Emlék Hajsza (Bnha) [BEFEJEZETT]

Visszatérés a UA-ba

Deku álmosan kinyitotta a szemét. A szobáját búgás töltötte be. Csörgött a telefonja. Kis kutatás után, felemelte az eszközt az asztalról. Ásítozva felvette.
-Halló. Ki az?- kérdezte álmosan.
-Midoriya, ne haragudj. Felébresztetelek?- hallatszott a vonal másik végéből.
-Tsukauchi nyomozó? Nem, nem ébresztett fel- fülentett.
-Még egyszer sajnálom, hogy ilyen korán zavarlak, de el akartam mondani a jó hírt. Lezárult a nyomozás és mint azt reméltem a neved még csak fel sem merült, mint a Szövetség új tagja.
-Tényleg?! Hála az égnek! Köszönök mindent Tsukauchi. Már kezdtem unni ezt a bezártságot.
-Még van egy jó hírem. A UA-ban szeretne minden osztálytársad újra látni és ezért az igazgató szeretné, ha ma be tudnál menni. Persze azt is megérti, ha még nem állsz készen és visszautasítod.
-Szívesen megyek. Az orvosok is azt mondták, hogy az ismerős helyzetektől talán jobban fogok emlékezni- nyújtózkodott egyet Deku.
-Valahogy éreztem, hogy ezt fogod mondani. Az igazgató tíz órától szívesen fogad téged. Remélem visszaszerzel még pár emléket. Hagylak is készülődni. Viszlát Midoriya- köszönt el Tsukauchi
-Minden jót nyomozó- mondta a fiú, majd letette a telefont.

Megnézte mennyi az idő, majd kilépett a szobából.
-Jó reggelt Izuku- köszönt az anyja- Mit kérsz reggelire?
-Neked is jó reggelt anyja. Elég lesz egy rántotta, utána nekem úgyis mennem kell.
-Hova? Nem úgy volt, hogy ne nagyon hagyd el a lakást- csodálkozott Inko.
-Most hívott Tsukauchi nyomozó. Lezárták a nyomozást és tisztázták a nevemet. Majd közölte, hogy tíz órára várnak a UA-ba- mosolyodott el.
-Ez csodálatos, kicsim! Akkor siess, már csak egy órád van.
-Tudom, sietek. A világért sem akarok elkésni.
-De biztos, hogy menni akarsz? Nem lesz gond, hogy alig emlékszel valamire?
Deku látta, hogy anyja kicsit elszomorodik. Az utóbbi két napban, mindig ez történt, ha a fiú emlékei volt a téma.
-Az iskoláról már majdnem minden emlékem visszatért, csak pár tanár nevére nem emlékszem- próbálta megnyugtatni anyját.
-Akkor meg mit álldogálsz még itt- nevette el magát az anyja- Öltözz gyorsan.
Visszament a szobájába és kinyitotta a ruhás szekrényt. Mivel az egyenruhája eltűnt akkor, amikor elrabolták, ezért a saját ruháiból próbálta megtalálni a legelegánsabbat. Pár perc próbálgatás után, sóhajtva elővette a szekrény mélyéről a fehér inget a sötétkék mellénnyel egyetemben, amit anyja gondosan kimosott és kivasalt.
-Csak nem bírok megszabadulni tőled- motyogta a ruhának- Amint újra meglesz az egyenruhám, ezeket el fogom égetni.
Megnézte magát a tükörben, majd fogta a táskáját és bement a konyhába. Ott gyorsan befalta a reggelit, nyomot még egy puszit az anyja arcára és kilépett az ajtón.

