Szellembe szeretve! (Drarry ff.) [Befejezett]

4

*Draco belső szemszöge*

-Ne ellenkezz! - szólt rám apám, és a karomra szegezte a pálcáját.

Hirtelen szörnyű fájdalom hasított a karomba. Felsikítottam, és kicsordultak a könnyeim. Soha nem érzeztem még ekkora fájdalmat, mintha az egész testem szét akarna hullani millió darabra, aztán újra összeállna. És a lelkem is összetört, mert már hivatalosan is a sötét oldalon vagyok. Lepillantottam a karomra, és ott volt. A Sötét Jegy. Utána elájultam. Amikor felébredtem már a Mardekár hálókörleti ágyamon találtam magam. Sehol senki. Ezt nem hiszem el! Hirtelen dühös, fájdalmas zokogásban törtem ki, felpattantam, felborítottam pár széket, beleütöttem a szekrénybe, aztán lendületből kifogyva rogytam vissza az ágyamra és tovább sírtam. Egyszer csak nyíló ajtóra lettem figyelmes, de nem nött be rajta senki. Aztán az ajtó becsukódott. Mi? De nem nagyon érdekelt, tovább zokogtam, és csak a fájdalmamra koncenttáltam. Véget kell vetnem ennek! - gondoltam, és magamra szegeztem a pálcámat;
-Adava Kedavra! - de az valahogyan kiesett a kezemből, és az átok nem talált el semmit. Legalábbis ezt gondoltam, de aztán egy elhaló sikírást hallottam a semmiből. Elindultam a hang felé, és valamibe beleütköztem. Tapogatózzam egy kicsit, és egy formát találtam. Éreztem egy takaró szerű valamit, amit lerántottam a semmiről, és Potter feküdt ott ájultan. Jézesom! - villant be a gondolat - ugye nem találta el az adava kedavra? Gyorsan megnéztem hogy ver e a szíve, de nem vert.
-Neeeeeeeee! Harry, ne! Nem nem nem! Harry, szeretlek! Nem hagyhatsz itt! Harry - kiabáltam kétségbeesve, könnyes szemmel elhaló hangon. Azon, hogy azt mondtam, szeretem meglepődtem, de nem volt idő gondolkozni rajta, mert Harry halott! De csak most bizonyosodott be, hogy mennyire fontos nekem. Fölé hajoltam;
-Harry! Ébredj fel! Szeretlek! Te vagy a mindenem, ne hagyj itt! Kérlek! - szipogtam, és megcsókoltam. És valami furcsa történt. Harry elkezdett köhögni! Úristen! Hát él! Vagy visszajött! Harry! De ezzel egyidőben én elkezdtem fuldokolni, aztán elájultam. Egy nagy fehérségben találtam magam.
-Most meghaltam? - kérdeztem a semmibe, de nem féltem, mert tudtam, hogy Harry él, és nekem csak ez volt fontos.
-Még nem. - lépett elő Dumbledore a semmiből.- De csak egyikőtök élhet. Feléleszteddet Harryt, de ennek az ára a te életed volt. Ha most átadja az életét neked, az már végleges. És nem tudsz ellene tenni semmit, csak ájultan feküdni öntudatlanul, és várni a semmire. Meet ha nem ébreszt fel, azt nem fogod megtudni, mert akkor meghalsz.
-De nincs más megoldás? - kérdeztem, mert nekem ez megfelelő lett volna, ha az utolsó gondolatom nem az, hogy felébreszt-e Harry, hanem az, hogy Harry biztosan életben marad.
-Van, de nem fog tetszeni. Egy harmadik személy fog az általad kivetett ázok által meghalni.
-Nem! Inkább meghalok! Úgyis magamat akartam megölni.

*Harry belső szemszöge*
Délelőtt nagyon rossz előérzetem volt, és nem tudtam figyelni a sulikra, csak arra, hogy Draco miért nincs ott. Aztán nem bírtam tovább, és elkezdtem rohanni a Marcekár klubhelyiségébe.
Éppen időben értem a oda, mert Draco öngyilkos akart lenni. Kivertem a pálcát a kezéből...
Egy fehér helyen ébredtem.
- Van itt valaki? Most meghaltam??
-Nem fiam, még nem. - lépett elő Dumbledore a fehérségből. - Draco szeret téged, és vissza fog hozni. Csak az a kérdés, hogy te ezek után hagyod meghalni, vagy megint meghalsz helyette véglegesen?
Köhögve ébredtem. Draco pedig ott volt mellettem halottan. Fel kell élesztenem, meg kell halnom helyette!
-Nem. - szólalt meg a hátam mögött Draco. De nem a hús-vér, hanem egy szellem. Ilyedten sikítottam. Nem halhatott meg!
-Harry nagyon nagy szerencsém van, hogy van szellemalakom. Nem sokaknak adatik meg. Nekem pedig ez jobb "élet" mint élve egy testben, mert kényszerítenek rá, hogy Voldemort mellé álljak, és arra is kényszerítettek volna, hogy elvigyelek hozzá.
-De várjunk! A szellemeknél egy képzett varázsló vissza tudja a szellemet a testbe küldeni! És mindketten élnénk!
-Nem lehet. Aki csinálná meghalna, mert egy halálos átok miatt muszáj egy valakinek meghalni. Ez az én átkom volt, én halok meg. - legszívesebben megöleltem volna, de szellem volt, így csak oda emeltem a kezem, ahol a keze volt.
-Harry! - szólt a szellem Draco. -  Szeretlek! - mondta, mire könny szökött a szemembe.
-Én is szeretlek! - mondtam sírva.
-De ígérd meg hogy elfelejtesz, és nem fogok hiányozni! Teljes életet kell élned! - láttam a fájdalmat a szemében, ahogy ezt mondja.
-Megígérem. - a hazugság könnyedén csúszott ki az ajkaim közül.
-Most pedig jelenésem van Dumbledorenál, illene figyelmeztetni őt, hogy szellem vagyok.
Amikor elmentünk, felrohantam a szobámba. Zokogásban törtem ki. Draco meghalt. Draco meghalt! Dracooooo Meeeeghaaaaalt!!!! - üvöltöttem most már hangosan. Ez nem történhetett meg.