Sing for me Darling - Bakudeku [BEFEJEZETT]

18. rész

Újabb három hónap telt el, és Katsuki még mindíg nem tért vissza. Épp sétálgatok hisz azt mondta Todoroki-kun, hogy jól jön a friss levegő. Egy kis kavicsot érdektelenül rugdosok. A nap kezd felkelni, hisz hajnal van. Kabátom jobban összehúzom magamon, míg lábam alatt ropog a hó. A csípős decemberi hideg miatt kipirult sápadt bőröm. Lassan haza indultam, majd megetettem Hitomit. Elmentem fürdeni. Megengedtem a vizet és hagytam, hogy áztassa a bőröm. Amint kész lettem kiszálltam, majd megtörölköztem. Felöltöztem, majd Bakugou egyik pulcsiját felvéve mentem a szobámba. Ott írtam egy újabb üzenetet Kacchannak.

A kanapén ülök, és Kacchanék számait hallgatom. Kefejezéstelenül nézek magam elé. Egyszercsak kopogást hallok. Gondolom ismét a fiúk.

- Gyere. - szólok ki. Az illető még mindíg nem hajlandó bejönni, újra kopogtat. A maradék erőmet összeszedve kelek fel, majd az ajtóhoz sétálok. Sóhajtok egyet, mielőtt kinyitnám, majd a kilincsre helyezem kezeimet. Lassan kitártam az ajtót és ekkor megpillantottam a szőke hajú fiút, kit már annyira hiányoltam. Egy apró moslly ült száján, virágcsokor a kezében. Én teljesen lefagytam. Amint észbe kaptam, ráugrottam Katsukira. Könnyeim ismét eleredtek.

- Sajnálom. - suttogta fülembe miközben ölelt.

- Nagyon hiányoztál. - sírtam még jobban.

- Most már itt vagyok. Ne sírj. - simogatta hátam, majd letett. Én magamhoz húztam és megcsókoltam, amit azonnal viszonzott. Bementünk a házba és leültünk a kanapéra. Pontosabban Kacchan ült a kanapén, én meg az ölében, miközben belé kapaszkodtam. Könnyeim még mindíg nem akartak elállni.

- Nem hiszem el, hogy végre itt vagy. - sírtam tovább, miközben ő hozzám bújt és nyugtatgatott.

- Semmi baj. Többé nem hagylak el, ígérem. - suttogta fülembe.

- Miért mentél el? - kérdeztem tőle szomorúan.

- Az... - hallgatott el, miközben fejét vállamba fúrta. - Tudod erről nem nagyon szeretnék most beszélni. - fejezte be.

- De... majdnem egy évig vártam rád. Minden nap kínszenvedés volt. - kezdtem bele halkan. Könnyeim még mindíg folytak. Ő magához húzott és megcsókolt. Kezeimet tarkójára vezettem, és hajába túrtam. - Szeretlek. - suttogtam ajkaira mikor elváltunk.

- Én is nagyon szeretlek Izuku. - nézett gyönyörű vörös íriszevel enyémbe. Szemeim kitágultak a név hallatára, és újra könnyekkel teltek meg.

- Ez a név... évek óta nem hívtál így. - mondtam, majd még jobban hozzá bújtam. - Mond újra. - kérleltem.

- Izuku. - suttogta fülembe miközben magához szorított. - El fog hervadni a virág. - tolt el magától kissé. Gyorsan kerítettem a csokornak egy vázát, majd visszamentem szerelmemhez.

- Hitomi is biztos örülni fog neked. Nagyon sokat nőtt. - bújtam egyre jobban Kacchanhoz.

- Most hol van? - kérdezte.

- Fent. Épp alszik. - mondtam, majd megfogtam a kezét és felhúztam. Amint a szobámba értünk Hitomi fel is kelt. Ahogy észrevette Kacchant felugrott, és a szőkeséghez futott. A fiú legugolt, es megsimogatta őt. Én mosolyogva néztem a jelenetet. Kacchan felnézett rám, és egy hatalmas mosollyal arcán felegyenesedett majd egy csókot adott. 

