A pillangó mindig hallgat

Nyolcadik fejezet

Egy pillanat

Mélyen a szemembe nézett. Egyszerre véltem dühöt, elkeseredettséget és szeretetre éhezést felfedezni a szemeiben. Csakúgy ragyogott és izzott a tekintete. Hirtelen megcsókolt, de nem úgy mintha terelni akarná a témát. Hanem tele érzelemmel, hol vadul és mohon, hol pedig gyengéden és érzelmesen. Azt hittem elkezdenek durvulni a dolgok, de semmi. Még csak a keze sem indult felfedező útra. A rengeteg csók után, magához húzott és szorosan átkarolt. Némán feküdtünk egymás mellett, egymás szuszogását hallgatva. Véletlen sem akartam megtörni a csendet melyben mindketten elvesztünk. Nem az a tipikus kínos csend volt, hanem a kellemes fajta. Viszont a hasam nem ezen a véleményen volt. Olyan hangosan megmordult, hogy le se tagadhattam volna az éhességemet. Nevetve rám nézett a srác, majd egy csinálok reggelit mondattal el is tűnt a konyhában. Két tányérral a kezében tért vissza. Melyek valami eszméletlen guszta kinézetű szendvicseket tartalmaztak. Így ránézésre volt benne minden sonka, saláta, paradicsom és majonéz. Mikor végre kézhez kaptam a reggelimet, több se kellett elkezdtem pusztítani. Mennyei volt, a nyelvem teljes íz orgiákat élt át. Miután befejeztem az étkezést, megköszöntem a fiúnak. Aki nagy mosollyal az arcán nézett rám.

- Mi van, mit mosolyogsz ennyire?

-  Majonézes a szád széle és igen szórakoztató látvány vagy így.

-  Oh, kösz. Tudnál adni akkor egy szalvétát légyszi?

- Minek ide szalvéta?

Azzal a lendülettel lenyalta a számról. Elég érdekes és kissé gusztustalan volt ez tőle, de mindegy jót mulattam rajta. Ismét mélyen a szemembe nézett. Esküszöm az a két kék szem lesz a halálom okozója. Letette a tányérokat a földre, majd megfogta az arcom és megcsókolt. Durván. Belemarkolt a hajamba és egy pillanatra sem hagyta el a számat, mintha félt volna, hogy elhúzódom. A világért sem húzódtam volna el. Áttért a nyakamra szívta, harapta addig nem kímélte még fel nem nyögtem és ekkor megcsörrent a telefonom. Egy hangos káromkodás kicsúszott a számon, majd a kütyüért nyúltam. Ismeretlen telefonszám villogott a kijelzőn. Felvettem és egy igen ismerős hang szólt bele, túl ismerős. Nem más volt az, mint az exem. Aki közölte, hogy most indul hozzám és addig nem hajlandó eljönni tőlem még ajtót nem nyitottam és nem beszéltünk. Hirtelen megszédültem, elkezdett fájni a fejem és fel sem tudtam fogni mi történik. Gyorsabban vettem a levegőt és egy pánikroham volt előkészülőben. Mikor egyszer csak egy erős meleg kéz fogta meg a kezemet és kulcsolta át ujjaival, mintha megérezte volna, hogy nagy a baj.

- Mi történt, ki volt az?

- Ah, csak anya lemerült és felhívott a barátnője telefonjáról és megkért hogy menjek érte mert így nem akar a belvárosban mászkálni.( Jobbnak láttam azt, hogyha hazudok. Nem akartam semmit sem elrontani ezzel a hírrel.)

- Rendben van. Gondolom akkor mész is.

- Igen jobb, ha sietek.  Azért jól érezted magad? Ugye nem rontottam el semmit?

- Dehogyis, csodás voltál. Remélem, látlak még.

- Persze. Írásban majd megbeszéljük, de tényleg rohannom kell.

Gyorsan felöltöztem és már indultam is. Elköszönésnél szorosan átölelt. Olyan volt, mintha tudná, hogy hazudok. Égetett a tekintete és egyre jobban bűntudatom volt. Hazafele úton más se járt a fejemben csak a kérdések sokasága. Mit akarhat? Miért pont most keresett meg? 3 hónapja nem is nézett felém, mi történt? Mikor felértem a 6. emeletre ott állt az ajtóm előtt. Kisírt szemekkel és nyúzott arccal nézett le rám, majd megölelt. Hiányoztál. Mondta, majd én is elkezdtem sírni. Miután beengedtem a lakásba, gondolom mondanom sem kell, hogy egy igen dühös és érzelmekkel teli beszélgetésbe kezdtünk.