Megara

６．ｆｅｊｅｚｅｔ

"Néha a legjobb mód a hallgatás"

Két nap telt el azóta amióta megkaptam a meglepetést. Összezavarodtam. Igazából örültem neki, csak azért még sem tudtam hova tenni. Mindenesetre megköszöntem és az asztalomra helyeztem őket a szobámban. Éppen a kellékeket néztem és azon gondolkoztam elkezdhetnék valamit. Nem kell szépnek lennie csak legyen valamilyen és gyakorolhatnék. Persze nem lennék profi festő de csinálhatnék valamit, amit szeretek. Én irányítanám, nem pedig más. Mit fessek? Vázát vagy talán valami rétet? Fessek tündért vagy mennyországot?
Nagy nehezen eldöntöttem, hogy kezdjük az elején. Csak egy szál virágot fogok festeni, nárciszt, a virágok szolgáját. Mosolyodtam el kínosan. Mind szolgák vagyunk ebben a házban, mind a gazdát szolgáljuk. Azt aki enni ad és aki elvehet tőlünk mindent, amit csak akar. Pár ecset vonás után kopogtak az ajtómon.

-Kis asszony, az úr nincs itthon viszont látogatói érkeztek. Magának kellene foglalkoznia velük míg megérkezik.

-Tessék? - tágultak ki a szemeim. Én, mint az előkelő társaság középpontja. - Ugye ezt nem gondoltad komolyan?

-Ez az etikett, ha megszegi azzal az úrt és magát is bajba sodorja, hiszen maga a jegyese. - Oh el is felejtettem, hogy a bálon mindenki úgy tudja a menyasszonya vagyok. Ha őt bajba sodrom akkor én is bajba kerülök. Azt pedig egyáltalán nem szeretném. Vettem egy mély levegőt majd elindultam Alexa után. A nappaliban már ott ült két pár, ott voltak a bálon is, de a nevük nem jutott eszembe.

-Örvendek, jó látni hogy jönnek hozzánk látogatók. - mondom mosolyogva majd tisztes távolságba leülök az egyik díványra.

-Úgy szintén. Magnus meghívott minket ebédre de úgy látszik korán érkeztünk. - kezdte a szőke hajú férfi. Én pedig eléggé meglepődtem, de próbáltam elrejteni. Mint kiderült ez nem jött össze.

-Talán nem tudott róla? - kíváncsiskodott a kék ruhás nő. Én pedig majdnem fejbe vágtam magam. Mondj valamit!

-Minden bizonnyal elfelejtette említeni. Nagyon sok elintéznivalója van és munkát sem szereti másra bízni.

-Mivel is foglalkozik? - kíváncsiskodott tovább a hölgy. A többiek szeme is felcsillant. Erről ha tudnám sem kellene beszélnem, de ők nem tudhatják, hogy nem tudom. Izzadni kezdtem a feszültségtől, a szívem gyorsabban vert és elég kevésnek tűnt a közöttünk lévő távolság.

-A munkája nem nyilvános téma és egy ebéd közben sem felvetendő. Ha megbocsátanak, nem is tartozik magukra ha még nem említette. Biztos van valami oka. - néztem gyanakvóan csak hogy a kiakadásom ne csak felszínes legyen és igazából tényleg érdekelt miért szeretnék tudni.

-Nem szerettünk volna tolakodni. Egyszerűen csak kíváncsiak voltunk. - bólintok bár egyáltalán nem hiszek nekik. Még 20 percen keresztül beszélgettünk aztán a gazdám haza jött. Mikor belépett az ajtón eléggé meglepettnek tűnt és látszott, már most, hogy hosszú napja volt.

-Sajnálom amiért késtem de gondok akadtak a munkahelyemen. Egy vendéglőt vezetni nem könnyű dolog. - mosolyodott el halványan.

-Teljesen megértjük. - felém vette az irányt én pedig megfeszültem a közelségétől. Egy csókot nyomott a homlokomra és köszöntött.

-Hiányoztál édesem. - Az egyetlen ember akit megvetek és undorodok tőle, fogvatart és arra kényszerít, hogy engedjek meg neki mindent. Átfogta a derekam és az ebédlőbe kényszerített.

Miután leültünk felgyorsultak az események. Ettünk, beszélgettünk a távolba tévedt tekintettel próbáltam hallgatolózni, de messziről sütött rólam, hogy semmi kedvem az ebédhez. Festeni szeretnék végre. Néha még is közbe szóltam, mert ahányszor megmozdult a lábam éreztem a combomon pihenő meleg kezet. Megrémített de borzasztóan. Miután vége lett az összejövetelnek Magnussal elköszöntünk a vendégektől és kettesben maradtunk a nappaliban.

-Köszönöm, hogy szóval tartottad őket míg nem voltam itthon. - hálalkodott, ami cseppet sem megszokott tőle.

-Alexa szerint ez a kötelességem. Megpatancsolja az etikett én pedig eleget szerettem volna tenni ennek.- hajtottam le a fejem. Az etikett nem diktálja, hogy markolássza a combom az asztal alatt.

-Teljesen igaza van. -lépett egyet közelebb. Én pedig levegőt se mertem venni. - Talán más kötelezettségeid is lehetnek.

-M...mire gondol?-nyeltem egyet.

-Hidd el nekem mindketten élveznénk.

-Nem értem mire gondol. - nem akartam ezt, egyáltalán semmi ilyesmit. Pásztáztam továbbra is a földet. Eltűrte a hajam majd belecsókolt a nyakamba. Kirázott tőle a hideg. Nem a jó értelemben.

-Erre gondolok, ilyen kis játékokra. - rántott magához. Belepréselt a melkasába és akkor annyi réteg ruhám keresztül is megéreztem álló férfiasságát. Megszólalni nem tudtam. De próbáltam eltolni magamtól.

-K..kérem hagyja abba!-már a sírás határán voltam.

-Miért tenném ha mindketten élvezzük? - harapott bele erősen a nyakamba. Felnyögtem a hirtelen fájdalomtól.

-Én nem. Nem élvezem. Elég! - próbáltam eltaszítani magamtól, olyan erősen amilyen erősen csak tudtam,de hasztalan volt a sírás folytogatott.

-Felesleges kéretni magad tudom, hogy vágysz rá. - lökött a nagy díványra.

-Hagyja abba! Ne csinálja ezt! Sikítani fogok.

-És azt hiszed ez megállít? Azt hiszed ezzel változik valami? Sikíts csak ,azt jobban élvezem. - mosolygott. Nyeltem egyet, el uralkodott rajtam a félelem.

-Ne így, ne most, kérem. Könyörgök. - térdeltem le elé. - Ne így, ne most. - suttogtam zokogva. Letérdelt hozzám.

-Akkor ezt elhalasszuk drágám. De mindennek van ideje. - bólintottam, ő pedig arcon csókolt. Nem telt sok időbe de elment itthonról. Én pedig csak ott ültem órákig aztán felmetem a szobámba és folytattam a festést.