MIELŐTT ELHAGYTÁL ↝ PAUL STREET/AZAHRIAH FF

3♡

Sosem hittem volna, hogy lehet ennyire szélsőségesen érezni, és ennyire elrontani az első napot az iskolában.

Egyszerre voltam valamiért megmagyarázhatatlanul boldog, mert végre visszatértünk Magyarországra és megtörtént az amit álmomban sem hittem volna, láttam azt a személyt akit az évek alatt megpróbáltam elfelejteni. Aki egykor a legtöbbet jelentette nekem most újra az életembe került. Ez végtelen boldogsággal töltött el, hisz egy aprócska részem úgy érezte, hogy valóban folytathatom az életem ott ahol négy évvel ezelőtt abbamaradt. Méghozzá vele.

De ez hazugság volt, mert a másik felem rettegett. Nem csak rettegett, hanem annál sokkal sötétebb és ijesztőbb érzéseket rejtegetett. Újra itt vagyok, és Ő is. Véletlen pont abba az osztályba kerültem ahová ő is jár és valamiért ez nagyon megrémisztett. És az arca amikor meglátott... Csöppet sem a boldogságtól ragyogott. Épp ellenkezőleg... Mi van ha már utál engem? Minden oka meglenne rá. Hisz én hagytam el...

Egy biztos volt, méghozzá az, hogy beszélnem kell vele. Ezt az első nap képtelen voltam megtenni. Miután a tanár leültetett az új helyemre meg sem moccantam. Még szünetben sem álltam fel csak ültem ott és igyekeztem elfoglaltnak tűnni, ahogyan a füzetembe írogattam. Senki nem jött oda hozzá, a padtársam is lelépett. Egyedül voltam. Felnézni sem mertem, nehogy véletlen újra őt pillantsam meg... Erőt kellett gyűjtenem.

A második nap elhatároztam, hogy minden újra kezdek. Tiszta lappal és helyesen. Így amikor háromnegyed nyolckor beléptem a terembe egy széles mosolyt rajzoltam fel az arcomra és hangosan köszöntem a már bent tartózkodó osztálytársaimnak. Néhányan máris felkapták a fejüket és visszadörmögtek egy "sziát". Kezdetnek megteszi. Egyenesen a padomhoz mentem ahol a padtársam már javában kifelé pakolta a könyveit az első órára.

– Szia! – köszöntem neki külön, majd ledobtam magam a székre.

– Szia – pillantottam fel rám. A lánynak rövid, vörös haja volt. Az orrán apró szeplők táncoltak és piros keretes szemüveget viselt ami valamiért kifejezetten jól állt neki.

– Matekkal kezdünk igaz? – próbáltam meg beszélgetésbe elegyedni.

A lány nagyot bólintott.

– Aha, bár tegnap az ofő még nem mondta biztosra, de hamarosan kiderül mi az első óránk... – válaszolt a lány kedvesen. – Amúgy Maja vagyok bocsi, hogy tegnap nem mutatkoztam be csak az első nap mindig...

– ... káosz! – vágtam rá, mire Maja halkan felkuncogott.

– Ja, olyasmi! – mondta.

– Nagyon örülök Maja, én Kamilla vagyok – mondtam.

– Tényleg Angliából jöttél? – kérdezte a lány és kíváncsi pillantásokat lövellt felém szemüvegén át.

– Aha! De csak négy évet éltem kint... – magyaráztam neki, miközben kipakoltam a könyveim a táskámból én is.

– Tök király! – bólogatott. – Én csak egyszer voltam kint, de annyira szép hely...

Máris örültem, hogy sikerült így szóba elegyednem Majával. Úgy éreztem, hogy vele nem lesz nehéz jóba lenni ami külön jó dolog volt, hiszen a padtársam volt. Talán végül mégse leszek annyira egyedül.

Miközben Maját hallgattam az Angliai nyaralásáról láttam, ahogyan egy háromfős fiúbanda lép be a terembe. Éreztem, ahogyan megremegnek kezeim az asztalon és szívem önkéntelenül is vágtázni kezd mellkasomban. Ati is köztük volt. Rápillantottam és láttam, ahogyan halvány mosollyal az arcán magyaráz valamit az egyik srácnak az első padnál, majd elfordul és egyenesen hátra indul a terembe. Megpróbáltam szemkontaktust felvenni vele, ahogyan elhaladt az én padom mellett, de felém se nézett. Rá akartam köszönni, de egyszerűen egy hang se jött ki a torkomon. Ő pedig csak lazán elsétált mellettem.