Megara

７．ｆｅｊｅｚｅｔ

"Mind elfáradtunk néha, ezért ne kövezd meg magad"

-Sose engedlek el! - mondta és én hittem neki, őrülten kapaszkodtam belé. Megcsókolt. Ajkaink édes táncot jártak. Vad csókok voltak, semmi ismerkedés, semmi bűntudat. Csak ő és én. Nyelvét átdugta a számba én pedig rettentően élveztem. Az ajkait a nyakamhoz érintette, apró csókokkal halmozott el. A fejemet oldalra döntöttem és felsóhajtottam mikor gyengéden megharapta. A selyem köntösömet egyszerűen csak kikötötte és végig a szemembe nézett. A mellemet kezdte gyömöszölni de nem hanyagolta el a számat sem. A hasamat puszilgatta majd ágyra fektetett. Beharaptam az ajkaim mikor vetkőzni kezdett. Fölém mászott és elkezdte izgatni a csiklómat. Az ajkaimhoz hajolt és megharapta a számat, fenyögtem ő pedig lassan belém csúsztatta egy ujját. A szemem egyszerűen nem taláta a fókuszt de ez nem is fontos, mikor a másikat is belém nyomta. Egy új felfedezetlen világ tárult elém és mikor elmentem úgy éreztem egy pillanatra a mennyekbe kerültem, az élvezet repített oda. Egyik kezét mellém tette azokon támaszkodott. Férfiasságát megfogta és azzal izgatni kezdett. Szép lassan belém nyomta magát. Becsuktam a szemem és mikor kinyitottam már nem a kedves, helyes arcú idegent láttam magam felett hanem Magnust. Síkítozni kezdtem, kapálóztam de őt nem érdekelte. Megszégyenített.

Sírva ébredtem az álomból. Levegőért kapkodtam. Csak akkor vettem észre, hogy görcsösen kapaszkodom a lepedőbe mikor az ujjaim már kékülni kezdtek. Ez csak egy álom volt hajtogattam magamban míg már a testem is elhitte. Összeszedtem magam és felöltöztem és kinyitottam az ablakot. Frissítő szelet engedtem a szobába, elmosolyodtam ahogy a lágy szél a tincseimmel játszott. Felszabadult érzés volt. A reggelemet a szobámban töltöttem és folytattam a festést. Azonban délben Alexa meginvitált az ebédlőbe, hogy Magnussal ebédeljek. Már kavargott is a gyomrom a félelemtől. Megpróbáltam lemondani de Alexa bánta volna amiért nem visz le, neki pedig nem akartam rosszat. Köazöntöttük egymást én pedig próbáltam minél gyorsabban, beszélgetés nélkül megúszni ezt az egészet. Persze nem sikerült.

-Jó lenne ha beszélgetnél velem. - utasított fennhangon. Én pedig összerezzentem.

-Még is mit mondjak? - kérdeztem vissza élből. - Tudod nem sok minden történik itt.

-Hogy mondtad? - állt fel mérgében.

-És ha még is, akkor abba nem lelem örömöm.

-Szóval nem szeretsz festeni?

-Mást nem tudok csinálni. Itt vagyok benn vagy a kertben, nem csinálhatok semmit. Nem látom a világot, a várost vagy egyszerűen bármit, ami nem a négy fal.

-Mikor kis cseléd voltál láttál világot? - nevetett fel harsányan. Nekem pedig még a szívem is belesajdúlt.

-Nem, de voltak napok mikor elmehettem, a piacra vagy a rétre. Fára mászhattam, pocsolyákban ugráltam.

-Hát ezen nem csodálkoznék.

-Próbálta valaha is? Tudja milyen jó érzés? Önfeledten nevetni főleg ha embernek nem sok oka van rá, akkor igazán jól esik. - nem szólalt meg, a tányérjára meredt majd leült.

-Folytasd az evést! - utasított, én pedig úgy tettem.

