Emlék Hajsza (Bnha) [BEFEJEZETT]

Vacsora

    -Hogy mi?! Ma? Az teljességgel kizárt!- akadt ki Deku, amikor hazaért.
-Ugyan kicsim, csak egy vacsora, csak meg akarják köszöni- mondta az anyja.
Vadul rázni kezdte a fejét, már így is zsongott a feje az All Might-tal való beszélgetéstől. Arra már emlékezett, hogy a képessége nem a sajátja, hogy igazából ő képesség nélkül született, mint ahogy azt a gyerekorvos is megmondta, amit akkor még hatalmas hülyeségnek gondolt. De mentora tíz perc alatt zúdította rá a One for All eredetéről birtokában lévő összes információt, valamint azt is, hogy az All for One-nal vívott csatájában sérült meg ennyire.
-Izuku csak egy órára kell átmennünk- ölelte át az anyja- Egy óra és utána jöhetünk is haza, jó?
Ránézett az anyjára, aki nagyon fáradtnak tűnt, elszégyelte magát.
-Igazad van anya, mehetünk és addig maradunk, amíg csak szeretnél- mosolyodott el.

    Anyja kopogtatott a Bakugo család bejárati ajtaján. Deku közben azon gondolkozott, hogy ki fogja-e bírni a másik srác sértegetéseit anélkül, hogy ráborítaná az asztalt Kacchanra. Végre kinyitották az ajtót.
-Annyira örülök, hogy elfogadtátok a meghívást- tessékelte őket beljebb Mitsuki- Üljetek le nyugodtan, mindjárt jövök, csak szólok Katsuki-nak.
Leült, az asztalon már gőzölgött a leves, aminek nagyon jó illata volt. Az egyik szobából folytott ordibálást hallott kiszűrődni, majd pár másodpercre rá, vele szemben lehuppant Kacchan, dühösen meredt rá, amit próbált figyelmen kívül hagyni. Mitsuki férje dolgozott így csak négyen voltak, mindenki szedett magának a levesből, majd csöndben enni kezdtek. Amikor már a halnál és a rizsnél tartottak Mitsuki megszólalt.
-Katsuki nem akartál mondani valamit Midoriyának?
Deku érezte, hogy a másik srác inkább kiugrana az ablakon, ahelyett, hogy akár egy szót is szólna hozzá.
-Köszönöm, hogy megmentetél az edzőtáborban- mondta olyan halkan, hogy azt még hatalmas jóindulattal is csak suttogásnak lehet nevezni.
-Bárki megtette volna- magyarázkodott Deku, mivel nem akart rontani a helyzeten.
A vacsora után segíteni akart a mosogatással, de Mitsuki visszatesékelte a kanapéra, mire észbe kapott már csak Kacchan meg ő volt a szobában.
-Mielőtt még nagyon elbíznád magad, csak azért köszöntem meg, mert anyám kényszerített. Nem kell a haszontalan segítséged! Simán meg tudtam volna szökni egyedül is!- sértegette a szőke hajú srác.
Próbálta figyelmen kívül hagyni, fáradt volt, már nem igazán akart vitatkozni. Csak le akart heveredni az ágyába, otthon és gondolkodni.
-Már rég tudtam, hogy haszontalan és béna vagy, de mégis, hogy tarthatott fél évig megszöknöd?!- folytatta tovább a másik fiú- Vagy talán hazudnak a hírek és mégis beálltál a gonoszok közé?
Az utolsó mondatot hallva Deku ökölbe szorította a kezét. Nem kis erőfeszítésbe került neki, hogy nyugodt arccal hallgassa végig a sértéseket, anélkül, hogy a másik srác arcába boxoljon.
-Megnémultál szaros Deku!? Vagy azért nem válaszolsz, mert ez az igazság?
-Na most mentél túl messzire!- gondolta magában.
Már épp vissza akart szólni, amikor anyja megjelent az ajtóban.
-Izuku indulhatunk- mondta.
-Örömmel- ugrott fel azonnal a kanapéról- Köszönjük a vacsorát, nagyon finom volt- mosolygott rá Mitsukira.
Gyorsan felvette vörös bakancsát és anyja nyomában elhagyta a lakást. Éppen a két épületet összekötő hídon mentek át, amikor a szeme sarkából meglátott egy kék villanást. Ráhajolt a korlátra, de elkésett, túl sötét volt ahhoz, hogy még tudja mondani melyik irányból jött a fény.
-Valami baj van, kicsim?- fordult hátra az anyja.
-Semmi különös, biztos csak káprázott a szemem- rohant anyja után.
Mikor hazaértek egyenesen a szobája felé vette az irányt.
-Izuku, köszönöm, hogy kibírtad ezt a vacsorát- szólt Inko, mielőtt fia teljesen eltűnt volna a szobájában.
-Jó éjszakát anya- válaszolta a fiú, nem bírta kimondandani, hogy mennyire feszengett egész idő alatt.
Becsukta az ajtót és úgy ahogy volt, bebújt az ágyába.