- Menjünk, köszöntsük a többieket. - fogta meg kezem majd el is indultunk. Becsengettünk Kirishimáékhoz. A vörös hajú nyitott ajtót. Amint meglátta Kacchant és az én örömteli mosolyomat Bakugou nyakába ugrott.

- Már azt hittem, hogy itt hagytad a bandát. - mondta Kirishima mikor elengedte Bakugout. Beljebb mentünk, ahol Kaminari is hasonlóképpen köszöntötte Kacchant.

- Rég láttalak mosolyogni Midoriya! - fordult hozzám Kaminari.

- Mi? Midoriya itt van és mosolyog? - jött ki a konyhából Shoto. Amint meglátta Kacchant elborult az arca.

- Szia Todoroki. - intett a szőke. Felemás barátom kicsit sem látszott nyugottnak.

- Te! Még van képed így megjelenni?! Mintha semmi sem történt volna?! Midoriya tudod, hogy mennyit szenvedett miattad, amíg te isten tudja hol voltál?! Midoriya össze volt törve! Élni sem akart már! Tudod, hogy ki próbálta őt összeszedni?! Én! - kezdett el kiabálni Todoroki-kun.

- Szerinted direkt mentem el te idióta?! - üvöltött vissza Kacchan, mire jobban hozzábújtam. - Szerinted én nem szenvedtem végig minden napot úgy ahogy ő?! Minden egyes órában ő járt a fejemben! Ugyanannyira hiányzott ő nekem, mint én neki! - kiabált tovább.

- Kacchan elég. Kérlek ne vesszetek össze. - kérleltem Kacchant könnyeimmel küszködve. Megfogtam Kacchan karját, majd indultam volba vele kifelé, de ő nem akart jönni. A fiúk tovább veszekedtek, míg a többiek próbálták őket szétválasztani. Én könnyes szemekkel néztem a mérges Kacchanra.

- Kacchan gyere kérlek. - öleltem őt meg. Ekkor észbe kapott, majd Todoroki-kunnak bemutatva elindultunk.

- Sajnálom. - suttogta engem ölelve amint hazaértünk.

- Én örülök, hogy végre hazaértél. - csókoltam meg. 

- Nagyon lefogytál. - mért végig. - Azonnal jössz enni. - parancsolt rám ellentmondást nem tűrően.

- Nem vagyok éhes. - ültem le.

- Nem érdekel. Csinálok neked kaját és eszel. - parancsolt rám.

Pár percen belül már kész is lett az étel, így mindketten nekiálltunk enni. Ebéd közben beszélgettünk. Miután kész voltunk Kacchan elmosogatott, majd leültünk a kanapéra. Én ismét Kacchan ölébe ültem. Fejem mellkasának döntöttem, és úgy néztem a műsort. Bár egyáltalán nem érdekelt, hogy mi megy. Csak örültem, hogy Kacchan végre itt van velem. Kezét szorongattam, és egyre jobban bújtam hozzá.

- Mi az? - nézett le rám.

- Elképzelni sem tudod, hogy mennyire boldog vagyok. - adtam egy rövid csókot szájára.

- Hidd el én boldogabb vagyok. - mondta, majd egy hosszú csókba hívott. Én felé fordultam, majd úgy ültem csípőjére. Karommal átkaroltam nyakát, és hajába túrtam míg ő derekamat szorongatta. Miután elváltunk én újra megpihentem mellkasán.

- Énekelj nekem Drágám. - néztem rá könyörgő tekintettel.

- Mit szeretnél? - nézett le rám.

- Amit aznap énekeltél. Mikor bevallottad, hogy szeretsz. - fúrtam tekibtetem övébe. Erre csak bólintott, majd elkezdett énekelni. Gyönyörű volt, mint mindíg.

Hey~ Hát gyerekek, ide is elérkeztünk. Ez az utolsó rész. Ennek a sztorimnak is írok egy epilógust, ha szeretnétek. Remélem tetszett.