A harmadik nap ezután Magnus egy nővel jött haza. Bemutatta. Carolinenak hívják és gyönyörű nő. Szép az arca, puha a bőre, természetes hosszú barna haja van. A ruhája egyszerű volt, még is mintha üvöltötte volna : "Nem az vagyok, akit látsz" - ez tette vonzóvá, a titokzatosság, a megmagyarázhatatlan rossz érzés, ami körül lengi. Sok időt töltöttek együtt, én pedig nem tudtam ez most jó vagy rossz nekem. Még a kirohanásom miatt se kaptam és attól tartottam ez is bekövetkezik.

Egyik reggel mikor úgy döntöttem kinn reggelizek a kertben Caroline is csatlakozott hozzám.

-Jó reggelt! Csatlakozhatok? - Nem értettem mit keres itt ilyen korán reggel ráadásul éhesen.

-Természetesen, Alexa megtennéd, hogy hozol még egy terítéket? - meghajolt majd távozott.

-A nevén szólítottad. -mondta megrovóan.

-Mert van neve. Így hívják, miért ne szólítanám a nevén? - kérdeztem.

-Lejjebb való.

-Még is megérdemli a tiszteletet. Mos rám, takarít, fogadja a vendégeket ha éppen más dolgom van és remek hallgatóság is. Miért ne tisztelhetném a munkáját ha ő is megtisztel? - utálom ha lenéznek valakit csak azért mert máshova született. Én is máshova születtem. Én is cseléd vagyok, királyi pompában. A hölgy nem szólalt meg, magába temetkezett és itta a teát. Alexa is vissza tért a terítékkel.

-Köszönöm, Alexa. - tette hozzá én pedig csak mosolyogtam, a lányra pislantottam, akin őszintén látszott a meglepődöttség de meghajolt és hagyott minket. Néztem a virágokat és olykor csukott szemmel hallgattam a madár csicsergést. Ennyi dolgom van csak.

-Szereti a természetet? - tudakoltam érdeklődve, miért ne ismerhetnénk meg egymást?

-Nem állíthatom, hogy szeretem. De még is a mindennapi életem része. Inkább városi hölgy vagyok. Aki bálokra, összejövetelekre jár és élvezi a sürgés-forgást. Hát ön?

-Hát a maga teljes ellentéte. - nevettem fel hangosan- Szeretem a természetet ha tehetném minden percemet itt tölteném. Gondtalanul, nyugodtan, szabadon. Semmi kötelesség, csak a látvány és az érzés.

-Nagyon romantikus vagy. - mondta, én pedig igazat adtam neki.

-Néha szabad, nem? - mosolyogtam el.

-Miről beszélgetnek a hölgyek? - a kedvem úgy ahogy jött el is ment.

-Csak a természetről, romantikáról csevegtünk. - mondta Caroline mosolyogva. Most ahogy egymás mellett voltak vettem észre a közös vonásokat. Kutakodó mogyoró barna szemek, pisze orr, karakteres arc vonások.

-Testvérek vagytok? - bukott ki belőlem hirtelen.

-Nem is mondtad? - nevetett Caroline és a báttyára nézett.

-Nem gondoltam, hogy feltűnik neki.

-Sok bennetek a közös külsőre - tettem hozzá az utolsó gondolatot. Jó volt beszélgetni valakivel csak úgy semmiségekről.

-Hát Caroline hét napig itt fog tartózkodni nálunk. Család látogatás. - forgatta meg a szemét. - Viszont lesznek közben elintéznivalóim, örülnék, ha tudnál foglalkozni a húgommal.

-Úgy sincs sok dolgom- néztem mélyen Magnus szemébe. - Amúgy is kellemes társaság.

-Rendben - egyezett bele Magnus, Caroline pedig heves bólogatásba kezdett. Nem tudom milyen lesz ez a hét, de biztosan nem megszokott.