahogy egy könnycsepp elhagyja a szemem sarkát, és félúton piros színt vesz fel a tükrön lévő vércseppek miatt.
Darabokban volt a tükörképem, csak úgy, mint én és az életem.
Egy kéz simult arra a kezemre, amelyikben a törött tükördarabot szorongattam. Meglazította az ujjaim, mire a darabka a többi közé hullott. A másik kezemen is megéreztem érintését, rám szorított, majd felemelt a földről. Maga felé fordított, hagyta, hogy kisírjam magam a karjai között, miközben próbált csitítgatni.
Szerettem volna, hogyha JongIn az a személy, aki megvigasztal. Aki a karjaiba zár, és azt mondja: Minden rendben lesz, AhReum, én itt vagyok neked. De ő erre nem volt képes, pedig ő lett volna az egyetlen az egész világon, aki igazán segíthetett volna.
Ennek ellenére jól esett LuHan igyekezete, hogy próbál rajtam segíteni, annak ellenére is, hogy megöltem a barátnője unokatestvérét. Itt volt, hogy támaszt nyújtson, hogy tartsa bennem a lelket, ahelyett, hogy JiMinnel lett volna.
JiMin... most biztosan utál. Ráadásul még LuHan is itt van, pedig neki nagyobb szüksége lenne rá. Legalábbis azt hiszem.
- Nem itt kéne lenned – töröltem meg az arcomat.
- JiMin az Alfával van. Ha akarnék, sem tudnék vele lenni – nevetett fel keserűen.
- Már keresnek? – estem kétségbe, LuHan bólintott.
- Ez az a hely, ahol utoljára fognak keresni téged. Az Alfa még nem tudja mi vagy, de... AhReum el kell menned innen. Ha megtalál, és rájön, hogy mi vagy, akkor... - hadart idegesen.
- Megöl, igaz?
- Nem. Tudja, hogy az megváltás lenne. Ugyan arra a sorsra fogsz jutni, mint JongIn. Azzal a különbséggel, hogy téged egy olyan ember fog őrizni, aki utálni fog. Én JongIn oldalán állok, de te teljesen más helyzet vagy. Az Alfa utódját ölted meg, a következő vezérüket. Mindenki... utál – világosított fel, minden egyes szavából áradt a sajnálat.
- JiMin... El fogja mondani, hogy itt vagyok, ugye?
- Nem tudnám elmondani mit, érez most irántad, de rettentő nagyot csalódott benned, ennek ellenére nem felejti el, hogy mit tettél értünk. Nincs ellened, de melletted sem – kezdte el összeszedni a tükördarabokat.
