Szabadnak lenni (Harry Potter ff.)

23: Francia Fejvadász

Elsötétedett előttem minden, majd megéreztem a körülöttem lévő ismerős nyomást, amely már szinte fel sem tűnt egy-egy hoppanálás folytán. Mégis valahogy most a hasam az érzéstől szinte teljesen felfordult. Ahogy földet értem azonnal elvágódtam és hangos köhögések közepette próbáltam visszatartani magamban a gyomrom tartalmát, miközben egyre távolabb kúsztam a támadómtól.

Hirtelen megéreztem egy kezet a vállamon, mire szinte azonnal felpattantam és arcon ütöttem az illetőt. Körmeimet próbáltam minél jobba belemélyeszteni a támadómba, aki erre elkáromkodva magát hátraesett, ezzel magával rántva a mögötte lévő személyt, viszont úgy tűnt nemsokára már újra talpon volt. Az éj sötétje alatt a mágus csak egy hatalmas folt volt számomra, amitől ahogy tudtam csak hátráltam, egészen addig míg lábam bele nem ütközött egy kisebb még derékig sem felérő falba. A gyorsaságom miatt csak átlendültem a korláton, s egyenesen belezuhantam az alattam elterülő mélységbe.

Alig fogtam fel, hogy zuhanok, de máris, szinte ösztönösen kiáltottam el magamat.

– Arresto momentum! – ordítottam felhangosan, mire a kezeimből előtört az a bűvös fény. Az egész testem hirtelen megdermedt, s csak néztem a tőlem pár centiméterre lévő betont. Pár pillanat múlva egy kis puffanással érkeztem le a talajra, majd szinte azonnal talpra pattanva pillantottam fel a magas ház tetejére, ahonnan egyenesen lezuhantam. Fent két ember állt sötét ruhában, de arcuk egyáltalán nem láttam, mégis a kezükben látott pálca elég ösztönzés volt számomra, hogy minél gyorsabban eltűnjek a helyszínről.

Hátat fordítottam és rohanva vetettem bele magamat a sötét kis sikátorba, ahonnan kiérve egy kivilágított ismeretlen utcában találtam magamat. Az épülettel ellentétes irányban indultam, hogy minél messzebb és messzebb kerüljek attól a mágusoktól. Utcákon, utakon és sikátorokon átrohanva futottam balra-jobbra. Már azt se tudtam, honnan jöttem csak az volt bennem, hogy futnom, menekülnöm kell attól a két halálfalótól. Alig láttam valamit a szakadó esőtől, amely teljesen átáztatta a ruháimat, így jó párszor ütköztem falakba vagy egy-egy kukát is elsodortam.

Próbáltam felfogni hol vagyok, de környezetem számomra ismeretlen volt. Teljesen biztos voltam benne, hogy egy olyan mugli városba kerültem, ahol még sosem jártam ezelőtt.

Hangos ricsaj törte meg a figyelmemet. Egy kereken guruló mugli szerkezet tartott felém, s szemeimet szinte teljesen elvakította fénye. Az ijedtségtől teljesen megfagytam még mozdulni sem tudtam, csak felsikítva nyújtottam ki kezeimet magam elé tompítva az ütést. Egy férfi ordítása töltötte be az utcát, miközben én a hideg és nedves földön ültem, amelyet a zuhogó eső áztatott. Reszketve pillantottam fel, ahol megláttam azt a mugli szerkezetet, vagyis inkább a darabjait, ami maradt belőle, miután neki csapódott a közeli házfalába. Az egész szerkezet füstölgött és furcsa, számomra ismeretlen hangokat hallatott magából. Nem messze tőlem emberi ordítások és kiáltások hangját hallottam, már is megláttam az első muglit, aki felém rohant. Ijedtemben összerezzentem, s felpattanva elszaladtam onnan. A legközelebbi utcába fordultam be, majd ott még egyet kanyarodtam, bár azt sem tudtam merre mentem csak minél messzebb akartam kerülni mindentől.

Földre rogyva kuporodtam össze az egyik csöndesebb utcában. Térdeimet magam elé húzva karoltam át, majd hajtottam fejemet rájuk. Próbáltam normalizálni a kapkodó levegő vételeimet, miközben erősen köhögtem is. Egész testemben reszkettem, bár nem tudtam, hogy a hidegtől vagy a félelemtől. Nagy eséllyel mindkettő rájátszhatott. Ruháim teljesen átáztak, arcomról pedig folytak a vízcseppek a könnyeimmel keveredtem. Nem tudtam hol voltam, hogy mi történt és csak remélni mertem, hogy üldözőim nem fognak megtalálni.

– Kisasszony! Elnézést kisasszony baja esett? – állt meg valaki mellettem, kire ijedten pillantottam fel. – Nyugodjon meg nem akarom bántani!