Eközben:
    Dabi elégedetten ereszkedett lefelé a domboldalról, majd ráfordult az egyik elhagyatott utcára, melyen szinte az összes lámpa kiégett. Shigaraki terve elég gyors tempóban változott, a három hétből kettő lett, utána egy hónap, majd újra csak két hét, de végre megálapodtak a támadás időpontjában.
-Már csak tíz nap- gondolta magában- Ennyi időm van.
Gúnyos vigyorra húzta a száját, eddig ez az este sikerült a legjobban. Megtudta hol lakik az a robbantós kölyök, akire Shigaraki annyira áhítozik és ráijesztett Ukedre is, azzal a pillanatnyi tűzcsóvával. Elérte az egyetlen lámpát, ami még világított és befordult a sikátorba. Kikerült pár pocsolyát, amelyben kétes barna színű víz volt. Végül odaért egy régi rozsdás létrához.
-Úgy utálom a bázis, új helyét- mondta undorral az arcán.
Óvatosan mászni kezdett felfelé, majd átugrott a szemközti ház tetejére, majd a tetőablakot felnyitva, leugrott.
-Késtél- érkezett a lesújtó megjegyzés, amikor talpra állt.
-Tudom Kurogiri, csak még utána néztem pár dolognak- Dabi lerakta a papírfecnit az asztalra, amire a robbantós srác házcímét írta.
A másik férfi elvette a papírt, majd eltette a zsebébe.
-Ez volt az utolsó alkalom, hogy falaztam neked- mondta közönnyel a hangjában.
-Tökmindegy, ha kellek a szobámba leszek- forgatta a szemét a fekete hajú srác.
-Ugye tudod, hogy még nem mondtál egy jó tervet se, hogy, hogy szerezzük vissza Ukedet.
-Hagyjál már! Nem vagyok zöldfülű! Csak a tökéletesíteni kell pár részletet!- magyarázkodott, majd magára csapta a szoba ajtaját.
-Utálom ezt a helyet- gondolta magában.
A szoba tele volt pakolva karton dobozokkal, még nem volt ideje mindent kipakolni. A falon pár kinyomtatott papír volt cérnával összekötve. Újra átolvasta az összes cikket, majd kárörvendő mosolyra húzta a száját.
-Megvan a gyenge pontod Uked. Már csak azt kell megtudnom, hogy hol lakik a lány.
Kopogtak az ajtón, kis ideig figyelmen kívül hagyta, de mivel nem akart megszűnni, ezért odasétált az ajtóhoz.
-Mi a francot akarsz?!-nyitotta ki mérgesen
-Dabihez van szerencsém?
-Ki a franc vagy te?!- jelent meg kék tűz a tenyerében.
-Jellemző, hogy nem ismernek fel- sóhajtott a férfi- All for One vagyok és lenne egy kérésem.

Tudom elcsépelt szöveg, de folytatása következik......😁