Deku már vagy egy perce várakozott a kapu előtt. Kicsit ijedten nézett a hatalmas kockaszerű épületre, és a kapun díszelgő feliratra, ami egy U betűben lévő A betűt formált.
-Talán mégse volt ez olyan jó ötlet- gondolta magában.
Hallotta, ahogy megszólal a csengő az iskolában, már épp indulni készült, mikor fémes csikordulással kinyílt a kapu. Három ember lépett ki rajta, két férfi és egy nő. Felismerte őket, mivel mindhárman tanították. Már épp készült meghajolni, mikor megszólalt egy hang.
-Sajnálom, ha megvárakoztatunk- szólalt meg az igazgató, aki épp a másik férfi szürke sáljából mászott le- Nagyon örülök, hogy végül elfogadtad a meghívást.
-Én köszönöm, hogy eljöhetem Nezu igazgató, Aizawa-sensei, Midnight-sensei- hajolt meg a fekete hajú férfi és a nő előtt is.
-Ahh! Ez a mai fiatalság, milyen tisztelet tudó- áradozott a nő- És milyen szerény.
-Gondolom az osztályterembe szeretnél menni először- váltott témát hirtelen Aizawa-sensei.
-Igen, ha lehet- motyogta a fiú.
A férfi elindult befelé és intett, hogy kövesse. Az épület teljesen üresnek tűnt. A folyosón csak azok a diákok rohangáltak, akik kikéreckedtek a mosdóba, de amint, meglátták, hogy egy tanár közelít a folyosón, azonnal visszasietek az osztályaikba.
-Épp óra van?- tette fel az egyértelmű kérdést Deku.
-Igen- mondta a tanár röviden.
Ennyivel le is zárták a beszélgetést, az út nagy részét ebben a kínos csöndben töltötték. Már azon a folyóson jártak, ahol az osztályterem volt, amikor tanára hirtelen szembefordult vele, majd amire legkevésbé számított a férfi szoros ölelésbe zárta.
-Soha többé ne merj így megijeszteni megértetted, Midoriya! Mindenki azt hitte, hogy meghaltál, nagyon aggódtunk. Tudom, hogy azt mondtam, hogy Problémás kölyök vagy, de azt nem kellett volna szó szerint értened.
-Sensei...ez túl szoros...nem kapok levegőt- dadogta.
A tanár elengedte, megvárta amíg diákja újra rendesen kap levegőt, majd folytatta az útját.
Újra visszazökkent a szigorú felnőtt szerepébe.
-Az osztálytársaid nem tudják, hogy ma jösz, ha úgy vesszük te leszel a meglepetés vendég. Biztos fel fognak tenni egy csomó kérdést. Készen állsz?
-Teljes mértékben- bólintott.

Aizawa kinyitotta az 1-A termének hatalmas ajtaját. Deku a tanár árnyékában lépett be az osztályba, mindenki a padja fölé hajolva írt valamit, látszott, hogy nagyon koncentrálnak.
-Mindenki hagyja abba az írást és figyeljen rám- mondta Aizawa- vendégetek érkezett, majd engedte, hogy előrébb lépjen
Erre a mondatra az összes osztálytársa felkapta a fejét, döbbent csönd következett.
-Midoriya!- hangzott az örömteli felkiáltás a szoba minden részéből.
Hangos szék borogatással mindenki előrenyomult a tanári asztalhoz.
-Annyira aggódtunk! Biztos szörnyű érzés volt. Megkínoztak? Emlékszel rám?- záporoztak Dekura az aggódó szavak és kérdések.
Osztálytársai egymás szavába vágva kérdezgették, esélye sem volt válaszolni.
-Srácok hagyjátok már szóhoz jutni Midoriyát!- mondta egy szemüveges, kék hajú srác.
Vett pár nagy, mély levegőt. A kezdeti feszültsége elillant.
-Köszönöm Iida. Most akkor jöhetnek a válaszok. Szerencsére nem kínoztak meg és mindenkire emlékszem, aki jelenleg a teremben tartózkodik- mosolyodott el.
-Abba hagynátok végre, ennek a nyominak a dicsőítését!- szólalt meg egy mérges hang- Vagy legalább ne ilyen közel hozzám csináljátok ezt a szart!
A tömeg egy emberként fordult a szőke, tüsi hajú srác felé, aki székével veszélyen hátradőlve, gyilkos pillantásokat küldött a csoport tagjaira.
-Lazul el Bakugo. Te nem örülsz, hogy Midoriya életben van?- kérdezte tőle Kirihsima.
-Ja, bocs. Gratulálok, hogy életben bírtál maradnia egy olyan helyen, ahol még meg sem kínoztak, tényleg minden csodálatom a tiéd, Deku!- ironizált a srác.

Dühös volt, a visszatért emlékekből tudta, hogy a srác nem lesz kedves vele, de amilyen hangsúllyal kiejtette a Deku nevet, még kétszer jobban utálta.
-Remélem neked soha nem kell majd megtapasztolnod azt, hogy milyen elrabolva lenni...- itt kis hatás szünetet tartott- ...Kacchan.
Néma csend telepedett a terembe, megint minden szem Dekura meredt.
-Szóval ezek szerint, nem nagyon szoktam visszaszologatni a sértésekre- gondolta magában.
A levegőben érezhetően vibrált a feszültség, majd hirtelen megszólalt a csengő.
-Jól van, akkor most mindenki öltözzön át a hős ruhájába, tíz perc múlva a pályán akarok látni mindenkit- szólalt meg Aizawa fáradt hangja.
Deku egyedül maradt a teremben, mindenki más elindult az öltözőkbe. Tanárja odalépett hozzá és felvont szemöldökkel megkérdezte.
-A mindenki melyik része nem volt világos?

Ez is elkészült! Remélem tetszett 😊