Megara

１．ｆｅｊｅｚｅｔ

"Mindig átfognak nézni rajtad ha nem tanulod meg felemelni a fejed"

-Ne! Kérem ne! Nagyságos uram kérem, bocsásson meg! Bármit megteszek ,hogy....-csattan egy pofon. Elerednek a könnyeim.

-Tudod, hogy megérdemled?-tette fel a kérdést, amit már oly' sokszor hallottam. "Megérdemled" "Haszontalan" "Semmirekellő" Rád nézni is szégyen" visszhangoztak bennem a szavak, amik évek óta tovább és tovább őrlődtek bennem.

-Igen, nagyságos uram mindent megérdemlek azért amit elkövettem kérem, büntessen meg ahogy gondolja.- bár szemei lyukat égetnek a lelkembe, állom a tekintetét, az egyetlen dolog, amire megtanított anyám az ez.

-Szeretem mikor könyörögsz. Miután anyád meghalt és rám hagyott azóta minden percem öröm, amit veled tölthetek.-legugolt hozzám és a karomnál fogva felrángatott. Nem álltam ellen, se olyan helyzetben, se olyan erőviszonyok között nem vagyok. A nagyságos nagyon magas és ki gyúrt férfi, fekete haja és borostás arca van, ami egy csepp könyörületet vagy jó szándékot sem enged mutatni. Talán, azt hiszi ha kedves, akkor sebezhetővé válik.

-Tudod mennyit ért ez a váza?-mutat a porban lévő kék cserép darabokra, csak nézem és elmerülök a már felismerhetetlen részekben. Csodaszép volt én pedig levertem.

-Ledolgozom, nagyságos uram.-emeltem az úrra a tekintetem.

-Az nem fog menni. Többet ért mint amennyit valaha is dolgozni fogsz. - tűnődött el, aztán mintha megvilágosodott volna széles mosoly terült szét az arcán, amire már mondhatnám, hogy jól áll neki de tudtam, bármit is fog mondani az nekem lesz rossz. - Viszont lehet érted vissza kapom az árát.

-Kérem ne tegye ezt! Nagyságos Uram kérem ne! - Elakar adni? Vajon így érti?

-Késő bánat Megara. Holnap elviszlek a piacra és nem lesz kegyelem.-azzal felrángatott és bezárt a pincébe. A hideg, nyirkos, koszos pincébe. Eddig se voltam valami tiszta de ezek után? A poros kezemre pillantottam és a piros véraláfutásra a jobb karomon, akkor lett olyan mikor megragadott az úr. Végig húztam az ujjam a felületen, felszisszentem. O istenem mi lesz így velem? Összekuporodtam az egyik sarokban majd pár óra múlva elaludtam.

Reggel a vas ajtó nyikorgására keltem és a leheletnyi fényre, ami az ajtó alatt besütött. Nem szóltam a nagyságoshoz, ő se szólt hozzám.

-Így senki se fog meg venni.-Suttogta maga elé majd egy kést vett elő, amivel eléggé megijesztett. Levágta a szoknyám alját és a hosszú ujját is lerángatta rólam. Sírtam, annyira szégyenkeztem a külsőm miatt, megmosta az arcom majd kiengedte a vöröses hajam. Nagyon félek.

-Nézz a szemembe Megara.-úgy tettem, ahogy arra kért.- Remélem másnál jobb helyed lesz és megtanít a jó modora- egy kis együtt érzés igazán jól esett volna. Majd követtem. Ki a szobából, a házból, a környékről.

Mindenki megbámult az utcákon, ahol végig mentünk. A nagyságos úr mögé bújtam míg oda értünk ugyan is később maga elé húzott, hogy jól látható legyek még mielőtt fel vezetnek az emelvényre. Az emelvényen sok lány megfordult. Voltak más nemzetiségű lányok, voltak akiken nyomott hagyott az idő vasfoga, még igazán fiatal gyerekek is felvonultak, akiket talán még magamnál is jobban sajnáltam. A számom 345 és mikor kimondták felkeltett sétálnom a fából tákolt emelvényre. Végig lesütöttem a szemem, nem mertem kinézni a "közönségre" disznónak éreztem magam, aminek itt a vágás ideje. Lassan megfordultam, mint egy kirakati bábu, amit bárki bárhogy megszemlélhet. A szégyen csak úgy égette az arcom, attól féltem bármelyik pillanatban úgy elgyengülök a lábam, hogy többé nem állok fel.