🌸Budai Viki, vagy ahogy a barátai hívják Vikxi, egy 16 éves lány, akinek egy átlagos tavaszi napon 360°-os fordulatot vett az élete, ugyanis bejelentik, hogy az iskolájából pár diák kimehet Koreába tanulni kb 2 hónapra. A lány imádta azt az országo...
Másnap reggel még gyorsan ellenőriztem, is hogy biztosan elraktam-e mindenem, ugyanis este 11ig tartott mire normálisan be tudtam pakolni a bőröndömbe, hogy minden cuccom elférjen. Anya vitt el kocsival a repülőtérre, majd mikor kivettem minden cuccomat, írtam egy üzenetet Hannának.
Viki Szia Én már itt vagyok Te hol vagy?
Hanna Szia Sajnálom, hogy nem szóltam előbb, de ma tudtam meg, hogy csak 2 héttel később mehetek, mert közbe jött valami :(( Vigyázz magadra! Majd beszélünk!❤️
Viki Mi??! Ez nem... Ugye csak szivatsz. Egyedül leszek egy idegen városba és egy idegen suliban?
Erre már nem kaptam választ, ezért a zsebembe csúsztattam a telefonom. - Mindened megvan? - kérdezte anya, miközben az egyik tanár épp felénk tartott, gondolom szólni, hogy lassan indul a gép. - Igen... Azt hiszem - válaszoltam bizonytalanul. - Hát, akkor. Érezd jól magad! Majd írj ha odaértetek! - ölelt meg, majd biztatóan rám mosolygott. Magamra erőltettem egy mosolyt, és elindultam a többiekhez. - Hogy fogom én kibírni ezt a 2 hetet? - gondoltam magamban, miközben elvették tőlem a cuccom. - Meg tudom csinálni. Nem olyan sok idő az a két hét és mások is lesznek a suliból... Az már más kérdés, hogy soha az életben nem beszéltem velük... - elmélkedtem tovább. Időközben megjött a repülőnk, és felszálltunk. Izgultam, mivel előtte még sosem utaztam repülőn. Kényelembe helyeztem magam, ami annyit jelentett, hogy ölembe vett laptopomba bedugtam a fejhallgatóm és elindítottam a legutóbbi lejátszási listámat. Kinéztem az ablakon, és azok gondolkoztam, hogy mi lesz velem, miközben Szöul felé repültünk.
Egy "röpke" 14 óra múlva odaértünk Szöulba, kisebb nagyobb várakozásokkal és átszállásokkal. Mikor leléptem az utolsó lépcsőfokról ami a repülőhöz tartozott, mosolyogva néztem körbe, majd mikor a többiekre néztem, lefagyott a mosoly az arcomról. Nagyon remélem, hogy találok, valaki barátot itt Koreában vagy hirtelen össze barátkozok valakivel a sulimból, mert siralmas lesz ez a két hét Hanna nélkül. - Maradjatok itt gyerekek, ne keveredjetek el! - szólt az egyik tanár. Az idő eltolódás miatt, már eléggé késő volt, és a sok utazás miatt fáradt lettem, semmi másra nem vágytam, csak, hogy egy forró zuhany után befeküdjek az ágyba. Ami mint később kiderült, nem egy több csillagos hotelben, vagy valami egyszerűbb szálláson leszünk, hanem egyenesen a suli kollégiumában. Ez már akkor fura volt, amikor meghallottam. Miért akarnak minket 2 hónapra beiratni kollégiumba, hogy aztán úgyis haza jövünk? Kételyek közt, egyedül indultam megkeresni a szobám, ugyanis páratlanul maradtunk, hogy Hanna nem tudott rögtön csatlakozni hozzánk. Mire felértem a 4. emeletre, a bőröndöm és a táskám társaságában, szabályosan folyt rólam a víz. Bevonszoltam az ajtón a cuccaim, és örömmel nyugtáztam, hogy nincs szobatársam. A falon kattogó óra épp fél 10-et ütött miközben én a fontosabb dolgaimat pakoltam ki a táskámból. Laptop, fülhallgató, telefon, fésű, töltő, hajgumi, Powerbank...stb. Épp indultam volna zuhanyozni, mikor kopogtak az ajtón.
---------------------------------- ~ ez egy kicsit rövidebb rész lett, de a következő hosszabb lesz, ígérem^^ Remélem azért tetszett❤️~ ----------------------------------
Btw, itt egy teljesen indokolatlan kép Felixről✌️ Csak hogy jól aludjatok^^
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
