MIELŐTT ELHAGYTÁL ↝ PAUL STREET/AZAHRIAH FF

2♡

A nyár utolsó hetei azzal teltek, hogy megpróbáltunk visszailleszkedni.

Ez azt jelenti, hogy kifestettük az egész házat és lecseréltünk egy csomó bútort. Az én szobám pasztell barack színű lett, a régi egyszemélyes ágyam helyett egy nagy franciaágyat kaptam, új számítógépet és még néhány szükséges dolgot. Apu vett két új autót, hogy az egyikkel ő, a másikkal pedig anyu tudjon dolgozni járni.

A tizennyolcat töltöttem a nyár elején ami azt jelentette, hogy már csak egy évem volt hátra a gimiben. A szüleim még indulás előtt rákerestek a legjobb iskolákra a lakóhelyünkhez közel és miután kiválasztottuk a legmegfelelőbbet végre be is iratkozhattam. A tanulás fontos volt számomra ugyanis mindenképp egyetemre szerettem volna menni. Jó tanulónak is voltam mondható aki megtett minden tőle telhetőt ám most, hogy ráébredtem, hogy újra magyar nyelven kell folytatnom mindazt amit eddig idegen nyelven sajátítottam el kissé megijesztett. Az iskolában az igazgatónő viszont roppant kedves volt és úgy tűnt még örül is, hogy őket választottam. Azt mondta, hogy mindenben segíteni fognak nekem.

Az utolsó napokban bevásároltunk a suli kezdésre és anyuék is elintézték a számukra fontos dolgokat a munkájukhoz.

– Simán le fogod tenni az angol nyelvvizsgát, édesem! Gondolj erre, hogy mennyire könnyű dolgod van... És szerintem már kint egy csomó olyat tanultatok amit itthon csak idén fogsz, szóval csak át kell fordítanod az anyagot magyarra – magyarázta anyu miközben hazafelé tartottunk a nagybevásárlásból.

Nem szóltam semmit csak hevesen bólogattam. A tanulásnál jobban megrémített, ha a suliról volt szó, a barátok. Egyszer már sikerült beilleszkednem egy idegen helyen, viszonylag hamar, és barátokat szereznem. Most miért kell újra kezdenem?

Aztán végül eljött az utolsó napja a nyári szünetnek. Máris éreztem a növekvő feszültséget magamban ami a holnapi első iskolai napomat jelezte. Féltem, aggódtam, izgultam. Egy olyan osztályba fogok becsöppenni, ahol már évek óta összeszoktak a diákok és egészen biztosan megvannak a saját kis klikkjeik. Vajon kik közé fogok tartozni? Fogok egyáltalán bárhová is?

Az éjszaka zuhogni kezdett a nyári eső. Az ágyamban ébren hallgattam a kövér esőcseppek kopogását az ablakomon, majd amikor álomba zuhantam az órám máris csörögni kezdett. 7:00. Irány az iskola.

Tudtam, hogy fontos az első benyomás, de mégsem akartam annyira kiöltözni, hogy azt higgyék rólam valami elkényeztetett, beképzelt lány vagyok. Mivel az eső elállt, és jó időt jósoltak mára így az egyik farmerszoknyámat húztam magamra amihez egy visszafogott, mégis elegáns fehér blúzt vettem fel. Sosem sminkeltem magam igazán, így most is csak egy kis szájfényt és púdert vittem fel, a hajamat pedig kiengedve hagytam.

– Jó reggelt, csodásan nézel ki! – mosolygott rám anyu szélesen, ahogyan lementem a konyhába. Épp a reggeli müzlimhez tette ki a tányért az asztalra.

– Apu? – kérdeztem miközben puszit nyomtam anyu arcára. Általában együtt reggeliztünk. Vagyis Angliában az volt a szokás, hogy együtt reggelizünk.

– Már korán elment, de sok sikert kíván neked a naphoz – válaszolt anyu. – Ülj le enni!

Nekiláttam a reggelimnek, habár a gyomrom annyira görcsben volt, hogy alig tudtam néhány falatot leerőszakolni. Miután végeztem eltettem az előre elkészített ebédemet a táskámba és máris útra kész voltam.

Anyu vitt a suliba.

– Jéghideg a kezed! – állapította meg, ahogyan átnyúlt az ölembe fektetett kezeimhez, hogy megsimogassa az autóban.